Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Váltólázban

Hogy mikor lesz vége már ennek a romániai üldöztetésnek, nem tudom. Egykor, a birodalmi rangra és méltóságra törtető Habsburg-dinasztia hosszas uralkodása idején megértük a magyar nyelv hivatalos használatának betiltását. Hivatalos osztrák nyelv a német, Gelencéig, Zágonig! Nos, ez a hatalmaskodó hivatalosság már megvan emitt, a mai Romániában. Valamilyen uralgási mánia ez a magyar nyelv ellen, félelem, másmilyen mániákus furdalásról nem beszélhetünk.

A Habsburgok hozományként kapták a töröktől a magyar királyság eltörlését, letörlését a térképről. Velünk ez is, az is megtörtént; az Európai Unió addig bábáskodott fölöttünk (is), hogy szinte-szinte megszűnt az önrendelkezési jogunk, mármint Magyarországnak. Kaptuk helyette az EU-fóbiát. Idősb Ugron Gábor (1847–1911), a székelység egyik nagy védnöke a legenda szerint visszautasította Ferencz József császár bárói rang ajánlatát, mondván, az én őseim már rabonbánok voltak, mikor a Habsburgok még csak rázták a rongyot.

Bárói rang nem kellett. Magasabb a székelység léte-rangja. Sepsiszentgyörgyön s mindenütt Erdélyben, Bánságban uralkodik a kapott magyar országrészen az egykor, nem is olyan régen békésen legeltető románság. No, ma már tilos a magyar nyelv a hivatalban, Sepsiszentgyörgy központjában pedig levetetik Petőfi Sándor emléktábláját és az utcanevét. Játszik a sátán a magyarokkal. Ugyanezen városkánkban a December 1. utca elején (nagyobb 1-esem nincs) mit ad Isten, ott egy, a másik (!) utcanévtábla: Mihai Eminescu. Egy utca két néven. Mi van itt? Kérdezem a cukrászlányt, mondja: ő sem érti, de hát…

A Székely Mikó Kollégium névtábláját levetette a román gőg nemrég. Írtunk róla: 83 csavarszeg maradt helyében. Most visszaveszi a Nagy Román Állam az egész épületet – a tulajdonostól, a magyar egyháztól!

Hány „uralkodói házat” kell itt még ünnepelni és temetni? Dinasztiáról már (s még) nincs szó, mert ez a tákolmány úgy váltogatja kormányait, mint más a… fehérneműjét.
Legyünk túlélők, azt mondom ma is!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük