Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Az előadás tüzet gyújtott bennem”

„Az előadás tüzet gyújtott bennem” Vigadó

A Vigadó Művelődési Ház minden évben egyedülálló előadással tiszteleg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az intézményben igazi közösségként ünnepelhetnek együtt a városlakók és a környéken élők: a Szabadon című látványos produkcióval a VigadóArt csapata megidézi a kor hangulatát. A szereplők meséltek a bennük lejátszódó érzésekről, a március 15-i hangulatukról, valamint a készülő előadás pillanatairól.

Hirdetés
Hirdetés

A forrongó Európában 1848 tavaszán, Párizs és Bécs után Pesten is kitört a forradalom. Az ifjúság Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál vezetésével a március 13-i, bécsi események hatására cselekvésre szánta el magát, és elhatározták, március 15-én az egész városban kihirdetik követeléseiket, az Irinyi József által 12 pontban megfogalmazott petíciójukat. Ezzel kezdődött minden, és erre emlékszünk minden évben, ahogy idén is. A Szabadon című produkciót március 14-én, hétfőn 19 órától, illetve 15-én, kedden 18 órától tekintheti meg a nagyérdemű. Az előadást Lung László Zsolt, az intézmény igazgatója rendezte.

Mit jelent számomra március 15-ike?

– Nekem március 15-ike elsősorban a rebellis fiatalságot, a nonkonformizmust és az egészséges nemzeti államokon alapuló Európát jelenti. Ugyanazt valahol, amit a rock`n`roll jelentett ifjúkoromban: lázadást az uniformizálást képviselő politika és társadalmi rend ellen, szabad véleménynyilvánítás lehetőséget a művészetben, az anyanyelvemen. A szüleim nem sokat beszéltek negyvennyolcról, anyám kulákleányként ismerte meg fiatal pártaktivista édesapámat. Az anyai nagyapám viszont sokat búsulta a magyar sorsot. Hallgatta a Szabad Európa Rádiót, és szidta a kommunista rendszert, amikor tehette – emlékezett vissza gyerekkorára Demeter Elemér, aki a békétlen, panaszkodó, múltját sirató vénember szerepét alakítja a produkcióban.

Biró Norbert először vesz részt a VigadóArt csapatának előadásában. Számára március 15-e az összefogás jelképe, ami megmutatja, hogy egyszerű hétköznapi emberek mire képesek, ha minden erejükkel egy közös célért küzdenek. Ezt az erőt pedig, ha már megszületett, akkor semmi sem képes megállítani.

– A gyerekeimnek is ezt az érzést szeretném majd átadni, hogy érdemes beleállni és végigvinni azt, amit a szívük diktál – hangsúlyozta.

Moldovai Dóra számára március 15-e egy életérzés, amelynek értékére az elmúlt két évben jött rá, a Covid és a világból ránk zúduló szerencsétlenségek révén.

– Élhetnénk bárhol, de szívünknek nincs máshol hely. Március 15-e valami olyan megfoghatatlan, amely minden emberben ott lakozik mélyen. Őszinte leszek, sosem szerettem ezt a megemlékezést. Nem találtam magam benne, nem éreztem belső késztetést, sokszor átsiklottam rajta. Pedig valahol mélyen ott volt bennem, csak nem tudtam kifejezni. Az elmúlt két év ráébresztett arra, hogy mekkora hatalmunk van nekünk, fiataloknak. Hogy mennyire tudunk befolyásolni másokat, vagy hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk mi. Eltekintve a modern, új eszmékkel teli hétköznapjainktól, sokan nem is gondolnák, hogy mi, fiatalok milyen csodákra vagyunk képesek, hogy tudunk nagyot álmodni és azt véghezvinni, és hogy lehetünk Túlélők – mesélte énekesünk, akinek mondandójához csatlakozik Dimény Kata is, aki érdekességképpen pont ezen a napon született.

– Március 15-ike számomra mindig különleges volt, leginkább a fiatalos tenni akarásról és energiáról, valamint az összefogásról szóló üzenetei miatt. 15-én született gyerekként már egészen kis koromban sokat ismertem a Petőfiről és a márciusi ifjakról szóló történetek közül, a szüleim fontosnak tartották, hogy minél többet tudjak erről a napról. A célom, hogy évek múlva azt a lendületet és energiát tudjam majd továbbadni a gyerekeimnek, amit ez a nap számomra is minden évben ad.

Kaly Roland sem maradhat ki a szereplők sorából, hiszen ő már többször fellépett március 15-én a Vigadó Művelődési Házban. Számára a forradalmi események bebizonyították, hogy ha egy akarat mellé a nemzet egysége társul, akkor nincs elérhetetlen feladat. A 1848–1849-es eseményekben is ezt bizonyította a magyar ember, a magyar nemzet.

– Kiskoromban igazán a katonáktól, lovaktól és kardoktól volt színes és érdekes számomra ez a történelmi esemény. Az idő múlásával nyomatékosult bennem a fentiekben megfogalmazott „egységben az erő”. Az életben többször megmutatkozik, hogy ez valójában csak is így tud működni – mondta.

„Az előadás tüzet gyújtott bennem”

– A Szabadon című előadás által régi lázadós, elégedetlen, panaszkodó önmagamat fogom ismét alakítani. Ebben az előadásban egy új lehetőséget látok, hogy a zene nyelvén újra és újra megfogalmazzuk a mai ifjak számára is a szabadság fogalmát, a magyar nyelv szépségét. A színt a produkcióban nem én képviselem, hanem azok a képzett, pacsirtahangú ifjak, akik maivá, aktuálissá éneklik a márciusi ifjak akkori tetteit – hangsúlyozta Demeter Elemér a produkcióval kapcsolatos érzéseit.

Dimény Kata számára már így is rengeteget adott az előadás, mivel ez az első alkalom, hogy egy ekkora volumenű produkcióban vesz részt. Lappang benne az izgatottság, de bízik benne, hogy helyt tud állni, és kíváncsian, óriási lelkesedéssel várja március 15-ét.

– Úgy érzem, ez az előadás egy tüzet gyújtott bennem, és ha nem is teljesen, de megpróbálom megélni azt, amit azok a ’48-as fiatalok megéltek ezen a napon. Ezzel a tűzzel és energiával szeretnék egy új erőt és színt vinni az előadásba. Reményeim szerint sikerülni fog, és a nézőkhöz is eljutnak ezek az energiák – mesélte csillogó szemekkel Biró Norbert, aki különleges hangszínével teszi szebbé az előadást.

Moldovai Dóra szerint a Szabadon című előadás egy apró csoda, amely iszonyúan fiatalos, trendi, az irodalom, a színház, a modern zene, a hiphop és a forradalom elegye.

– Örömmel tölt el, hogy részese lehetek ennek a csodának, és hogy együtt gyújthatjuk meg a hazaszeretet lángját mások szívében – emelte ki Dóra, akinek arcáról a mosolyt le sem lehetne törölni.

Roli kiemelte, az idei előadás teljesen más, mint az eddigiek.

– Elsősorban főleg azért, mert az idén a zene kapta a főszerepet, másodsorban meg nagyon sok ismeretlen, új emberrel kell együtt dolgoznunk és maradandót alkotnunk. Vannak nehéz és mély pontok a próbák alatt, amikor azt mondod, hogy erre már nem vagy képes, ezt nem tudod te már megcsinálni, és itt jön be újra a csapat. Segítjük, erősítjük egymást, és arra törekszünk, hogy csapatmunkában, közös erővel egy káprázatos produkciót vigyünk színpadra.

Szereplők: Nagy Babos Rebeka, Kolcsár Linda, Moldovai Dóra, Kaly Roland, Páll Áron, Gáspár Álmos, Tóth Olivér, Hodor Tamás, Szász-Zakariás Róbert, Farkas Eszter, Mihály János, Ruszka Sándor, Demeter Ely, Fórika Balázs, Biró Norbert, Dimény Kata, Nagy-Tarczali Viktória, Bakó-Fazakas Luca, Ruszka Mátyás, Baróthi Zenkő, Szász Boróka.

Hang- és fénytechnika: Szabó Csaba Szabó Hunor, Szabó Norbert, Hágel Oszkár, Pászka Balázs. Technikai Stáb: Popov Sándor, Vargyasi Vince. Arculat: Nagy Szabolcs, Dávid Attila. Jelmez: Kreakids Stúdió. Fotók: Szegeti Abigél, Dénes Botond, Tarczali Éva. Látványterv: Lung László Zsolt, Szabó Hunor. Produkcióasszisztens: Szegeti Abigél, Tuzson Erzsébet, Jakabos Katalin, Szabó Rita, Tamás Réka, Csikós Adrienn, Nagy Babos Tamás. Rendezőasszisztens: Bajkó Edina.

Audio Design/Zenei Rendező: Nagy Szabolcs. Rendező: Lung László Zsolt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük