Hirmondo

Több mint 400 gyerek használja

Több mint 400 gyerek használja

A múlt héten kisebb ünnepség helyszíne volt a kézdivásárhelyi Csipkerózsika Napközi Otthon: megtörtént a szalagvágás a részvételi költségvetésből épített forgalmi pályánál és a felújított udvaron.

Hirdetés
Hirdetés

A részvételi költségvetésen nyert összegből, a Rotary Klub és több magánvállalkozás támogatásával kialakított új óvodaudvarba egy szemnek tetszetős, nagyméretű, színes ceruzákból épített kapun lehet most már belépni, a járdán szintén színes apró lábnyomok jelzik az intézmény bejáratához vezető utat. Rendkívül hangulatos, friss gyeptéglákból kialakított udvar jött létre, amelynek egy részében van a forgalmi tanpálya kis utakkal, jelzőtáblákkal, gyalogátkelőkkel és apró, de működő szemaforokkal.

A megjelenteket Fábián Helén óvónő köszöntötte, majd felkérte Gáspár Editet, az óvoda koordinátorát, hogy ossza meg a gondolatait. „Pontosan egy évvel ezelőtt álmodni sem mertük, hogy majd az udvarunk teljesen új ruhában tündököl. A részvételi költségvetésre a polgármester és az alpolgármester úr hívta fel a figyelmünket, és akkor kezdtük el papírra vetni elképzeléseinket. Abból mindig rengeteg van, ötletünk még több, csak nem mindig sikerül valóra váltani. De ez nem így történt, addig tervezgettünk, hogy a költségvetésünk kétszer is meghaladta a pályázható összeget, de szerencsére sikerült lelkes támogatókat találni, és megvalósulhatott tervünk” – mondotta, majd köszönetét tolmácsolta a városvezetésnek, akik a projekt megszületése alatt nem csak távolról irányítottak, hanem a helyszínen voltak, ahányszor szükséges volt. Ezután emléklappal és apró ajándékkal mondottak köszönetet Tamás Olivér vállalkozónak, aki az új kaput adományozta, Román Györgynek, a Rotary Klub elnökének a szervezet által felajánlott új gyepszőnyegért, Török Sándornak, a Kovászna Út és Híd Rt. igazgatójának az aszfaltozásért, Bakk Vitális Kingának, a Zarah Moden készruhagyár igazgatójának, aki egy új játszóteret ajánlott fel, a szülőbizottság tagjainak, Cseh Rékának, aki az udvart tervezte, Ștefan Lucian vállalkozónak és még jó néhány közreműködőnek a szülők mellett, akik adójuk 3 százalékát is felajánlották.

Borcsa Mária, a Manócska pénzügyi központ igazgatója elmondta: az új létesítmény nem csak a Csipkerózsika gyermekeit fogja szolgálni, hanem a Manócska mind a 456 gyerekét, akik megszerezhetik ott az ovijogsit.

Bokor Tibor polgármester kifejtette: meg van győződve, hogy minden óvoda hozzájuk fog fordulni, hogy hasonló pályában gondolkozzanak, és meg van győződve, hogy meg is fogják közösen valósítani, mert ők úgy gondolják, hogy gyerekek nélkül nincs jövő, így minden olyan beruházás, ami az oktatást érinti, prioritást élvez. Így kiemelte a Csipkerózsika épületének teljes felújítását is, a felújított bölcsődét, a Bod Péter Tanítóképző udvarán épülő új óvodát és a Gábor Áron Műszaki Líceum mellé tervezett új bölcsődét.

A beszédek után az óvoda nagycsoportosai ünnepi műsort adtak elő, majd a szalagvágást követően a forgalmi rendőrség két munkatársa oktatta a gyerekeket, akik meg is kapták az első ovijogsit. 

Bartos Lóránt

Hozzászólások