Felhívás!

Közösen fejlesztené a térséget Hargita és Kovászna megye

Mint korábban írtuk Hargita és Kovászna megyét is elfogadták, mint Integrált Területi Beruházási térség az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának is köszönhetően. A 176/2020-as törvény hagyta jóvá a két megyére vonatkozó ITB projektek előkészítését és kivitelezését a Csomád-Bálványos Közösségek Közti Turizmusfejlesztési Társulás és a Hargita Közösségek Közti Társulás által. Annak érdekében, hogy az EU-s finanszírozások is elérhetővé váljanak a térség fejlesztéseire Brüsszelben is el kell fogadják a fejlesztési térséget. Ehhez pedig jól előkészített stratégiák szükségesek a két megye részéről.

Ilyen térség jelenleg a Duna-delta és Zsil-völgye, amelyhez most Hargita és Kovászna megye térségével együtt öt újabb ilyen fejlesztési térséget vettek fel a listára, amelyet szeretnének elfogadtatni Brüsszelben is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőbeszédében kiemelte, az Integrált területi beruházás folyamata már 2013-ben elkezdődött és abban bíznak, hogy a szoros együttműködés, a települések közös munkavállalása, illetve projektjei, az RMDSZ országos képviselete, nagyon hamar lehetővé teszi, hogy egy olyan stratégiai dokumentumot tudjanak bemutatni Brüsszelben, amely megállja a helyét és megnyílnak a kapuk a megfelelő forrásokhoz.

– Tamás Sándor megyeelnökkel és Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével Kovászna és Hargita megye közös fejlesztési alapjain dolgozunk. Együttműködünk a közös projektek kidolgozásának folyamatában, ezt felelősen kezelik a Hargita és a Kovászna megyei önkormányzatok egyaránt, de a hasonló témakörökben tevékenykedő szervezetek is. A korábbi egyeztetések révén sikerült a közös folyamatokat elindítani, mivel egy összhangban lévő stratégiai csomagot kell létrehoznunk. Ez a csomag három szinten valósulhat meg: a helyi szinten, ami a települések együttműködésében rejlik, amennyiben egy-egy sikeres projekttel csatlakozni tudnak. Ezt követi az országos szint, ahol az RMDSZ kormányzati szerepvállalása segíthet. Végezetül pedig a brüsszeli elfogadási folyamat következik, ahol az általunk kijelölt 8 prioritás kell helyt álljon – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

Bíró Barna Botond alelnök arra mutatott rá, hogy eltekintve a többi EU-s pénzügyi eszközöktől, ahol sok esetben a megye más, fejlettebb régiókkal kell versengenie az ITI a sajátos igényeket veszi figyelembe, így saját magunkra szabhatjuk azt. Ezzel pedig felgyorsulhatnak a fejlesztési beruházások a megyében, ha az előkészítési folyamatban jól elkészített stratégiák születnek.

Csák László szakértő bemutatójában kifejtette, ez egy olyan eszköz, amellyel közvetlenül elérhetővé válnak pénzügyi források közvetlenül saját beruházásokra, anélkül, hogy más, adott esetben fejlettebb régiókkal kellene versengeni a támogatásokért. Mint mondta, külföldi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ennek záloga a jó együttműködés települések, városok, illetve régiók között.

(közlemény)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.