Florin Cîţu megindokolta, miért menesztette az egészségügyi minisztert
Azért menesztette az egészségügyi minisztert, hogy megbizonyosodjon róla: az emberek továbbra is megbíznak az állam intézményeiben – jelentette ki szerdán a miniszterelnök.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Azért menesztette az egészségügyi minisztert, hogy megbizonyosodjon róla: az emberek továbbra is megbíznak az állam intézményeiben – jelentette ki szerdán a miniszterelnök.
Egy brit piackutató cég (YouGov) közvélemény-kutatása szerint Európa városlakóinak csaknem kétharmada támogatja az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének tilalmát 2030 után.
Nem halálosabb, de fertőzőbb a koronavírus Nagy-Britanniában felfedezett variánsa két egymástól független tanulmány szerint, melyek kedden a The Lancet Infectious Diseases és a The Lancet Public Health című tudományos lapokban jelentek meg.
60 ezer adag Johnson & Johnson oltóanyag érkezett szerda reggel Romániába. A szállítmány tartalmát egyelőre raktárba helyezik, miután az amerikai gyógyszergyártó cég kedden bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a vakcina szétosztását az Európai Unióban.
A legutóbbi tájékoztatás óta 4076 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, azt követően, hogy az elmúlt 24 órában országszerte 37.206 koronavírustesztet végeztek – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A koalíciónak folytatnia kell munkáját, mivel vállalta a felelősséget az egész országért – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek.
Újabb tűz ütött ki szerda reggel Csíkszeredában, a Somlyó utcai romatelepen, ahol január elején nagy tűz pusztított.
Menesztette szerdán tisztségéből Vlad Voiculescu egészségügyi minisztert Florin Cîțu kormányfő. A tárca vezetését ideiglenesen Dan Barna miniszterelnök-helyettes veszi át.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatói szerint rovarok is terjeszthetik az afrikai sertéspestist.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 41 éves férfit, akinek autójában több mint ezer csomag csempészcigarettát találtak.
Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne a Johnson & Johnson koronavírus elleni vakcinája és a nagyon ritka vérrögképződéses esetek között, az oltóanyag pénteken megkezdett vizsgálatát az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) folytatja.
Felfüggesztették kedden a szenátus jogi bizottságának ülését, amelyen a Diana Şoşoacă szenátor „magatartásbeli kisiklásainak” megvizsgálására vonatkozó, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtott igénylést kellett volna megvitatnia a testületnek.
Kikérte az egészségügyi miniszter a bukaresti közegészségügyi igazgatóságtól (DSP) a Victor Babeş kórház mobil intenzív terápiás egységének működési engedélyét, és ebből az derül ki, hogy a létesítmény eleget tesz a higiéniai és közegészségügyi követelményeknek.
Új kritériumrendszert dolgozott ki az egészségügyi minisztérium a települések vesztegzár alá helyezésére vonatkozóan. A frissített módszertan szerint ezután a koronavírus-tesztek számát, a fertőzöttségi rátát és a kórházak telítettségét is figyelembe veszik a döntés meghozatalakor.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Az utolsó mérkőzéseket is lejátszották az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszából.
Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter múlt heti látogatásakor többek között arra a sarkalatos kérdésre is kitért, mikor térhetnek vissza a szurkolók a lelátókra. Sajnos, nem tudott semmi biztatót mondani.
Kedden ott folytatták a háromszéki kosárlabdacsapatok, ahol egy nappal korábban abbahagyták, és elsöprő győzelmeket arattak a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában.
Mintha az Ezeregyéjszaka meséiben élnénk, sok-sok klónozott Seherezádéként, a történet csak annyiban különbözik, hogy noha a mesét nem mi mondjuk, életünk mégiscsak ettől függ.
Mindenki, aki gyümölcsfát ültet, legyen szó több hektáros ültetvényről vagy csak egy kis háztáji kertről, azért teszi, hogy élvezhesse annak termését.
A Kézdiszéki Ifjúsági Szervezet és a Háromszéki Népfőiskola Egyesület szavalóversenyt szervezett vasárnap, a magyar költészet napján a céhes városi Erzsébet Teremben.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A máig tisztázatlan okokból elhunyt Pálfi Géza (1941–1984) székelyföldi papra, a gyulafehérvári római katolikus gimnázium és teológia tanárára, székelyudvarhelyi főesperes-plébánosra emlékezünk születésének 80. évfordulóján.
Csökken a felszámolt háromszéki cégek száma A koronavírus-járvány és az ehhez kapcsolódó gazdasági válság látszólag nem bátortalanította el a vállalkozókat. A cégbíróság (ONRC) adatai ...
A termelékenység olyan hatékonysági mutató, ami azt méri, hogy egy alkalmazott mekkora hozzáadott értéket képes teremteni.
Az üzleti életben hasznosítható információk hiányára és a túlzott bürokráciára panaszkodnak a háromszéki vállalkozók, akiknek tanácsadásra van leginkább szükségük, no meg segítségre a pályázatok megírásában, derült ki a StartUp Covasna Egyesület vállalkozói konzultációjából.
A román állam diákhitellel szeretné támogatni a külföldi top egyetemeken tanuló hazai egyetemistákat, abban a reményben, hogy tanulmányaik befejezése után hazatérnek, és itthon kamatoztatják tudásukat.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.