Felhívás!

Lung László Zsolttal beszélgettünk

Lung László Zsolttal beszélgettünk Vigadó

A koronavírus-járvány miatt sem állt le az élet a Vigadó Művelődési Házban, sőt, így több idő jutott azokra a dolgokra, amelyeket évad közben nehezebb volt megoldani: adminisztratív feladatok, újítások, weboldal elkészítése, online felületek aktívvá tétele. Lung László Zsolt, az intézmény igazgatója ismertette és jellemezte az elmúlt év tevékenységeit, kiemelve, hogy bár nem volt egyszerű a 2020-as esztendő, kihozták belőle a legtöbbet. 

– A helyzetre való tekintettel nem voltak előadások márciustól a művelődési házban. Összefoglalná pár mondatban az idei évet?

– Nyitott, változatos és adaptív. Márciusban már a technikát pakoltuk a színpadra a VigadóArt: Emelj fel emlék című bemutatójának főpróbaszakaszára készülve, amikor le kellett állni. Ettől a pillanattól gyakorlatilag minden tervet át kellett írni vagy fel kellett függeszteni. A másfél hónapos próbaszakasz után nehéz volt elengedni a produkciót bemutató előtt néhány nappal, de alkalmazkodni kellett. Tulajdonképpen ez jellemezte az egész évünket is. A törekvés mindvégig az volt, hogy aktív maradjon az intézmény az éppen érvényben lévő szabályok keretein belül. Fontosnak tartottam, hogy ne dőljünk hátra, inkább gondolkodjunk más lehetőségekben, próbáljuk ki magunkat olyan pontokon, ahol eddig még nem volt alkalmunk mozogni. Az elején még élt a remény, hogy a nagyobb projekteket még meg lehet valósítani az év végéig, de idővel ezek is átszerveződtek. A helyzet egy teljesen új forgatókönyvet írt az eredetihez képest, hirtelen azt is érezhettük volna, hogy ránk szakadt több nap, hét vagy hónap szabadidő, de érdekes módon főleg adminisztratív szinten még több tennivaló akadt, az eddig időhiány miatt félrepakolt tervek is előkerültek, de több idő jutott az online felületeinkre és képzésre is. Sőt, volt egy adott pontja az évnek, amikor bent is tudtunk tevékenykedni, gondolok itt a Filmtettfesztre, de az akkori lazítás csak ennyire volt elég.

– Hogyan próbálták kárpótolni a nézőket? Milyen tevékenységekkel helyettesítették a produkciókat?

– Az elején online voltunk nagyon aktívak, főleg a „maradj otthon” időszakban, aztán a kültéri rendezvények engedélyezése után meg is szerveztük az első SzabadTér programsorozatunkat a W. Wegener parkban, partnerségben a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatallal, az Udvartér Teátrummal és a Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal. Ez például egy teljesen új dolog volt, ugyanis tekintettel arra, hogy évadunk augusztus közepén indul, július mindig a szabadságokra megy rá, most pedig ebben a hónapban tudtunk előadásokat, koncerteket, filmeket lehozni, ami egy fontos megtapasztalás volt, abban a tekintetben is, hogy öröm volt látni, milyen sokan igénylik az évnek ebben a szakaszában a szabadtéri kulturális események hangulatát. A lehetőségeinkhez mérten a jövőben be fogjuk építeni az intézmény kulturális életébe. Az Őszi SzabadTér sorozattal még próbáltuk kihasználni a kint töltött idő kényelmét, örömét, de a fokozatosan csökkenő esti hőmérséklet szeptember 30-án már az utolsó kültéri produkcióra adott lehetőséget.

– Számos interjú, virtuális kiállítás és különböző sorozatok is jellemzik az évet. Miért voltak ezek fontosak?

– A VigadóArt oldalunk (Székely Hírmondó), amit azért hoztunk létre, hogy hétről hétre bővebben írjunk előadásainkról, művészekről, alkotókról interjúk vagy beszámolók által, az „eseménymentes” időszakban mégsem maradt tartalom nélkül, hiszen olyan sorozatokat indítottunk el, ami főleg a helyi tehetségekre, egyéniségekre fókuszált. Rengeteg interjú, könyvajánló mellett a legújabb Művészhallgatók a nagyvilágban című sorozatunkat szerettem meg nagyon, amelyben pályakezdő alkotók mesélnek tanulmányaikról, szakmájukról, egyetemi tapasztalataikról, ami akár irányadó is lehet egy pályaválasztás előtt álló diák életében. Heti rendszerességgel mutattunk be fiatal alkotókat, neves művészeket virtuális kiállításukon keresztül, amit az adventi sorozat startolásával ideiglenesen leállítottunk, de mindenképp szeretném folytatni, reméljük, majd az élő kiállítás megnyitók társaságában. Azért is volt fontos, mert az ötletek és nem csak, hozzájárultak ahhoz az adaptált koncepcióhoz, ami pont arról szól, hogy miként tudjuk okosan és kreatívan áthidalni ezt az időszakot úgy, hogy közben aktív találkozási pontokat hozzunk létre néző és alkotó, vagy akár néző és néző vagy alkotó és alkotó között. Soha nem éreztem magam jól, „majd aztán lesz valahogy” helyzetekben. Ezt a magatartást valószínű a teljes értékű szabadúszó éveimből hozom, szeretem magam, jelen esetben a munkatársaimat is helyzetbe hozni. A dologhoz nyilván az is hozzátartozik, hogy nem minden ötlet jó, így sok papíron is marad, nem minden ötlet kivitelezési formája tökéletes, épp ezért vagy dolgozunk még rajta vagy elengedjük. Volt pár dolog, amit időközben nekünk is meg kellett tanulni.

– Pontosan mire gondol?

– Ez mondjuk, nemcsak a jelenre vonatkozik, és nemcsak tényleges dolgokra céloz, hanem gondolok itt az elmúlt év összképére is. El kell néha fogadni, hogy bizonyos folyamatoknak több idő kell, még akkor is, ha nagyobb tempóra kapcsolnál. Tulajdonképpen egymást kellett első sorban megtanuljuk az új feladatok tükrében. A megfogalmazott célok, statisztikák, következtetések még nem tesznek hatékonnyá egy csapatmunkát. Ennél sokkal több kell, hogy félszavakból is működjön egy rendszer. Ebben benne van a szakmai vita, felelősség, nyitottság és bizalom.

– Adventi és karácsonyi online előadással kedveskedtek a nézőknek. Meséljen ezekről!

– Tavaly csatlakoztunk először az adventi gyertyagyújtáshoz az Elhiszem című invokációval, ami mindannyiunk számára felemelő élmény volt. Különleges hangulata és mélysége van ezeknek a vasárnapi találkozásoknak, kiselőadásoknak és imáknak. Az idén is fontos volt, hogy jelen legyünk, így döntöttem a sorozat mellett (A várakozás szentsége), ami az adventi felkészülési időszakot fedte le 28 epizódban. Az elején csak a vasárnapokra terveztünk bemutatókat, de a felkért személyek névsora a teljes adventi időszakra adott lehetőséget a gyártásra. Több tervezést, forgatási napot és utómunkát igényelt, de egy tartalmas sorozatot tudtunk létrehozni, amit az intézmény YouTube csatornáján és az Erdélyi Magyar Televízióban lehetett követni. A záróakkord a karácsonyi kisfilmünk volt (Szeretnem téged), amit kevés kivétellel, a tavalyi alkotóstábbal készítettünk el. Egy 35 perces imádság versek, egyéni gondolatok és dalok kíséretében, amit a már említett csatornákon mutattunk be a nagyközönségnek.

– Ha jövőre is marad a vírus, hogyan folytatják?

– Hasonlóképpen, csak most már felkészültebbek leszünk a váratlan helyzetekkel szemben, gondolok itt a márciusi bemutatóra.

(A teljes interjú a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvasható.)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.