Jogosítvány rövidlátóknak?
A rendőrség illetékes ügyosztályai országos jellegű ellenőrzéseket végeznek a különféle intézményi igazolások, tanúsítványok kibocsátásának módjáról.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A rendőrség illetékes ügyosztályai országos jellegű ellenőrzéseket végeznek a különféle intézményi igazolások, tanúsítványok kibocsátásának módjáról.
Sokak számára meglepő, másoknak pedig logikus kijelentést tett Tomas Ryde, a román női kézilabda válogatott svédországi szövetségi kapitánya, aki azt mondta, Cristina Neagu valószínűleg nem játszik a keddi román-svéd vb-mérkőzésen.
Raluca Turcan, a Ludovic Orban kormányának miniszterelnök-helyettese újból kihangsúlyozta, a rémhírekkel ellentétben nem nyugdíjcsökkentéseket terveznek, hanem éppen ellenkezőleg, a jövő év második felében sor kerül a betervezett nyugdíj-emelésekre.
Látogatható Nicolae Ceaușescu (1918-1989) diktátor legfőbb „atombunkere”, ahová a bejárat, illetve lejárat a bukaresti Tavasz utcai egykori főtitkári rezidencia – mai szóval: elnöki palota – épületéből nyílik.
Szombaton szervezték meg harmadik alkalommal a Karácsonyvárás nevet viselő eseménysorozatot Zabolán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Nemcsak ingyenes munkavégzés, hanem életforma az önkéntesség, élményekkel teli tapasztalatszerzés – legyen az itthon vagy idegenben.
Rendkívül gyorsan fogy az oxigén az óceánokból a felmelegedés miatt, szaporodnak a „halálzónák” – állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) friss jelentése, amely a témában az eddigi legátfogóbb kutatás eredménye.
Elárverezték Andy Vajna (1944-2019) gyűjteményét és filmes relikviáit szombaton a budapesti Nagyházi Galériában, ahol a filmproducer Bentley Continental GTC kabriója 15 millió forintért kel elt, a Rambo-filmek kései viszont nem találtak gazdára.
A kedvenc című alkotás nyerte el a legjobb filmnek járó elismerést az Európai Filmdíjak szombat esti átadásán Berlinben.
Az adventi időszak felkészülés a karácsonyra testileg és lelkileg is – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította helyi idő szerint péntek este a kormány kezdeményezését a halálbüntetés szövetségi szintű visszaállítására.
A kormánynak a polgármester-választás ügyét is a sürgősségi eljárással megoldandó ügyek listájára kellett volna tennie, vélte Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Dacian Cioloşt választotta pártelnöknek a Szabadság, Egység, Szolidaritás Párt (PLUS) országos tanácsa szombaton.
Csökkenteni fogjuk a személyzet számát a minisztériumokban és a közintézményekben, jelentette ki szombaton Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes.
Egészen a 2000-es évekig várni kellett arra, hogy a többség rádöbbenjen a tényre, amit makacsul tagadtak az elmúlt évszázadban. Hogy mi lenne ez? Az, hogy a cukor nagyon nagy mértékben felelős a diabétesz kialakulásáért, sőt, a daganatos megbetegedésekben is jelentős szerepet játszik.
Kézhez kapta a jelentést, amely a csendőrség 2018 augusztus 10-én este lezajlott kommunikációját tartalmazza, jelentette be Marcel Vela belügyminiszter szombaton.
Lezuhant péntek este egy besztercei tömbház lépcsőházában, a második emeletről egy 3 éves gyermek és a nagyapja. A 62 éves férfi a helyszínen meghalt, a gyermek szombat reggel halt bele súlyos sérüléseibe.
Papírral vagy anélkül, de összeköti az életét két felnőtt. Tervezik közös jövőjüket, álmaik otthonát, és elképzelik, hány kis trónörökös fogja benépesíteni a családi fészket.
Bármennyire is szeretnék, hogy egy kiadós eső lemossa a kültéri bútorokra telepedő port és egyéb szennyeződéseket, sajnos bizonyos része a kosznak megvárja a tisztító kezeink áldásos t...
Azzal mindenki tisztában van, hogy a bejárati ajtónak különös jelentősége van, hiszen ez a lakás elsődleges védelmi vonala, ez tartja biztonságban az értékeinket.
A légszennyezés csökkenése gyors és drámai hatással van az ember egészségére, valamint az elhalálozás csökkenésére – derül ki a Nemzetközi Légzőszervi Társaságok Fórumának (FIRS) új tanulmányából.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a Facebookra; ez az eddigi legnagyobb összegű, fogyasztóvédelmi ügyben kiszabott bírság a versenyhivatal történetében.
Másodfokon megnyerte a rágalmazás miatt indított pert Tőkés László azok ellen a volt titkosszolgálati vezetők ellen, akik egy televíziós műsorban magyar kémnek nevezték.
Ludovic Orban miniszterelnök felszólította kabinetjének minisztereit, hogy legyenek „rendkívül körültekintőek” az év végi kiadások tekintetében, és hozzátette, hogy semmiféle szükségtelen kiadást nem kell megejteni, még akkor sem, ha az szerepel a költségvetésben.
Felelősséget fog vállalni a kormány a parlament előtt egy törvénytervezet-csomagért, amely az igazságügyi törvények módosítását, a 2019/51-es sürgősségi kormányrendelet eltörlését és a költségvetési plafon törvényét tartalmazza.
Több mint öt órán keresztül hallgatták ki a legfőbb ügyészségen Nicolae Bănicioiu volt egészségügyi minisztert a Colectiv-ügyben.
Csütörtöktől péntekre virradó éjjel elgázolt a vonat egy férfit a sepsiszentgyörgyi vonatállomás közelében. Az áldozat életét vesztette.
December 6-án helyi idő szerint 9:18-kor Új-Zélandról felbocsátották, majd sikeresen pályára állították a műegyetemi fejlesztésű SMOG-P és a magánfinanszírozású ATL-1 kisműholdakat.
A mikroműanyag után itt az új őrület, a mini-mikroműanyag, amiből egy kaliforniai kutatócsapat szerint jóval több található a tengerben, mint eddig hittük.
Az utolsó másodpercekben szerzett góllal Románia női kézilabda-válogatottja 28-27-re (félidőben 10-16) legyőzte pénteken Magyarországot, és ezzel bejutott a Japánban zajló világbajnokság középdöntőjébe.
Egy új kutatás szerint egyre több olyan baleset történik, amely a séta közbeni mobil nyomkodásából adódik.
A vizsga ezúttal is hat egyetemi központban zajlik majd: Bukarestben, Kolozsváron, Craiován, Iaşi-ban, Marosvásárhelyen és Temesváron.
Az anyatej hozzájárulhat a kisgyermekkorban kialakuló, a gyermekek három százalékát érintő tejfehérje-allergia megelőzéséhez – közölte az Első 1000 nap program pénteken az MTI-vel.
A romániai háztartások több mint háromnegyedének, 75,7 százalékának van jelenleg internet-hozzáférése; ez azt jelenti, hogy tavalyhoz képest 3,3 százalékkal nőtt a hazai háztartások internetellátottsága.
Autóval egyértelműen kényelmesebb az élet, mint nélküle. Nem csoda, hogy hamar megszületik az igény egy kocsi beszerzésére, amikor az ember elkezd dolgozni, esetleg családot alapít.
Hatórányi szívmegállás után hoztak vissza az életbe egy nőt a barcelonai Vall d’Hebron kórház orvosai egy speciális, úgynevezett műtüdős kezelésnek köszönhetően.
Közvitára bocsátotta csütörtökön a belügyminisztérium az eltűnt személyek keresését szabályozó törvény tervezetét, amely többek között az eltűnt személyekkel foglalkozó és a Román Rendőrség alárendeltségében működő központ létesítéséről is rendelkezik.
Kétszáz Los Angeles-i rendőrt fognak kiképezni egy most rendszeresített eszköz használatára. A BolaWrapnak nevezett fegyver egy kevlárkötelet lő ki, amelyet a két végén lévő súlyok húznak ki feszesre a levegőben.
A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság.
Egy személy meghalt, többen megsérültek egy balesetben az A1-es autópálya Arad és Temesvár közötti szakaszán, ahol egy kamion, egy kisbusz és egy személyautó ütközött péntek reggel.
Az éghajlat melegedése miatt csökken a madarak testmérete, miközben nő a szárnyfesztávolságuk – derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.
Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.
Megállt az élet csütörtökön Franciaországban, ahol mintegy hetven vidéki városban a rendőrség szerint több mint 510 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen.
Ki fogja hirdetni az üzemanyag pótlólagos jövedéki adóját, valamint a részmunkaidős szerződések túladóztatását eltörlő törvényt, mert ezeket az intézkedéseket meg kell hozni a gazdaság fellendítése érdekében – nyilatkozta az államfő.
Szombaton, december 7-én nyílik meg a brassópojánai szánkópálya – közölte Brassó polgármesteri hivatala.
Két magyar szakember is díjat kapott az Amerikai Mikrobiológusok Társaságának idei versenyén az Agar Arton mikrobákból alkotott festményeikért.
A dizájnerek, mérnökök és építészek célja egy fenntartható és befogadó város létrehozása volt, és külön hangsúlyt fektettek a közlekedési eszközök bemutatására is.