Kenyér a nemzeti fonatban

Kegyetlen zivatar nyomait őrzi ideig-óráig a táj, a falu meg a város, aztán, mint máskor is, jön a helyre rakó ember. Hogyne őriznék az emberek, a gyermekek egy-egy jeles ünnep nyomait, hiszen az ünnep lélekből adatik. Most illent tova a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, a húsvét. Ugyan ki tudná számon tartani egy ilyen egyetemes ünnep ragyogó történéseit?

A székely népnek megvan a maga ünneprendje még akkor is, ha annak nagy része a keresztény valláshoz kötődik. Vidékenként más-más a locsolás rendje, dala, játékrendszere. Ha Kalotaszegen, vidékén, falvaiban töltöd a karácsonyt, a tavaszi húsvét, a feltámadás boldogító történésének művészileg is elragadó sorát, csak mély lélegzetet véve tudod elrebegni, hogy isteni! Így lészen a lélek megható hatalma az évszázadok alatt kialakult nemzeti, hitbeli összefonódás. A magyar kettős kereszt mind nemzeti, mind keresztény szempontból szinte varázserővel bír. Most tudtuk meg évezredek után, hogy a kettős kereszt – monumentális például – az ősi rovás ábécé egyik betűjének, a gy-nek a képe, jele. Csak példaként említem az elrebbent húsvét nyomán, tán azért is, hogy szemernyit fölmutathassak magam is, kutató tudósok remekeiből: hadd kövesse az áldott ünnep nyomán más is őket, hétköznaponta.

Albert Ernő, a halkan hirdető székely értelmiségi, a Rektor Úr „küldte át” nekem a húsvét szent szenvedelmének emlékére is a csíkdánfalvi híres templom fényképét; tudja, hivatásom révén sem menekültem sosem a megrendítő jelképek elől. Húsvétkor a hit és a hagyomány, a jó szokás és a tisztán megmaradt házirend során kenyérszentelést is tartottak, ahogy illik annyi száz éve Erdélyországban. Párhuzamos sorokban, a rendíthetetlenség, következetesség fegyelmével az ima, varrottas kosártakaró ruha, a viselet meg minden, lélekig és testvéri jobbig elérően. A népi hagyomány a nemzeti törvények szintjén él és uralkodik a nép, a hit, a harci és dologidő népi, nemzeti fonatában.