Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ötöt már befogtak

Ötöt már befogtak Kovászna megye

Olvasóink jelezték, hogy az elmúlt napokban egy 8–10 egyedből álló kutyafalkát láttak kóborolni Sepsiszentgyörgy utcáin. A falka nem agresszív, de a nagytestű ebek látványa és közelsége nem túl bizalomgerjesztő. Rákérdeztünk a jelenségre, az illetékesek megerősítették ezt, illetve kiderült, hogy már intézkedtek is ez ügyben.

Máthé László, a szépmezői kutyamenhelyet működtető Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője kérdéseinkre elmondta, hételején – három nap alatt – sikerül 5 kutyát befogniuk a szóban forgó falkából.

Hirdetés
Hirdetés

– Ezek a kutyák valahonnan csak úgy „előkerültek”, látszik rajtuk, hogy nem ismerik a környéket, fejetlenül rohangálnak, mintha nem tudnák, hogy kerültek a városba. Az is furcsa, hogy mind nagytestűek, tehát mindenképp kérdések merülnek fel az eredetüket illetően – fejtette ki Máthé.

Balazsi-Bardócz Csabától, a szépmezői kutyamenhely vezetőjétől megtudtuk, hogy hétfőn – a tüzelési időszakra való tekintettel először – a falkában lévő szukát fogták be, majd kedden a vezérkant, illetve szerdán újabb 3 ebet kaptak el.

– Egyik sincs chipezve. Nem agresszívek, így előkészítjük őket az örökbeadásra, és ha ez idő alatt nem jelentkezik a gazdájuk, akkor bárki hazaviheti – összegzett Balazsi.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. március 8., 21:13
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Tévedés. Ezek a kutyák, közülük pontosan öt, már a tavaly ősszel is gyakran megjelentek a Hajnal utcán érkezve le a kora esti órákban, és azzal szórakoztak, hogy az autókat vették üldözőbe a Kórház és Akácos utcák kereszteződésében, illetve az Hajnal és Tavasz utcák közötti szakaszon. Idén kb. egy hete jelentek meg, és egészen az egyetemig bejárták reggelente a „területüket”. Az a kicsi zömök volt a vezérük. Jó, hogy ritkítottak közülük!