Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kétezer utas rekedt a vonatokon Amelie miatt

Kétezer utas rekedt a vonatokon Amelie miatt Külföld

Vasárnapra virradóra érkezett meg Franciaországba az első nagy őszi vihar; az Amelie orkánerejű széllel, erős esőzésekkel csapott le, emiatt körülbelül összesen kétezer utas rekedt vasárnap négy nagysebességű vonaton.

Hirdetés
Hirdetés

A TGV-k Bordeaux-on keresztül haladtak Hendaye-ból Párizsba, és a The Local szerint akadt olyan szerelvény, amely a reggeli 07:30-as indulást követően csak este 10 órára ért Párizsba úgy, hogy ezt az utat normál esetben öt óra alatt teszi meg a vonat. 

Az SNCF francia vasúttársaság kidőlt fákról és számos akadályról számolt be a vonalon, amit azóta megtisztítottak és újra megnyitottak. A legutolsó érintett vonat hétfő hajnal 4-re ért be a párizsi Montparnasse-pályaudvarra. A vasúttársaság azt ígéri, az összes utast kártalanítani fogják.

Az akár 160 kilométer per órával is tomboló Amelie vihar számos kárt okozott: többek között elektromos kábeleket szakított le, amely miatt körülbelül 140 ezren maradtak áram nélkül, Landes megyében pedig 47 embert kellett kimenteni egy kempingből.

(index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük