Nagyon sokan vették igénybe a szemészeti szakrendelést is, és nem csak az idős(ödő) lakosság

Még a péntek déli sajtótájékoztató idején is folytak a szolnoki orvosok vizsgálatai a mikóújfalusi sportcsarnokban annak az egyhetes konzultációsorozatnak a keretében, amelyet karitatív jelleggel ötödször szervezett meg Háromszéken a megyei tanács.

Hétfő reggel kezdte meg a munkát a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórházból érkezett csapat, eleget téve a megyei önkormányzat meghívásának. Ezúttal az Olt menti falvak: Mikóújfalu, Sepsibükszád és Málnás község lakóit fogadták ingyenes vizsgálatra. Tamás Sándor megyetanácselnök elmondta, két testvérmegyével is – Jász-Nagykun-Szolnok, illetve Heves – olyan jó kapcsolatokat ápolnak, hogy az ottani szakemberek készek felváltva az itteni nagy igényre válaszolni azzal, hogy szakorvosi vizsgálatokat végeznek a háziorvoshoz ritkán eljutó falusi lakosok körében. A mostani az ötödik alkalom, az előző években Barátoson és Kommandón, majd Erdővidéken rendeltek, következett Bodok, Zalán, Oltszem, tavaly Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos. Idén kivételesen kétszer is lesz vizsgálatsorozat, ősszel a kecskemétiek érkeznek.

A sajtótájékoztatón az érdekelt községek elöljárói nyilvánosan is köszönetet mondtak a helyszínen Lőrincz Ambrus nyugalmazott kardiológus főorvos és Lehoczky Ildikó főasszisztens által képviselt orvoscsapatnak. A málnási elöljáró kiemelte, mivel a községben hónapok óta nincs háziorvos, kivételesen jól jött a lakosoknak ez a lehetőség, Demeter Ferenc pedig azt értékelte, hogy a mikóújfalusiak közül sokan jelentkeztek, és békésen kivárták sorukat, esetenként akár több órát is.

Az öt nap alatt megfeszített munkatempóval, naponta reggel 8-tól este 6-ig összesen 830 embert vizsgált meg az 5 orvos és 12 asszisztens, ez 3193 esetszámot jelentett, hiszen egyesek többféle vizsgálatot is igénybe vettek – ismertette Lőrincz Ambrus főorvos tevékenységük eredményét. Az eredményeket nemcsak a betegek kezébe adták, hanem a háziorvosoknak is továbbították, hogy követhető és kezelésre vagy további vizsgálatokra küldhető legyen a beteg. Lehoczky Ildikó az Olt menti falvak lakóinak általános egészségi állapotát mindent összevetve jobbnak értékelte, mint az erdővidékiekét. Elsősorban a gyerekekre fókuszáltak, pénteken például Málnáson az iskolában végeztek mozgásszervi szűrővizsgálatot – mondta.

A szakorvosok minden nap megbeszélték egymás között eseteiket, következtetéseiket, Lehoczky Ildikó ezeket velünk is megosztotta. Sok a lúdtalpas gyerek, nem utolsósorban a most divatos saroknélküli sport(tenisz)cipőknek köszönhetően. A bőrgyógyász több anyajegyes elváltozással rendelkező beteget küldött tovább sebészeti szakrendelésre, még gyerekeket is. Ez utóbbiaknál a fogászati vizsgálatok eredményei sem szívderítőek, sok a szuvas fog, az időseknél pedig a fogpótlás elmaradása szembeszökő. A szemészeti vizsgálatokat nagyon sokan igénybe vették, éppúgy, mint a csontsűrűségmérést, a kardiológus pedig több szívritmuszavaros pácienst diagnosztizált, hétfőn egy beteget azonnal kórházba utaltak az EKG-eredményei miatt.
A szolnoki vendégek szponzoraik révén 5 millió forint értékben adományoztak a falvak lakóinak Béres-cseppet, valamint müzliszeleteket és narancslevet, de könyveket, játékokat is, ezeket a későbbiekben a polgármesteri hivatalok osztják szét. <<

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Jancsó-napok tizedszer

A hétvégén immár tizedszer találkoztak Gelencén a Jancsó család tagjai, ahol hagyományszerűen a nemzetség egyik legkiemelkedőbb tagjának számító Jancsó Benedek oktatáspolitikus alakját elevenítették fel.

Játszótér létesülne helyébe

Nem mondhatni, hogy sikertörténetre vitték volna az Erdővidéken hét évvel ezelőtt épített szelektív hulladékgyűjtő-szigetek – azok a legtöbb helyen csak árválkodnak, esetleg a környezetet éktelenítik, vagy éppenséggel csúfítják.

A többség érdeke

Jövő év januárjától léphet érvénybe az új oltástörvény-tervezet, amelyet múlt héten fogadott el a román kormány. Eszerint kötelező az oltás elsősorban a gyermekek számára, visszautasításuk esetén kíméletlen ellenlépé­sekre számíthat a szülő.

Röviden

Mától pótérettségi Ma a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Kollégiumban berendezett vizsgaközpontban a román nyelvi írásbeli dolgozattal kezdődik meg a pótérettségi, mely holnap a magyarral, holnapután a matematikával vagy történelemmel, augusztus 24-én a profilnak megfelelő választott tantárggyal folytatódik, illetve 25-től a szóbeli vizsgákkal. Előzetes eredményeket szeptember 1-jén hirdetnek, az óvások elbírálását követően 6-án teszik közzé a végleges […]

Adományok a templomért

Szombaton, augusztus 19-én 12 órától rövid istentisztelettel kezdődött Szörcsén az őszi hálaadás nap, amit harmadik éve szervez a Szörcsei Református Egyházközség presbitériuma a szinte 600 lelket számláló faluban. A rendezvényen begyűlt adományokat a templom javítására fordítják.

Frontálisan ütköztek

Szombaton, augusztus 19-én kora délután hosszú kocsisor alakult ki Kézdivásárhely és Szentkatolna között, a 121-es megyei úton. A torlódást azt okozta, hogy két autó frontálisan ütközött, sajnos, az egyik gépkocsivezető a helyszínen életét veszítette.

Kitolták a határidőt

Hónap végéig vár javaslatokat a kovásznai tanács a város arculattervezéséhez szüksége logóra és jelmondatra. A testület sokadszor volt kénytelen kitolni a határidőt, mert olyan javaslatot, amelyet megfelelőnek találtak volna, egyelőre nem kaptak.

Az összetartozás szimbóluma

Nagysikerű előadást tartott Székelyföldről és a székely zászlóról Londonban dr. Szekeres Attila heraldikus. Az augusztus 7-e és 11-e között sorra került Zászlótudományi Világkongresszusnak mintegy száz résztvevője volt a világ minden tájáról.

Pár száz évet élhet még

A 10 méter magas Kőhíd 1860-as elkészülte óta most volt először teljes egészében felújítva, a jeles alkalmat vasárnap szabadtéri istentisztelettel is megünneplik.

Medertisztítás Kovásznán

Nemrég egyik olvasónk jelezte, hogy a Kovászna-patak olyan, mint az Amazonas, vagyis annyira benőtte a növényzet, akár egy dzsungelben, főleg az épülő óvoda környékén. Ez a „kozmetikai probléma” most megoldódni látszik, ugyanis az illetékes hatóságok nekifogtak a patakmeder tisztításának.

Tűz Kézdivásárhelyen

Tegnap délután hatalmas, fekete füstfelhő terjengett Kézdivásárhely főterének a közelében, a helyszínre szirénázó tűzoltóautók érkeztek, az amúgyis itt-ott lezárt főtéren izgatott embe­rek találgatták, kinek a házára pattant fel a vörös kakas.

RÖVIDEN

Őrtüzek Háromszéken Szent László lovagkirály emlékének szentelik idén Háromszéken az augusztus 20-ai őrtűzgyújtást, a hagyományoknak megfelelően Perkőn lobbannak fel elsőként az őrlángok 22 órakor, tájékoztatott Tamás Sándor megyetanácselnök. Sepsibodok községben a Bodoki-tetőn gyújtanak őrtüzet, Sepsikőröspatakon a Kápolna-tetőn, Sepsibükszádon a Tóbércén lobban a láng. Mikóújfaluban a sportpályán gyújtanak őrtüzet. Orbaiszéken, Zabolán a polgármesteri hivatal szervezésében, a […]

Gyarapodó tejszövetkezet

Tavaly áprilisban kezdte el működését a Kézdi Lacto-Coop tejszövetkezet. Az elmúlt mintegy másfél év történéseit Máthé István Olivér alapító tag foglalta össze.

Az utolsó vonatra szálltak

Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL2) második kiírásából 7 millió eurót nyert 5 letett pályázata által Uzon község. De az Országos Vidékfejlesztési Ügynökség gyulafehérvári központú 7-es régiójától is 4 millió 312 ezer eurót fizetnek a községbeli munkálatokra, az Országos Befektetési Társaságtól nyert 414 ezer euró már csak hab a tortán. A milliók kapcsán beszélgettünk Ráduly István polgármesterrel.

Nem találtak fertőzött tojást

A Fipronil hatóanyagú rovarirtó miatt szennyezett tojások, illetve az uniós riasztás tükrében számos ellenőrzést végeztek a háromszéki illetékesek: 100 tojást le is foglaltak, ám nem fertőzés, hanem a melegben való tárolás miatt – tájékoztatott érdeklődésünkre dr. Sikó Barabási Sándor megyei főállatorvos.