Miniszter: a Bihar – Bors sztrádaszakasz román kivitelezője kifogástalanul dolgozik
Ha a munkálatok ebben az ütemben haladnak tovább, hamarabb érheti el a román fél a román-magyar határt az építkezéssel, mint a magyar oldalon dolgozó kivitelezők.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ha a munkálatok ebben az ütemben haladnak tovább, hamarabb érheti el a román fél a román-magyar határt az építkezéssel, mint a magyar oldalon dolgozó kivitelezők.
A román állampolgárok jólétét biztosító szerződést javasol a parlamenti pártoknak Viorica Dăncilă kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Tudomásul vette pénteken a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) politikai végrehajtó bizottsága négy tag – Teodor Meleşcanu, Graţiela Leocadia Gavrilescu, Ion Cupă és Alexandru Ştefan Băişanu – kizárását a pártból.
Augusztusban tíz személy vesztette életét a romániai hegyekben, további 214 személy szenvedett balesetet, akiket mentővel vagy helikopterrel szállítottak kórházba – közölte pénteken az országos hegyimentő szolgálat.
Törvénytervezetet nyújtott be a Nemzeti Liberális Párt tizenkét képviselője annak érdekében, hogy kerékpárparkolókkal lássák el a középületeket, piactereket, buszállomásokat és pályaudvarokat.
A 40 éves William Moldt eltűnését 1997. november 7-én jelentették a rendőrségen. Moldt egy éjszakai bárban töltötte az estét, ahonnan hazaindult. A rendőrség nyomozást indított az eltűnés ügyében, de a vizsgálat nem vezetett eredményre.
Testvérek, vagy katonatársak lehettek a „modenai szerelmesek”, a kora középkori csontvázlelet azért vált híressé, mert a két elhunyt egymás kezét fogva fekszik a sírban.
Egy olaszországi régió 700 eurót ajánl havonta három éven keresztül – azaz összesen mintegy 25 ezer eurót – azoknak, akik a környék valamelyik településére költöznek, írja a Guardian.
Az emberiség úgy tűnik, elveszítheti a feltételezések szerint az egyik legrégebben folyamatosan lakott települést a világon, a 12 ezer éves múlttal rendelkező Hasankeyf városát.
A Strukturálisreform-támogató Szolgálat (SRSS) révén az Európai Bizottság (EB) támogatja három romániai regionális sürgősségi kórház megépítését Kolozsváron, Iaşi-ban és Craiován.
Kozma Tamás állatorvos azt javasolja, ne szaporítóktól vásároljanak kutyát az emberek, inkább a menhelyekről vagy gyepmesteri telepekről fogadjanak örökbe.
Az előrehozott választások jelentik az egyetlen demokratikus kiutat a jelenlegi politikai válságból – jelentette ki pénteken Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Mínusz 0,5 Celsius-fokot mértek péntek reggel Csíkszeredában, ez az idei ősz eddigi legalacsonyabb hőmérséklete.
Halálos gázolás történt csütörtök délután a Kézdialmás községhez tartozó Csomortánban.
A fényképész Joseph DiGiovanna egy 30 évet áthidaló timelapse videó készítését tűzte ki céljául New York felhőkarcolóiról. A képeket 2015. július 11. óta rögzíti, ez idő alatt négymilliónál is több képkockát készített.
Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC hírportálja.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.
A Fukusima prefektúrabeli halászati szövetség elnöke felelőtlennek nevezte a környezetvédelmi miniszter megjegyzését a keddi ülésen, miszerint a radioaktív hűtővizet, mellyel a fukusimai atomerőmű 1-es blokkját hűtik, a Csendes-óceánba tervezik ereszteni.
Új weboldalt hozott létre a Google „Recover Together” – Gyógyulás Együtt – címmel, amely összegyűjti a függőségek kezelésével kapcsolatban rendelkezésre álló forrásokat az Egyesült Államokban.
Számos uniós tagállamban nőtt az oltóanyagot elutasítók száma, ami összefügg azzal, hogy világszerte túl alacsony az oltóanyagok biztonságosságába és hatékonyságába vetett bizalom – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Már a levegőből is látszik, hogy valami nincs rendben a Balatonnal. Az algatömeget mutató érték másfélszerese annak, amit az 1982-es nagy algásodás csúcspontján mértek.
Orbán Viktor nem európai vezető, miután az első számú gondja Magyarország, nem pedig Európa, márpedig nagy hiba figyelmen kívül hagyni a tágabb összefüggéseket – mondta az Európai Bizottság elnöke.
Az Audiovizuális Tanács (CNA) újabb, 10 ezer lejes bírságot rótt ki műsorvezetője magyarellenes megnyilvánulása miatt a B1 Televízióra.
A Belgiumban és Franciaországban is kultikus Tintin-képregények újabb darabja kerül kalapács alá: a kép az 1942-es A titokzatos Csillagból származik, amelyet tintával készített alkotója, az Hergé művésznéven alkotó belga Georges Rémi.
A szenátus elnöke ezt csütörtökön jelentette be a parlamentben, hozzátéve, véleménye szerint kizárása alkotmány- és törvényellenesen történt.
Az első hat hónapban világszerte 7 millió embernek kellett ideiglenesen vagy végleg elhagynia az otthonát.
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) „szétszakadt”, mivel tagjainak nagy része távozni akar, emiatt kongresszus összehívására van szükség, állította csütörtökön Alexandru Ştefan Băişanu ALDE-képviselő.
Viorica Dăncilă miniszterelnök csütörtökön úgy nyilatkozott, nem fél bizalmi szavazást kérni a parlamenttől a kormány számára.
Klaus Johannis államfő elutasította a Viorica Dăncilă miniszterelnök által javasolt hat miniszterjelöltet, és ismét felszólította a kormányfőt, hogy kérjen támogató szavazást a parlamenttől.
Kakas kukorékolás, veréb csiripelés, szarka cserregés, mostanában ezek a hangok ébresztenek. Szomszédban a kakas „elállítódott”, minden éjszaka három órakor szólal meg, távolban pedig egy másik társa sem rest és rendszeresen válaszol neki. Így megy ez hajnalig.
Kedves gyerekek! A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár visszatért a szokásos nyitvatartási rendjéhez.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) idén tizenharmadik alkalommal szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedőt. Az Erdély-szerte meghirdetett vetélkedőre olyan diákok jelentkezését várják, akik játékosan, a mesék világán keresztül szeretnének a közösségekről és családról tanulni, akik a hasonló korú gyerekekkel való ismerkedés, barátságkötés által szeretnék feltérképezni a világot.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
„Találkozzunk személyesen” mottóval tizenkilencedik alkalommal szerveznek székelyföldi biciklitúrát a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai. A szeptember 14–22. között zajló kerékpáros körút főszervezője az Erdővidéken is jól ismert Kádár Zoltán sportújságíró, rádiós-szerkesztő.
A Művész mozi programja
Szeptember 14–15-én, szombaton és vasárnap zajlanak idén a bélafalvi falunapok. A kétnapos rendezvény idén érkezett a hetedik kiadásához. Míg szombaton inkább a koncerteken van a hangsúly, vasárnap helyet kap az iskolák ünnepi műsora, a néptánc-műsor, illetve férfikórus is színpadra lép.
A Magyar Polgári Párt parlamenti képviselője, Kulcsár-Terza József érvelésének köszönhetően elutasította a „zászlótörvényt” módosító javaslatot a román képviselőház emberi jogi bizottsága.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban
Változott az óvodapedagógiai módszertan ettől a tanévtől, a legfontosabb újdonság pedig az, hogy a különböző, kicsiknek szóló fakultatív tevékenységeket nem tarthatják külső munkatársak. A nyolcadikosok is kapaszkodhatnak idéntől.
Romlik a hadászati stabilitás állapota, fennáll a veszélye egy nukleáris háború véletlen kirobbanásának – figyelmeztetett csütörtökön Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes moszkvai sajtóértekezletén.
Elena Udrea örvend, hogy hazatérhetett az országba, és úgy gondolja, hogy Romániában „a dolgok kezdenek elmozdulni a normalitás irányába”, beleértve az igazságszolgáltatást is.
Ausztrál kutatók timelapse-kamerával rögzítették, hogy a szerves anyag bomlása közben mozognak a halott testek. A kutatásról csütörtökön számolt be az ABC ausztrál műsorszolgáltató.
Hetvenliternyi szentelt vizet permeteztetett szét egy repülőgépről az iszákosság és a paráznaság elleni küzdelem jegyében Szavva, Tver és Kasinszk metropolitája – jelentette csütörtökön a TIA helyi hírügynökség.
Pár évtizeden belül az egész élelmiszeripart forradalmasíthatják az úgynevezett műhúsok, vagyis a laboratóriumi körülmények között előállított húspótló termékek.
A költöző madarakra is komoly hatással van a klímaváltozás, kutatók szerint a jelenség az emberi tevékenységgel karöltve gyökeresen megváltoztatja a vonuló madarak szokásait, ami a hazai egyedeken is észrevehető.
Segít, de nem elég, ha egy játékfüggő egy józan pillanatában kitiltatja magát a játéktermekből – közölte a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai konzultánsa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A szeptember 15-éig meghosszabbított határidőig regisztrálhatnak a külföldön élő román állampolgárok az államelnök-választásra – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Viorica Dăncilă kormányfő.
Nem jár elöl jó példával az EU, ami a tengerek védelmét illeti. Sok tagállamnak még nincsen kidolgozva semmilyen terve, annak ellenére, hogy a nemzetközi fenntartható fejlődésre vonatkozó egyezmények értelmében 2020-ra a világ tengereinek és óceánjainak 10 százalékát védetté kell tenni.
Egy sürgősségi kormányrendelettel megoldják, hogy a környezetvédelmi, az energiaügyi és a parlamenti kapcsolatért felelős minisztérium, valamint az alárendelt intézményeik alkalmazottjai megkapják bérüket.
A Román Kerékpáros Körverseny az ország legfontosabb kerékpárversenye. Az 52. kiadásához érkezett, Román Kerékpáros Szövetség által szervezett rendezvény csütörtökön Kovászna megye területén halad át.