Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magánfejlesztésű űrrakéta indul Új-Zélandból

Magánfejlesztésű űrrakéta indul Új-Zélandból Tech-Tudomány

A közeljövőben kerül sor a CAPSTONE névre hallgató műhold felbocsátására – sok szempontból mérföldkőnek számít az új űreszköz startolása.

Hirdetés
Hirdetés

Nem ez lesz az első Hold körüli pályán keringő műhold. Nem is ez lesz a legnagyobb. Sőt! Méreteit tekintve igazán kicsinek mondható a maga 25 kilogrammjával és kb. 12 köbdeciméterével (mikrohullámúsütő-méret!).

Mégis, miért tekinti fontosnak a NASA ennek az eszköznek a Hold körüli útját, amit 13,7 millió dollárral támogat? Mert ennek segítségével ellenőrzik a matematikai modellek alapján tervezett, maximálisan gazdaságos pálya adottságait. 

Arról van szó, hogy ez az eszköz olyan elnyúlt ellipszis pályán fog keringeni, amely hétnaponként 3000 kilométerre közelíti meg a Holdat, illetve 70 000 kilométerre távolodik el tőle. Ez ugyan egy szokatlan megoldás, de ennek a pályának az a jó tulajdonsága, hogy minden pontján a Föld és a Hold gravitációs ereje kiegyenlíti egymást, ezáltal ritkábban kerül sor pályaigazításra, tehát kevesebb üzemanyagot használ. Másik igen lényeges dolog az, hogy a holdközeli pontja a Hold déli sarka fölött van, így lehetőség nyílik ennek a területnek a jobb megismerésére. Ugyancsak fontos szempont, hogy a pálya minden pontjáról van rálátás a Földre, ami megkönnyíti a kapcsolattartást.

Az űrszondát az új-zélandi kisméretű, folyékony üzemanyaggal működő Electron rakétával indítják, a cég saját Launch Complex 1 állomásáról.

A CAPSTONE (homlokkő, sarokkő) (egyébként a Cislunar Autonomous Positioning System Technology Operations and Navigation Experiment rövidítése) missziónak még két igen fontos jelentősége van: lehetőséget biztosít az űreszközöknek térbeli helyzetük bemérésére a földi irányítók igénybe vétele nélkül, illetve úttörő szerepet játszik további műholdak ilyen fajta pályára állításában.

Koszta Zoltán

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük