Háromszék legjobb szavalói
Idén is a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium szervezte meg a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát február 28-án a Vigadó Művelődési Házban, amelyen 49 tanuló vett részt Kovászna megye 10 körzetéből.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Idén is a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium szervezte meg a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát február 28-án a Vigadó Művelődési Házban, amelyen 49 tanuló vett részt Kovászna megye 10 körzetéből.
Több mint 1200 tanuló vett részt a 30. Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján.
A megyeszékhelyi Váradi József Általános Iskola adott otthont a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny megyei szakaszának az elmúlt hétvégén.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közel 53 millió lejes európai uniós finanszírozásokra szándékszik pályázni Kézdivásárhely önkormányzata, ezért a céhes város számára is létfontosságú a májusi EP-választás – emelte ki Bokor Tibor polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján.
Kovászna megye minden településén zajlik az aláírásgyűjtés az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájára. Eddig közel 20 ezren írták alá a támogatói íveket.
A Vitézi Rend háromszéki törzsének állománya a múlt hétvégén táncmulatsággal egybekötött évnyitót tartott, amelyen kormányzóvá választásának évfordulója alkalmából (1920. március 1.) vitéz Nagybányai Horthy Miklósról is megemlékeztek.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Olvasóink jelezték, hogy az elmúlt napokban egy 8–10 egyedből álló kutyafalkát láttak kóborolni Sepsiszentgyörgy utcáin.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) március 4–5. között Szovátán tartotta éves egyeztető fórumát.
Hosszas bürokratikus akadályoztatás után úgy látszik, végre az történik a szépmezői ipari parkban, amiért létrejött: beköltöznek a cégek, új vállalkozások indulnak, fejlesztenek, munkahelyeket hoznak létre.
Nőnapi virágvásárt szerveztek Sepsiszentgyörgy főterén.
Pert nyert az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) ellen Kisgyörgy Sándor. A sepsikőröspataki polgármester ezzel együtt diszkriminatívnak tartja a rendszert, hisz – mint mondja – „ha én vesztek, akkor engem három évre elásnak, ha ők vesztenek, akkor megy tovább az egy”.
Mindössze egyetlen napirendi pontról kellett szavazzon Barót tanácsa a szerdai, márciusi soros ülésén.
A szénhidrátok megvonása árthat a szívnek, az alacsony szénhidráttartalmú étrenden élők esetében jelentősen nő a pitvarfibrilláció (AFib), a leggyakoribb szívritmuszavar kockázata.
A kormány vállalja mindazt, amit Tudorel Toader igazságügyi miniszter írt a Financial Times brit napilapnak elküldött levelében – jelentette ki Daniel Suciu miniszterelnök-helyettes csütörtökön.
A tavalyi év utolsó három hónapjában regisztrált, az első három negyedévhez viszonyított 0,7%-os növekedéssel Románia háromszor akkora gazdasági növekedést ért el, mint az euróövezet és kétszer akkorát, mint az Unió egésze.
Laura Codruta Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) csütörtökön.
A Központi Választási Iroda arra hivatkozik, hogy Dan Barna és Dacian Cioloş nem szerepelnek alakulatuk elnökeként a politikai pártok jegyzékében.
Az újabb brüsszeli tárgyalási forduló kudarca után már a brit kormány sem számít arra, hogy a Brexit feltételrendszeréről szóló, januárban óriási többséggel elutasított megállapodást a londoni alsóház a jövő héten elfogadja.
A lakosság 62,7%-a ért egyet a védőoltások kötelezővé tételével, és 81,1%-a véli úgy, hogy szükséges a védőoltás a gyerekeknek – derül ki az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet felméréséből.
Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében megsemmisítette az Európai Bizottságnak azt a 2013 júliusában hozott határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételét.
Viorica Dăncilă csütörtökön, a Brüsszelben szervezett konferencián a nemek közötti egyenlőségről beszélt, kijelentve, hogy az Európai Unió Tanácsa soros elnökségét betöltő Románia erőfeszítéseket tesz ebben a kérdésben.
6,4 millió személygépkocsi van forgalomba íratva Romániában, melyek közül kevesebb mint 550 ezer öt évnél újabb és több mint 3 millió tizenöt évnél régebbi.
Románia megkezdte az beszerzési eljárást 36 darab F16-os vadászbombázó vásárlásához – jelentette be szerda este a közszolgálati televízió műsorában Gabriel Leş védelmi miniszter.
Hivatalában fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét.
Március 29-re tűzte ki a NASA a történelmi űrsétát: ez lesz az első alkalom, hogy az űrügynökség csak női asztronautákat küld a Nemzetközi Űrállomáson kívülre.