Hirmondo

Alkalmazással tájékozódni

Alkalmazással tájékozódni

A Cseh Köztársaságban van bejegyezve az a cég, amely a Smartguide alkalmazást készítette. Az iPhone-okra és Android rendszerekre telepíthető applikációban Kézdivásárhely is fellelhető.

Az alkalmazás készítője mögött a www.smart-guide.org internetes oldal van, amely a 600-nál több úti célt, húszezernél több helységet, nyolcszáznál több túrát ajánl a több mint 600 ezer letöltőnek.
Az alkalmazásban Kézdivásárhely is fellelhető, a telepítést követően a műholdas azonosító azonnal „belövi” a várost, így lehet böngészni a település látnivalói között.

Az applikációban több nevezetesség és látnivaló fellelhető, így megtekintésre ajánlja az Incze László Céhtörténeti Múzeumot, a minorita rendházat, a patikamúzeumot, a történelmi városközpontot, de a város parkjait is több templom mellett. A hivatkozásokra kattintva kép jelenik meg, illetve egy rövid leírást találunk, a szöveget akár fel is olvassa számunkra a program.

Turista szemszögéből további előnye a Smartguide-nak, hogy az aktuális tartózkodási helyhez kapcsolódóan közli a látnivaló távolságát, a pozíciógombra bökve pedig egy térkép is megnyílik, ezzel is könnyítve a tájékozódást.

Bartos Lóránt

Hozzászólások