Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban szerint 237 és 243 között lesz azon törvényhozók száma, akik bizalmat szavaznak a kormánynak

Orban szerint 237 és 243 között lesz azon törvényhozók száma, akik bizalmat szavaznak a kormánynak Románia

A kormányalakításra felkért Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy nyilatkozott hétfőn, hogy számításai szerint 237 és 243 között lesz azon parlamenti képviselők és szenátorok száma, akik bizalmat szavaznak a kormánynak. Ugyanakkor sérelmezte, hogy a PSD és a Pro Románia bojkottra készül.

Hirdetés
Hirdetés

Orban reményét fejezte ki, hogy a parlamenti képviselők és szenátorok többsége Románia érdekét fogja előtérbe helyezni, és elállnak a bojkott szándékától, amely ‘teljesen érthetetlen’, mert az utóbbi 30 évben nem volt rá példa, hogy kormányiktatási plénumülést távollétükkel bojkottáljanak két párt törvényhozói.

A PNL elnöke azt is elmondta: tudomása szerint sem az alsó-, sem a felsőház elnöke nem hajlandó vezetni az ülést, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége megtiltotta nekik, hogy eleget tegyenek hivatali feladatkörüknek.

„Ez egy szégyenletes, hazug bojkott, amely nagyon rossz fényt vet azokra, akik ezt az utat választották a normalitás útja helyett” – mondta a pártelnök a PNL végrehajtó testületének ülését követően.

Ugyanakkor optimistán nyilatkozott arról, hogy a támogatási megállapodást aláíró alakulatokon kívül (USR, PMP, ALDE, RMDSZ, kisebbségek frakciója) jelentős számú törvényhozó fogja még támogatni szavazatával a kormány beiktatását, többek közt a PSD soraiból is.

Orban azt is közölte, az általa vezetett párt összes törvényhozója jelen lesz a szavazáson és láthatóan fog voksolni. Az USR egyik szenátora és az ALDE egyik képviselője ‘igazoltan’ hiányozni fog – tette hozzá.

Alina Gorghiu fogja vezetni a kormányiktatásról döntő ülést

Alina Gorghiu, a szenátus liberális párti alelnöke fogja vezetni a hétfői parlamenti plénumülést, amelyen Ludovic Orban a törvényhozók bizalmi szavazatát kéri.

Gorghiu a Facebookon tette közzé véleményét, miszerint Románia utóbbi 30 évének történetében példátlan, hogy a két házelnök szándékosan távol maradjon az üléstől, és megtagadja hivatali feladatának ellátását.

„Remélem, szerencsét hozok az Orban-kabinetnek” – írta a szenátor a közösségi oldalra.

Hat-nyolc Pro Románia tag is jelen lesz az ülésen és megszavazza a kormány beiktatását

A Pro Románia „hat, hét, de az is lehet, hogy nyolc” törvényhozója jelen lesz a parlament hétfői ülésén, és bizalmat szavaz az Orban-kormánynak – jelentette be az ülés előtt Daniel Constantin képviselő.

Constantin azt mondta, az elmúlt napokban folytatott tárgyalásaik során párttársainak egy része azon a véleményen volt, hogy „jó lenne”, ha a parlament bizalmat szavazna az Orban-kormánynak, majd a kabinet tevékenysége függvényében döntene az alakulat, hogy milyen álláspontra helyezkedik. „Ha jó dolgokat tesznek, támogatjuk őket, ha nem kormányoznak jól, büntetni fogjuk. Ezek a tárgyalások ezelőtt fél órával zárultak le. Sajnos nem sikerült közös nevezőre jutnunk, így a Pro Románia törvényhozóinak nagy része valószínűleg nem lesz jelen a szavazáson, de vannak néhányan, akik meg akarják szavazni az Orban-kormányt. Azt hiszem, van hat, hét, de az is lehet, hogy nyolc kolléga, akik jelen lesznek az ülésen és megszavazzák az Orban-kabinet beiktatását” – fogalmazott.

Hozzátette, akik az ülésen való részvétel és a szavazás mellett döntöttek, azért tettek így, mert ezt tartják következetesnek: „Megszavaztuk a Dăncilă-kabinet leváltását, ma pedig megszavazzuk az új kormány beiktatását, mert hosszú ideje tart az instabilitás, felelősen kell eljárnunk” – nyomatékosította. Rámutatott, a továbbiakban sem fog „egyetlen rossz szót sem szólni Victor Pontáról”, ugyanakkor meggyőződése, hogy az elkövetkezőkben is civilizált marad köztük a viszony. „Ha ő vagy más kollégák azt mondják majd, hogy ilyen körülmények között nem folytathatjuk együtt, nem fogok habozni, minden bizonnyal megtaláljuk majd a saját utunkat” – mondta még Daniel Constantin.

Párttársa, Sorin Cîmpeanu képviselő szintén ama véleményének adott hangot, hogy az országnak mielőbb kormányra van szüksége.

Barna: Az USR nem lesz egy voksautomata az Orban-kormány számára

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem lesz egy voksautomata az Orban-kormány számára, még akkor sem, ha meg fogja szavazni a kabinet beiktatását – nyilatkozta hétfőn Dan Barna, az USR elnöke.

Barna úgy nyilatkozott a parlament épületében, hogy az általa vezetett párt törvényhozói bizalmat szavaznak a kormánynak, de nem lesz egy „szavazatot biztosító automata”.

„Kétségkívül meg kell szabadulnunk a Dăncilă-kormánytól, de utána minden kezdeményezés olyan kell hogy legyen, amelyre Romániának valóban szüksége van a következő időszakban” – mondta Barna.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük