Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A MIÉRT nem fogadja el Olteán Csongor lemondását az elnöki tisztségről

A MIÉRT nem fogadja el Olteán Csongor lemondását az elnöki tisztségről Románia

A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Vezetőtanácsa visszautasította Olteán Csongor lemondását az elnöki tisztségéről – jelentette be pénteken az ifjúsági szervezet.

Hirdetés
Hirdetés

Olteán a MIÉRT elnöke, ugyanakkor az ifjúsági és sportminisztérium ifjúsági államtitkára volt, amikor múlt pénteken ittas vezetésen értek a rendőrök Sepsiszentgyörgyön. A fiatal politikus szerint ez „semmilyen körülmények között nem elfogadható” és „összeegyeztethetetlen közszereplői minőségével”, ezért lemondott államtitkári tisztségéről.

A MIÉRT Vezetőtanácsának tagjai a csütörtöki ülésen egyetértettek abban, hogy Oltean Csongor hibát követett el, amikor múlt péntek hajnalban ittasan autóba ült, ugyanakkor úgy vélik, az államtitkári tisztségéről való lemondásával vállalta tettének következményeit.

„Bár hibázott, úgy látjuk, hogy az ifjúságért tett, több mint tizenöt évnyi áldozatos munkáját nem lehet szőnyeg alá seperni. Éppen ezért a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Vezetőtanácsa visszautasította azonnali lemondását, az elfogadott határozat értelmében a szeptemberi tisztújító küldöttgyűlésig továbbra is Oltean Csongor tölti be a MIÉRT elnöki tisztségét. A MIÉRT hisz abban, hogy ifjúsági vezetőkként példát kell mutatnunk, hogy hibáinkért vállalnunk kell a következményeket, és tanulnunk kell belőlük” – áll a szervezet közleményében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 12., 3:04
    ÉRTÉKELÉS: 11

    „A MIÉRT hisz abban, hogy ifjúsági vezetőkként példát kell mutatnunk, hogy hibáinkért vállalnunk kell a következményeket, és tanulnunk kell belőlük” – a helyes döntés pedig az lenne amit elhatározott vagyis lemond, nem igaz?

  • User
    Dátum: 2021. június 12., 10:00
    ÉRTÉKELÉS: 11

    „Megnyugtató” az UDMR KISZ-esek hozzáállása az esethez. A tinik szeretnek alkoholos befolyásoltság alatt levő vezető mögött szekerezni alkoholos állapotban. Ihaj, csuhaj!

  • User
    Dátum: 2021. június 12., 14:19
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Az, hogy nem fogadták el Olteán Csongor egyébként nagyon bölcs döntését a MIÉRT vezetőségét minősíti. Jó, hogy csak szeptemberig és nem életfogytig szavaztak neki bizalmat. Az sem lepne meg ha újraválasztanák az alkoholos vezért. Szégyelljék magukat!

  • User
    Dátum: 2021. június 13., 21:13
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Demiérttt😁😂
    Nem kell oda egy kapus, egy soför?! Egy életre szól ott a poszt!😆 Ha lemondott és senki sem kérte rá, gondolom az ellenzői is megértik! A bérelszámoló más fizetési lapra írja át, a „fizetése” megjelenik havonta + hivatalos ünnepekkor + minden x,y,z vezetőtanácsi gyűlés után és az élet megy tovább!!!
    Az udemerés főmuftik választásoktól a Feketeügy kitakarításáig nem hallattak magukról, azt sem ők szervezték, de jól mutattak pár pályázatokkal, igéretekkel manipulált fiatal oldalán és kész!
    Az emszp? is hallgat a következő választásokig! A jelzőlámpára, vizre,de még az utak állapotára sem panaszkodnak!😆
    Igazam van, vagy sok sz@rt letiltottam és valamiről lemaradtam?!😆

  • User
    Dátum: 2021. június 14., 8:27
    ÉRTÉKELÉS: 6

    MIÉRT nem fogadta el? Címnek ennyi is elég lenne. Ha már azzal zárul a cikk, hogy ifjúsági vezetőkként példát kell mutatnunk.