Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fölényes kosárgyőzelmek

Fölényes kosárgyőzelmek Sport

Kedden ott folytatták a háromszéki kosárlabdacsapatok, ahol egy nappal korábban abbahagyták, és elsöprő győzelmeket arattak a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában. A bajnoki címre hajtó Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomián átgázolva jutott elődöntőbe, míg a KSE a Nagyváradi Rookies-t leiskolázva küzdhet az összesítésbeli kilencedik helyét.

Végig fölényben játszva, minden negyedet megnyerve győzött nagyon simán a Sepsi-SIC a Bukaresti Agronomia ellen, a női kosárlabda élvonal negyeddöntőjének második összecsapásán. Romina Filip hárompontosa indította a mérkőzést, amire villámgyorsan érkezett is Mandache és Pasic válasza, majd újabb kosárváltás után átvette az irányítást a házigazda Sepsi-SIC, amely okulva az előző napi párbajból, semmit sem bízott a véletlenre és 21–7-re hozta az első negyedet. A második negyed némiképp szorosabban alakult, azonban az ötödik bajnoki címükre törő szentgyörgyiek győzelme így sem forgott veszélyben, 31–16-os állásnál vonulhattak pihenőre.

Hirdetés
Hirdetés

A harmadik tíz percben az eredményes támadójátékra és hatékony védekezésre alapozó Mikes-csapat megduplázta előnyét (57–25), ily módon a záró felvonás csupán formalitásnak bizonyult, 35 pontos siker lett a vége. A 18 pontot szóró és 10 lepattanót begyűjtő Jovana Pasic, a 15 pontot és 13 lepattanót jegyző Rebecca Tobin, valamint a 12 pontig és 9 gólpasszig jutó Annemarie Gödri-Părău voltak ezúttal a húzóemberek. A várakozásnak megfelelően megnyerte tehát az egyik fél két győzelméig tartó párharcot a Sepsi-SIC, és várja, hogy ki lesz elődöntőbeli ellenfele: Brassó vagy Târgoviște.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés: Sepsi-SIC – Bukaresti Agronomia 79–34 (21–7, 10–9, 26–9, 22–9). Sepsi-SIC: Pasic 18/6, Cătinean 7/3, Mandache 9/3, Gödri-Părău 12/3, Tobin 15, Pavlopoulou 2, Orbán 8, Kovács 8. Edző: Zoran Mikes. Agronomia: Chelariu, Filip 13/3, Neagu, Sipos 10/9, Plavitu 5, Vilcinschi 2, Cristea, Țintar, Anastăsescu 2 , Panait 2. Edző: Milan Sokic.

A korábbiakhoz hasonlóan újabb fölényes kézdivásárhelyi győzelmet hozott a KSE és a Nagyváradi Rookies kedd déli összecsapása. A kék-fehér mezesek laza 20–0-s rohammal vezették fel a párbajt, és gyakorlatilag már az első negyedben eldöntötték a mérkőzést (35–8). A kézdivásárhelyiek könnyed győzelme egy percig sem forgott veszélyben, kizárólag a különbség volt kérdéses, ami a 40 perc leteltével elérte a 67 pontot. Chelsea Lynn Mitchell ismét csapata legeredményesebbje volt dupla-dupla teljesítményének köszönhetően (27 pont, 11 lepattanó, 6 assziszt), de Kozman Kriszta (14 pont, 5 assziszt), Biszak Boglárka (13 pont, 8 lepattanó) és Bara-Németh Beáta (11 pont, 5 assziszt) is derekasan kivette részét a sikerből. Győzelmének köszönhetően a KSE a kilencedik helyért maradt versenyben, ellenfele a Rapid – Alexandria közti meccs győztese lesz. Az a párharc 1 – 1-nél tart, a bukarestiek 70–62-re nyerték az első felvonást, míg a másodikat a Teleorman megyeiek húzták be 83–67-re.

Alsóházi rájátszás, 9–12. helyekért, 2. mérkőzés: Kézdivásárhelyi SE – Nagyváradi Rookies 100–33 (35–8, 13–9, 23–6, 29–10). KSE: Thomas 16, Wilson 8, Mitchell 27/3, Kozman 14/12, Bara-Németh 11/6, Debreczi 4, Czimbalmos 6, Domokos 1, Biszak 13. Edző: Ljubomir Kolarevic. Nagyvárad: Mangra 9, Veres 6, Medvei, Faragó 2, Roșu 12, Kokovay 4, Farcas, Popea, Judeu. Edző: Veres Attila.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük