Mert olvasni jó!
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor gimnazista diákja, Tóth Beáta Beatrix második helyen végzett az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület által, Erdély hívószóval meghirdetett alkotói versenyen. A hatodikos tanulóval és Czilli Aranka magyartanárral az alkotói folyamatról, ezen önkifejezési mód fejlesztésének fontosságáról beszélgettünk.
Pihenésre van szükségem, hogy elviseljem a külvilág zaját, ami nem az én frekvenciám, nem tudok azonosulni vele. Így volt ez régen is, mikor óvodás voltam. Mindig mondta az óvónéni, figyelj, ne aludj el lábon állva, ne tétovázz, és sorolhatnám. Mert akkor beszélgettem, mikor hallgatni kellett volna. Mert pont akkor akartam kifejezni az érzéseimet, amikor úgy éreztem, eljött az ideje, nem akkor, mikor te kérted.
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium végzős diákja, Sándor László Márk idén második helyen végzett az online megszervezett Implom József Országos Helyesírási Versenyen, és továbbjutott a Kárpát-medencei döntőbe. A matematika-informatika osztályba járó tanulót már több alkalommal is díjazták a rangos megmérettetésen.
Világszerte veszélyt jelenthetnek a környezetre és az egészségre a folyókban található gyógyszerszármazékok: egy új kutatás a vizsgált folyószakaszok negyedében talált potenciálisan mérgező mennyiségű gyógyszerszármazékot és más, emberi fogyasztásból származó vegyületet.
Viharos szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztásokat adtak ki a meteorológusok kedden 27 megye magasan fekvő területeire.
Úgy tartják, a hónap latin neve, februarius, a szabin februm, tisztulás szóból ered, de mondják azt is, hogy a latin fibra szóból származik, ami egyébként ugyanazt jelenti.
Csütörtökön, február 10-én az ürmösi kántori lakban a felsőrákosi származású Pál Tünde pasztorálpszichológus tartott jó hangulatú előadást a házasságról, annak értékeiről, de leginkább a házasságok krízishelyzeteiről, az azokból való kilábalás lehetőségeiről.
Többnyire enyhe időben lesz részünk a következő két hétben, az ország régióinak nagy részében fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékekkel; enyhe csapadékra szinte mindennap számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) február 14-e és 27-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Egy első, egy második díjat, valamint két dicséretet érdemeltek ki a háromszéki diákok az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Mikes Kelemen Főgimnázium által szervezett Implom József online országos helyesírási versenyen.
Szőcs Bálint Álmos, a Miklósvári Gyenge Imre Elemi Iskola második osztályos tanulója első helyezést ért el a LuminaMath matematikaversenyen, de korábban rajzversenyen is díjazták már.
Ősszel a vándormadarak útra kelnek, és olyan területekre utaznak, ahol számukra mind táplálék, mind levegőhőmérséklet szempontjából kedvező feltételeket találnak. A legtöbb vándormadár Afrikába vonul, a telet a Fekete kontinensen tölti, de vannak rövidtávú utazók is, amelyek a Földközi tenger medencéjében telelnek.
A Cimborák Bábszínház A fák titkos szíve című afrikai népmese alapján készült bábelőadását február 12-én, szombaton 18 órától játssza a bábszínház stúdiótermében. A Páll Gecse Ákos által rendezett előadást az öt év felettieknek ajánlják.
A vizsgált országok 95 százalékában a férfiak vették legkevésbé figyelembe a távolságtartásra vonatkozó szabályokat a járvány korai időszakában – derült ki az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatóinak legújabb tanulmányából, amely a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg.
Ha van valami, amiből a nőknek sosem elég, az a szépség. De esélyes lehet a hiánycikkek listáján az első helyre az énidő is. Nos, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi nőszervezetének képzése összehozta ezt a kettőt, és arra tanítja a nőket, hogy saját nőiességüket, szépségüket és életük minden percét tudatos figyelemmel éljék meg.
Gondolatok a konyhában.
Egy új kutatás szerint a több alvás segít abban, hogy az ember csökkentse a napi kalóriabevitelét és fogyjon. [reklam Szakértők szerint naponta plusz egy órányi éjszakai alvással minte...
Viszonylag enyhe időben lesz részünk a következő két hétben, kis mennyiségű csapadék szinte naponta előfordulhat – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat február 7-e és 20-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és érrendszerre, sőt a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is – derül ki a budapesti Semmelweis Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem közös vizsgálatának eredményéből.
Erős szélre és hóviharokra figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat 35 megye hegyvidékére.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ezúttal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Közel két napig állt a bál a 9. születésnapját ünneplő kézdivásárhelyi Helen Doron Angol Nyelviskolánál. Igazi színkavalkád, színes jelmezek, jókedv és alkotás jellemezte a programot.
Ha Szent György lehetnék… A Cimborák Bábszínház Ha Szent György lehetnék… című zenés, maszkos bábjátékát ma, február 4-én és 15-én 18 órától, február 16-án pedig 10 és 12 órától játssz...
Idén immár tizennegyedik alkalommal szervezik meg a nemzetközi felolvasómaratont, amelynek tavaly tizenkét országból mintegy 21.500 résztvevője volt, köztük háromszékiek is. Évről évre a magyar irodalom egy-egy kiemelkedő alkotójának életműve szólal meg, idén február 15-én Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) alkotásaiból olvasnak fel születésének 100. évfordulója alkalmából.
Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Crai Nou nevet viselő országos klasszikus cantoversenyt, melyre az ország minden részéről neveztek be középiskolás tanulók. Az online vetélkedőn a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum is képviseltette magát. Sebestyén-Lázár Enikő tanítványai: Keresztes Antónia és Hodor Balázs első díjban részesültek.
Végre Holle anyó fájós ízületeire is jutott egy kis gyömbéres-kurkumás krém, ugyanis a soknapos pilinkélés után óriási, puffos tollak hullnak. Ez gyönyörködteti a szemet, elfedi a szemetet (szégyenünkre, van belőle bőven), edzésben tartja a lapátolót, feltölti a kiszáradt kutakat, tehát minden szempontból örülhetünk neki.
Az ország nagy részén változó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, csapadék szinte mindennap várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 31-e és február 13-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Újabb figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat havazásra és erős szélre.
Hóviharokra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Hivatal 21 megye hegyvidékére. A sárga jelzésű riasztás szombat reggelig érvényes.
Január közepén érkezett meg az igazi tél, és ezzel a madárforgalom is megnőtt a madáretetőn. Míg korábban csak kétnaponta kellett feltölteni az etetőt, addig most naponta el kell végezni ezt a feladatot. Két helyen is etetem a madarakat, az egyik helyen főként a verebeket.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákja, a kitűnő íráskészséggel rendelkező Misăilă Izabella első helyen végzett az Ignácz Rózsa Erdélyi Magyar Egyesület által, Erdély hívószóval meghirdetett alkotói versenyen. A hatodikos tanulóval az alkotói folyamatról és a tervekről beszélgettünk.
„Legendáinkból érkezett, óvott küzdelmeinkben, s a jövőnkbe vezet.” Talán ez az az idézet, amely alapján útjára indult a kovásznai Tanulók Háza 1972-ben. Sok legenda, értékes pedagógus és diák tanult fúrni, faragni, kreatív tevékenységeket összehozni, szárnyalni repülőmodellekkel, táncolni, és olyan közösségfejlesztő polgárrá fejlődni, akikre a kovásznai lakosok a mai napig büszkék.
Az idei tanévben is megszervezték a 9-12. osztályos diákok számára kiírt Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóit. Kovászna megyéből a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból és a Mikes Kelemen Líceumból összesen 49 csapat nevezett be a rangos megmérettetésre, közülük egy jutott tovább a Kárpát-medencei döntőbe.
A Cimborák Bábszínház kiemelt célja a bábszínházat műfajként széles körben népszerűsíteni, ezért a Páll Gecse Ákos által rendezett, A fák titkos szíve című, 2019-ben létrehozott bábelőadáshoz olyan típusú színháznevelési projektet csatolt, amely 5. és 9-11. osztályos diákokat céloz meg.
2002 nyarán a Kézdivásárhelyről származó Csikós Lehel Botond úgy döntött, felszáll egy repülőgépre és elutazik Amerikába, hogy szerencsét próbáljon. Az azóta eltelt 20 évben nehéz és csodás pillanatok egyaránt akadtak.
Hideg, havas napokra ébredünk, melynek egyesek a sílécet a hónuk alá csapva, hóangyalokat gyártva örvendeznek, nekem meg elég volna belőle évente egy hét.
A keddi volt a leghidegebb reggel a tél kezdete óta, a legalacsonyabb hőmérsékletet országos szinten Bozdafordulón mérték, ahol mínusz 25,7 Celsius-fokig csúszott a hőmérő higanyszála.
Az ország nagy részében január 28-ra enyhén felmelegszik az idő, havas eső és havazás a következő két hét szinte minden napján lehetséges – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat január 24.-február 6. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Hóviharra és jelentős mennyiségű csapadékra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki szombaton a meteorológusok a Déli-Kárpátok vonulatára.
Pătrânjel Viktória, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ötödik osztályos diákja már óvodás korától jár mesemondó versenyekre, majd kisiskolásként a versek bűvölték el, később a prózamondással is próbálkozott, és kitűnő eredményeket ért el. A Laborfalvi Róza Szépen magyarul elnevezésű prózamondó versenyén, legutóbb pedig az Ignácz Rózsa Alkotó és Prózamondó Versenyen első helyen végzett. A kisdiákkal és Nagy Etelka magyartanárral a tehetségápolásról, a vetélkedőkről, tervekről beszélgettünk.
Új esztendőben, új szívekkel, dicsérünk Jézus énekekkel! Halljuk a templomban. Régen abroszokra, falvédőkre varrták a dicséreteket, ma már fukarkodunk kimondani, nem hogy kőbe véssük. ...
Szombaton, január 15-én tartotta az Antanténusz Egyesület Jeles Napok Boldogasszony havában nevű tevékenységét, melynek helyszínéül újra a Borudvar–Pajta szolgált. Az alkalomra szép sz...
Háromszéki diákok is beneveztek a Debreceni Ady Endre Gimnázium által meghirdetett Olvass többet! Képzeld el/ Más-képp! – illusztrációs pályázatra. László Kincső Orsolya, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum ötödik osztályos diákja első, Ambrus Édua, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum tizedikes diákja második helyen végzett. A vetélkedőről, a rajzolás iránti elhivatottságáról a megyeszékhelyi kisdiákkal beszélgettünk.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
David Litchfield: Nagypapa titkos óriása
„Vicces, megható és képi világában elbűvölő. Ez a könyv egy valódi kincs.” – írja a könyvről a Daily Mail.
Széphegy városában él egy titkos óriás, kinek keze akkora, mint az asztal lapja. Lába hosszú, mint az ereszcsatorna, és a cipője beillene evezős csónaknak is.
A kis Dani azonban azt hiszi, hogy az óriás nem is létezik, hanem csak a nagypapája találta ki. Nagypapa szerint a rejtőzködő ijesztette el a medvéket, amikor a család az erdőben sátorozott. Ő szedte le Dani kedvenc papírsárkányát, amikor az rágabalyodott a legmagasabb fára. Nagypapa esküszik arra, hogy az óriás tényleg létezik, Dani azonban nem hisz neki. Nem, bizony, hiszen még sosem látta ezt a mesebeli lényt. Tulajdonképpen miért is bujkál az óriás? Nagypapa ezt is jól tudja: az emberek félnek, ha valami nem olyan, mint amit megszoktak. Amikor Dani váratlanul szemközt találja magát az óriással, megrémül és elszalad. Ezzel nagyon megbántja szegényt. Szerencsére alkalma nyílik jóvátenni a hibáját, és így talán még az is megtörténhet, hogy összebarátkozik az egész város legjószívűbb lakójával.
David Litchfield története a barátságról és az összetartozásról szól.
Kate Scott: Csak Jack
„Az elmúlt két évben ötször költöztünk. Sokat tudok a pakolásról.” De Jack nemcsak a pakolásról tud sokat, hanem arról is, hogyan illeszkedjen be egy új iskolába. Amióta apa elment, anyával ötször költöztek. A megoldás a Sherlock-szabály: figyelj, fülelj, ne árulj el túl sokat magadról, olvadj be. A túlélőstratégia remekül működik, míg meg nem jelenik a mindig jókedvű, magabiztos, mások véleményével mit sem törődő Tyler. Fantasztikus találmányaival és lehengerlő stílusával segít Jacknek is ráébredni: a legfontosabb, hogy önmagad légy! Semmi más, csak Jack! A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9–12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Ezeket a könyveket jó olvasni!
(Forrás: Moly.hu)
Mindkét könyv a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárból kölcsönözhető. Internetes katalógusukban is megtalálhatók, sok hasonlóan érdekes olvasmánnyal együtt, az online.kmkt.ro címen.
Hóviharra és viharos szélre adott ki csütörtökön két elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM); a hegyvidék és hat erdélyi megye érintett
Van, aki a napokban az ortodox vízkeresztet ünnepelné, van, aki farsangolna, én meg bizony szívesen elmennék a koronavírus temetésére, persze, ha kapnék egy ilyen orvosi felszólítást, hogy: „Kelj fel, és járj!”
Lapunk főszerkesztője, Kocsis Károly azzal az ötlettel keresett meg, hogy indíthatnánk egy heti rendszerességű új rovatot, mely a borok világába kalauzolná az olvasót. Válaszom pillanatig sem volt kétséges.
A szél erősödésére figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Országszerte nagyon hideg lesz ezen a héten, majd a hónap végére enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.
Egy közvélemény-kutatás hétfőn ismertetett eredményei szerint az erdélyi magyarság kevésbé, a székelyföldi viszont inkább szkeptikus a koronavírus elleni oltással szemben, mint a romániai átlag.