Egyetértettek abban, hogy a medvék el vannak szaporodva és vissza kell állítani az egyensúlyt Fotó: Kelemen László

Kovászna, Hargita és Brassó megyék vezetői, erdészetek, környezetvédelem és más érintett intézmények igazgatói és a civil szerveztetek képviselői tanácskoztak medveügyben, Brassóban. Az egybegyűltek egyetértettek abban, hogy a medvék elszaporodtak, és vissza kell állítani az egyensúlyt. Arról, hogy ezt miként lehetne elérni, erősen eltérnek a vélemények.

– Szerintem már az is óriási előrelépés, hogy egyáltalán a „barikád” két oldalán lévő emberek (az elsősorban az emberek érdekeit, javait védő hatóságok és az állatokat védő civil szerveztek) leültek egy asztal mellé – mondta el a Kovászna megyét képviselő Könczei Csaba.

A mezőgazdasági igazgatóság vezetője szerint az külön eredményként értékelhető, hogy mindenki egyetértett abban, hogy a környezetvédelmi minisztérium által kidolgozandó medvemenedzs­menttervnek „egyensúlyteremtő” jellegűnek kell lennie.

– Tulajdonképpen egy jól válogatott társaság gyűlt össze, gyakorlatilag mindenkinek, aki érdekelt lehet ebben az ügyben, ott volt a képviselője. Fontos kiemelni, hogy még a „zöldek” is elismerik, hogy az egyensúly megbomlott, hogy a medvepopuláció jóval meghaladja az optimálist, ez szerintem hatalmas előrelépés – mondta el Kön­czei Csaba.

Ami a megoldásokat illeti, ott azért erősen eltérő javaslatok voltak. A minisztérium képviselői igyekeztek eloszlatni a „medveexportba vetett hitet”. Elmondták: Románia, nagykövetségein keresztül számos európai országot megkeresett, de senki hallani sem akar arról, hogy Romániából odatelepítsenek medvét.

Könczei „a kaptafánál maradt”, csak a medvéknek a mezőgazdaságra kifejtett „hatásait” részletezte.

– Szerintem három tényező van. Először van a termékkiesés, amely lehet közvetlen, amit a medve okoz a terményben vagy állatállományban, vagy közvetett, amikor az emberek meg sem művelik azt a területet, amely „medveközelben” van, részint, mert szó szerint félnek odajárni, részint mert attól tartanak, hogy a medve úgyis kárt tesz benne. A második a támogatások csúszása, ugyanis bizonyos időszakokban az Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) munkatársai vonakodnak kimenni a terepre, ha nincs ellenőrzés, nincs pénz. A harmadik a kártérítési rendszer, ami – finoman szólva – nem gazdapárti. Az álla­tokat nominális értéken térítik meg, azaz a tehénnek, például, egy ára van, függetlenül attól, hogy 3, avagy 30 liter tejet adott naponta. Ugyanakkor nem veszik figyelembe azt a kárt, amit az állat pusztulása okoz, hiszen lehet, hogy még öt évig, vagy még tovább hasznos lett volna. A gazda mindeközben elveszíti jogosultságát a támogatásra, ami szintén többszörösen összetett kérdés. A növénytermesztésben hasonló a helyzet, helytelen módon a költségek szintjén történik a kártérítés. És akkor még egyetlen szót sem szóltunk arról, hogy mikor, hány hónap, esetleg hány év múlva történik a kártérítés, ha egyáltalán sor kerül erre – sorolta Könczei Csaba.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a párbeszédet folytatni kell, de tényleges időpontot nem egyeztettek.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. január 12., 9:22
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Igen.Ami itt le van irva az egyoldalu.Csak az egyik fel velemenye.Es az allatvedok,termeszetvedok velemenye?! Az mindeg kimarad a cikkeidbol,kedves Erdely Andras.Ha asztalhoz ultek targyalni,akkor a masik fel is kifejtette velemenyet.Vagy talan tevednek?! Errol akkor miert nem tajekoztatod az olvasoidat ugyanilyen reszletesen.Vagy talan azert mert az ok reszukrol nem csoppen semmi az erszenykedbe?

  • User
    Dátum: 2018. január 12., 12:51
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ne, n, ne, ne beszeljunk felre! Nem tulszaporodva vannak a medvek, hanem az erdoirtas miatt elethely nelkul maradtak! Azokat kene kiloni helyettuk, akik miatt ez a helyzet kialakult, az erdirtokat!

  • User
    Dátum: 2018. január 12., 18:42
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mit nem lehet erteni azon hogy a medvek tulszaporodtak.Milyen vegzettseg kell ahoz hogy kiszamold,2-3 bocs es ezt szorozd be minim 20 evvel.Ne gyertek azzal hogy nincs erdo,mert 90 elott is ott volt az IFET, es mint tudjuk akkor is innen ment a zold arany.Miert nem lakik ma egy lakasban dedapa,nagyapa,apa ,es fia?ha egyszer kinottuk mar a lakast ,tovabb kell alni,ugyanez a helyzet a macikkal is,csak be kell latni.

  • User
    Dátum: 2018. január 14., 8:02
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Csak sokkal kevesebb a mohos ösvény és az árnyékos csapás. Azonkivül a macinak nem adhatsz térképet, hogy merre forduljon, ahol erdőt lát, ha neveldéből származik…

  • User
    Dátum: 2018. január 14., 9:17
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Csakhogy az IFET egy ev alatt nem dolgozott fel annyi fat mint a Schweighoffer egy honap alatt. Es honnet ment a zold arany?!Na alljon meg a menet a hazugsagokkal.Romaniabol abban az idoben tilos volt ronkfat exportalni.Az IFET inkabb csak hazai butorgyaraknak keszitette a deszkat es csak nagyon keves deszkat adott el kulfoldnek.Abban az idoben a hazai butortermelest reszesitettek elonyben. Es az ilyen fajta szamlalasnak,hogy szorozd be,hogy 2-3 bocs,annak semmi ertelme.Es ebbol hany pusztul el meg mielott az egy eves kort megerne? Ezt is be lehet szorozni.Na de ha mar a szorszasnal tartassz akkor te is szorozd be,hogy napi 5-10 hektar erdot ha kivagnak,az hany hektar erdo egy ev alatt ? A multkor valamelyik roman videken hiuzt (roman neve RAS) filmeztek egy erdoszeli uton,amikor koztudott,hogy ez az allat soha nem bujik elo erdei relytekhelyeirol.Mit gondolsz ez a jelenseg minek koszonheto,te nagy szakerto?!

  • User
    Dátum: 2018. január 15., 9:33
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ha halgatsz okosabb maradsz,miota lett uregi nyul a hiuz?(RAS)Nem hadja el a rejtekhelyet?.Talan internetten rendeli az ebedet meg a vacsorat?.Egy igazi termeszetjaronak ezt kellene tudnia,tudni kell ,,olvasni,,a nyomokbol,nem azon csamcsogni amit latni a tv ben.

  • User
    Dátum: 2018. január 15., 11:04
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Te biztosan okosabb maradtal volna ha ne ird ezt az utolso kommentedet,de mivel megszolaltal… Az UDMR vadaszainak vedelmezoi kozt,mind ilyen “okos “emberek vannak?! Mert ha igen akkor nem csoda,hogy ez az orszag igy halad.

  • User
    Dátum: 2018. január 15., 13:13
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Már unjuk ezt a hőbörgést, hogy aki nem ért egyet a hülyeségeiddel, az csak udemerista, komcsi, szekus stb. lehet. Ki a f…om vagy te, hogy mindenkinek megmondod a frankót? Mindenkinek muszáj lesüllyedni a te szintedre? Tényekkel vitázz, ne a bunkóságoddal! S ne hasból szedjed az “érveket” szokásod szerint. Menj ki falura, állj szóba az emberekkel medveügyben, s utána mondjak a szemükbe, h biztos udemeristák. Megtanulod egy életre, hogy melyik szó mit jelent ne félj.

Ajánló

Röviden

Akcióban a közlekedés biztonságáért Megelőző munkát folytattak az egyenruhások a háromszéki utakon, áll a közleményükben. A július 9–15. közé eső időszakban 279 szabálysértési jegyzőkönyvet állítottak ki, köztük 123-at gyorshajtásért, de 40 gyalogos és biciklis is fizetett. Begyűjtöttek 25 hajtásit és 4 forgalmi engedélyt. << Kegyeleti parkkal bővítenek Sepsiszentgyörgy önkormányzata 4,3 hektárnyi területtel bővíti a városi […]

Ezúttal nem jelentettek

Egy sepsiszentgyörgyi férfi arról értesítette a helyi médiát, hogy gumikesztyű darabokat talált a disznóhúsból készült virsliben. Az illetékesektől érdeklődtünk.

Elektronikus személyi

A sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi demokráciaközpontokban lehetőség van aktiválni az új magyar elektronikus személyi igazolványt – közölte tegnapi sajtóértekezletén Szakács Zoltán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke szerint folyamatosan igény mutatkozik a dokumentum iránt.

Kevés mézre van kilátás

Hiába szeretnénk jó hírt közölni, nem biztat bőséges mézterméssel Deák Mihály, a Kovászna megyei méhészegyesület elnöke.

A küzdelmet folytatni kell!

Mellbevágóan kevesen voltunk július 12-én a székely politikai foglyok, Beke István és Szőcs Zoltán ellen hozott igazságtalan ítélet miatt Kézdivásárhelyre meghirdetett tiltakozó nagygyűlésen. Ezer egynéhány ember ugyanis túl kevés ahhoz, hogy a minket elnyomó és egyre inkább megfélemlíteni akaró hatalmat megtorpanásra kényszerítse. A gyér részvétel pedig azért is aggasztó, mert ezúttal mindhárom erdélyi magyar párt, […]

Új lelkész Fotosmartonoson

Pár hete megüresedett a Gidófalva községhez tartozó falu református lelkészi állása, a gyülekezet Nagy János hidvégi lelkipásztort (fotónk) hívta meg. A tiszteletes gondolkodási időt kért, majd elfogadta a meghívást. Rövid bemutatkozó interjúra kértük fel.

A Hatodnál kezdték

Többen is panaszkodtak az elmúlt időszakban az erdővidéki utak állapotára, arra, hogy azok sok helyen gödrösek, tönkreteszik a gépjárműveket. Bár bürokratikus okok miatt kissé megkésve, de a Kovászna megyei út- és hídügyi vállalat elkezdte a nyári útjavítási-és útkarbantartási munkálatokat Erdővidéken.

Minden maradt a régiben

Az utóbbi időben béke és nyugalom van a juhászok és a vadászok között kialakult konfliktusban, bár az egész inkább amolyan vihar előtti csendre hasonlít. A nézeteltérés abban gyökerezik, hogy a juhászok egy része rendszeresen feleteti nyájával azt az eledelt, amit a vadászok kihordanak az erdőbe azért, hogy a vaddisznóknak legyen, amit enniük, és ne jöjjenek le a földekre.

Ajánló

MŰVÉSZ MOZI Csütörtökön 16:45 A Hangya és a Darázs (angol-amerikai akciófilm, 118 perc, 2018, r. f.), 17:00 Haverok harca (amerikai vígjáték, 100 perc, 2018. r. f.), 18:45 Budapest Noir (magyar krimi-dráma, 95 perc, 2017, r. f.), 19:15 Arcélek, útszélek (francia dokumentumfilm, 89 perc, 2017, r. f.), 21:00 Felhőkarcoló (amerikai akciófilm, 102 perc, 2018, m. sz.), […]

Röviden

Vállalkozz Erdélyben! Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen elkezdődtek az ingyenes vállalkozói tanfolyamok, amelyek eredményeként 34 200 eurós támogatást lehet nyerni egy új vállalkozás létrehozására. A szabadságolások időszaka ellenére sokan azt választották, hogy részt vegyenek a Vállalkozz Erdélyben projektben, és tanuljanak a vállalkozói képzés első csoportjaiban, amelyeket a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sepsiszentgyörgyi székhelyén vagy a kézdivásárhelyi […]

Kisebbségi nyár

Nyilván kell egy kis lazítás, napon nyújtózkodás még az erdélyi magyarok Bukarestbe delegált parlamenti képviseletének is. Nem lehet az év minden egyes napján – a légkondizott felsőházban vagy az alsóban – teljes nehézfegyverzetben, súlyos mappatömbökkel felvértezve állandó jelleggel a nemzeti megmaradásért küzdeni. Főleg úgy nem, hogy a román kollégáknak is véges a tűrőképességük, na meg […]

Kilenc tetemre akadtak

Múlt héten jelezték a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalnak, hogy Lisznyópatakon feltehetőleg farkasok támadtak juhokra, és 25 állatot szétmarcangoltak. A helyszínen egyelőre nem igazolódott a lejelentett kár nagysága.

Harc az állásokért

Közzétette az oktatási minisztérium a címzetes és helyettes tanári állásokra kiírt versenyvizsgák előzetes eredményeit. (Viszonylagosan) jól teljesítettek a Kovászna megyei pályázók.

Egyszerű, hatásos lazítás

Nagyon sok ember összefogásával és munkájával, a MOL Romania Közösségért Alapítványának finanszírozásával látványos eredményeket sikerült elérni a szentgyörgyi speciális óvoda és iskola halmozott fogyatékkal élő gyermekeinél. Elindítói lezárták és kiértékelték A zene, ami belőlünk fakad élményterápiás programot.

Röviden

Itt szemétnek helye nincs! Hétfőn a Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ munkatársai a Rétyi Nyír természetvédelmi területéről több mint 1 köbméter hulladékot szedtek össze, és vittek a Rétyi Polgármesteri Hivatal szeméttárolóiba. A leginkább PET-palackokból álló szemét nagy részét a Feketeügy legutóbbi áradása során hozta és hagyta hátra a gát mentén. << Heti sürgősségek A megyei […]