Ezentúl gyorssegéllyel támogathatják a polgármesteri hivatalok a rászorulókat
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadott egy módosító jogszabályt a garantált minimáljövedelmet szabályozó törvényhez.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadott egy módosító jogszabályt a garantált minimáljövedelmet szabályozó törvényhez.
A szenátus munkaügyi bizottsága szerdán egyhangúlag pozitívan véleményezte a pandémia következményeinek a megelőzésére és leküzdésére hozott intézkedéseket szabályozó 2020/55-ös törvényt módosító jogszabályjavaslatot.
Május 14-én indul a háztartási gépek roncsprogramja emlékeztetett szerda esti sajtóértekezletén a környezetvédelmi miniszter.
Erősödő nukleáris reakciót észleltek Csernobil mélyén 35 évvel a katasztrófa után. Újra beindult a maghasadás az atomerőmű egyik alagsori szobájában, újabb katasztrófától azonban a szakértők szerint nem kell tartani.
Mint korábban írtuk Hargita és Kovászna megyét is elfogadták, mint Integrált Területi Beruházási térség az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is köszönhetően.
A malom- és pékipari ágazat romániai szakmai, érdek-képviseleti szervezetének elnöke munkaerőhiányról panaszkodott. Rámutatott, hogy az ágazatban dolgozók jelenlegi létszáma 60 ezer körül van, noha még legalább 6 ezer alkalmazottra lenne szükség.
Különleges perben áll vesztésre a România TV. Az elsőfokú (fellebbezhető) ítélet arra kötelezi a hírtelevízió vezetőségét, hogy fizessenek 10 ezer euró erkölcsi kártérítést egy volt börtönparancsnoknak.
Kézdivásárhelyre, a Vigadó Művelődési Házba is ellátogat az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett irodalmi felolvasókaraván.
Hat fiú, akik gyerekkoruk óta a népzene világában mozognak, akik számára a zene szent és sérthetetlen, úgy döntöttek, hogy jelentkeznek a SOKaDalom című zenei tehetségkutatóra, ahonnan nem tértek haza üres kézzel, egyenesen a legjobb zenekarnak járó díjat hozták el.
A sport a szórakozásnak és szórakoztatásnak a legnépszerűbb és legegyszerűbb módja. Nagyon erős érzelmi kérdés, éppen ezért kíváncsi voltam, hogyan tud racionálisan viszonyulni hozzá Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter, aki pár hete látogatott Kovászna megyébe.
A poszt-Covid szindróma néven összefoglalható tünetegyüttesről Ráduly Enikő tüdőgyógyász szakorvost faggattuk, ugyanis a betegek igen nagy százaléka az ő rendelőjében fordul meg.
Belső tavasz néven hirdet relaxációs és önismereti autogén tréninget a kézdivásárhelyi Szabó Melinda szakképzett relaxációs és szimbólumterapeuta.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület meghívására Háromszékre érkezik az ország egyik legnépszerűbb reggeli rádiós műsora, a Matinalul Digi FM. Május 17–21. között a sepsiszentgyörgyi Turisztikai Információs Iroda a Digi FM reggeli műsorának stúdiójává alakul át.
Tüzes kapcsolatok címmel nyílt meg a Tűzzománc Alkotóműhely Székelyudvarhely, valamint a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület tizenhét tagjának 42 képét, 7 pár fülbevalóját és 18 medálját bemutató kiállítás kedd délután a sepsiszentgyörgyi Lábasház alagsorában.
A Székely Nemzeti Múzeumnak ideiglenesen otthont biztosító Lábasházban mutatták be kedd este Both Noémi Zsuzsanna történész, muzeológus A székely faluközösség nótáriusa. Imreh István (1919–2003) élete és munkássága című, frissen megjelent kötetét.
A járvány miatt a 2021-es költségvetés legfontosabb eleme a közberuházások növelése. Elsősorban utat, hidat, kórházat építenek, ezzel munkát biztosítanak helyi építőcégeknek, embereknek, ami a gazdaság újraindítását segíti.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Mai Mult Verde nevű egyesület által indított Tiszta vizekért elnevezésű országos mozgalomba bekapcsolódva minden eddiginél nagyobb környezetszépítő, illetve takarító akciót szervez a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), melynek első mozzanatára május 15-én, szombaton kerül sor.
Május 17-én, hétfőn indul Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Lábbusz elnevezésű programja, amelynek keretében arra biztatják a sepsiszentgyörgyi családokat, hogy a tanulók gyalog járjanak iskolába.
Kovászna Megye Tanácsának meghívására megyénkbe érkezett Borbély László RMDSZ-es államtanácsos, volt környezetvédelmi miniszter, aki a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott találkozón a fenntartható fejlődés érdekében végzett kormányzati munkájáról beszélt a jelen levő, privát és állami szférából érkezett vállalkozóknak, intézményvezetőknek, szakembereknek.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egyelőre egy jó darabig nem látogatható a megyénkbeli természetjárók által is jól ismert alsórákosi vulkáni dugó, a környéken ugyanis filmet forgatnak.
Kihirdette szerdán az államfő a büntetőeljárási törvénykönyv módosítását, amelynek értelmében a tárgyalások lezárását követő legfeljebb 60 napon belül meg kell hozni, és meg kell indokolni az ítéletet.
Egyre kevesebb a kórházba utalt koronavírusos beteg, de a szabályokat továbbra is be kell tartani – figyelmeztetnek az orvosok. Egyelőre nem lehet fellélegezni, egy ideig még maradnak a szabályok, és a kórház jelenlegi berendezkedése is.
A legfelsőbb bíróság szerdán elfogadta Tőkés László fellebbezését, és arra kötelezte a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra a volt lelkész román állami kitüntetése megvonásának ügyét.
Országszerte 21.000 személyt oltottak be előzetes időpontfoglalás nélkül a katonai kórházakban május 4-e és 11-e között szervezett oltási maraton keretében – tájékoztatott szerdán a védelmi minisztérium.
Hétfőtől a Kovászna megyei családorvosok is megkezdték a koronavírus elleni immunizálást rendelőikben. Erre a célra a Johnson & Johnson egydózisú vakcináját használják. Egyelőre minden rendelő 25 adag oltóanyagot kapott.