Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meleșcanu bírósághoz fordul az ALDE-ból való kizárása miatt

Meleșcanu bírósághoz fordul az ALDE-ból való kizárása miatt Románia

A bíróságon fogja igazát keresni a Liberálisok és Demokraták szövetségéből (ALDE) való kizárása miatt Teodor Meleşcanu. A szenátus elnöke ezt csütörtökön jelentette be a parlamentben, hozzátéve, véleménye szerint kizárása alkotmány- és törvényellenesen történt.

Hirdetés
Hirdetés

„Sajnos elfogadtak egy döntést az ALDE-ból való kizárásomról, amely teljes mértékben törvényellenes, sőt, valójában nem is létezik. Nem szerepelt a napirendi pontok között, nem jelent meg róla semmiféle dokumentum, csak egy olyan dolog volt, amit felolvastak a gyűlésen. Álláspontom szerint tehát ez egy alkalmazhatatlan, alkotmányellenes döntés, amely ellenkezik a parlamenti képviselők jogaira vonatkozó szabályzattal, így más választásom nem maradt, mint a bíróságon szerezni érvényt igazamnak. És ezt fogom tenni” – mondta Meleşcanu.

Azt is közölte, kérni fogja, hogy a bíróság az ALDE állandó bizottsági ülése után tárgyalja az ügyét. A miniszteri jelölések elfogadása miatt ALDE-ból kizárt kollégáival kapcsolatban azt mondta, egyelőre csak egy „nyilatkozat” hangzott el Călin Popescu-Tăriceanu pártelnök részéről, tehát a hivatalos eljárások véglegesítéséig az érintettek közül mindannyian ALDE-tagok.

„Vesztett ügy az alkotmánybírósághoz való fordulás”

Teodor Meleşcanu szenátusi elnök szerint már eleve „vesztett ügy” az ALDE elnökének azon szándéka, hogy az alkotmánybírósághoz forduljon a szenátus élére való megválasztása kapcsán, mivel az eljárás nem sértette a felsőház szabályzatát.

„Véleményem szerint már eleve vesztett ügy, mivel a héten (kedden -szerk. megj.) lezajlott választásokon nem sérült a szenátus statútuma és szabályzata, tehát semmiféle probléma nincs. Az esetre léteznek precedensek. Tăriceanu úr öt évig volt a felsőház elnöke. Első mandátumát úgy szerezte meg, hogy bár liberális volt, a szociáldemokrata frakció őt javasolta a tisztségre, amely Crin Antonescu lemondásával megüresedett. A 2016-os választások után pedig ugyanez volt a forgatókönyv. Szerintem nincs semmiféle logikája annak, hogy egy frakció nem javasolhat valakit a frakción kívülről” – fejtette ki Meleşcanu csütörtökön a szenátusban.

„Azt hittük, hogy Tăriceanu államelnöki tisztségre akarja jelöltetni magát”

Hirdetés
Hirdetés

Amikor Călin Popescu-Tăriceanu azt javasolta, hogy az általa vezetett párt lépjen ki a kormánykoalícióból, pártbéli kollégáival együtt azt hitte, hogy Tăriceanu államelnöki tisztségre akarja jelöltetni magát. Utóbb azonban kiderült, hogy nincs ilyen szándéka – mondta Teodor Meleşcanu szenátusi elnök csütörtökön.

„Miért történt a kormányból való kilépés? Meg tudja mondani valaki? Az állandó bizottsági ülésen ő (Tăriceanu) javasolta a kormányból való kilépést. Mindannyian azt hittük, magam is, hogy ez a kilépés az előszobája annak, hogy Tăriceanu úr bejelenti jelöltetését Románia államelnöki tisztségére” – mondta Meleşcanu a felsőházban, hozzátéve: a Facebookról és „különböző csatornákból” értesült Tăriceanu visszalépéséről.

A házelnök szerint fontos a választópolgároknak tett ígéret, és úgy vélekedett, jelenleg a PSD-vel való parlamenti együttműködés a járható út, főleg olyan döntésekben, amelyek szerepelnek a kormányprogramban, hisz azokat az ALDE is felvállalta.

Meleşcanu ugyanakkor jelenleg nem tartja célszerűnek egy ALDE-kongresszus megszervezését, mert közeleg a választási kampány, viszont szükség van egy terv kidolgozására, amelyet a következő évben, a helyhatósági és parlamenti választások után szem előtt tartanak majd.

Azt is kifejtette, az ALDE alapja nem egy magánszemély, hanem egy csapat, ezért a döntések meghozatala előtt ki kell kérni a helyi és megyei szervezetek vezetőinek véleményét.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük