Hirmondo

RÖVIDEN

Megújul a posta épülete

Az elmúlt évek során belső javításokat és modernizálási munkálatokat végeztünk az épületben – mozgássérült-feljáró, fűtésrendszer kialakítása –, idén az épület külső tatarozására kerül sor. Először a nyílászárókat cserélik ki, valamint meszelnek, a hozzá tartozó javításokkal együtt, pl. esővízlefolyó. A munkálatainkat nehezíti az Electrica villanyvezetékeinek közelsége, amelyek miatt gondot okoz az állványzat felszerelése az épület köré. Ezúton szeretnénk felkérni a szolgáltatókat (Romtelecom, NextGen, telefonszolgáltatók stb.), hogy akiknek az épület falán valamilyen vezetéke fut, és nincs már működésben, távolítsa el. Az épület felújítása várhatóan július második felében kezdődik el. A munkálat során a járdarészt lezártuk, mert balesetveszélyes. A felújítás alatt kérjük a lakók türelmét.

Hirdetés

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala nyílt árverésen elad 3907 köbméter, lábán álló fát, amelyből 1244 köbméter fővágás. Az előválogatás időpontja és helyszíne: augusztus 4., péntek 9–10 óra, a mezőgazdasági irodában (4-es számú szoba). Az árverés időpontja és helyszíne: augusztus 9., 10 óra, a hivatal tanácstermében (103-as számú szoba). Bővebb felvilágosítást a 0267/361174, 119-es belső, valamint a 0730-600288-as telefonszámokon nyújtanak.

Állás

Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala versenyvizsgát hirdet általános végrehajtó köztisztviselői állás betöltésére, nevezetesen főelőadói állás a közönségkapcsolati osztályba. Kötelező feltételek: középiskolai végzettség, 9 év szakmai régiség és B-kategóriás jogosítvány. A versenyvizsga írásbeli vizsgája július 27-én 10 órakor lesz a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal gyűléstermében, a szóbeli vizsgára pedig augusztus 1-jén 10 órakor kerül sor ugyanott. A versenyvizsgán résztvevők július 18-ig tehetik le iratcsomóikat a polgármesteri hivatal 2-es számú irodájába. Az iratcsomók tartalmát és egyéb felvilágosításokat  a hivatal 203-as irodájában, vagy a 0267-361 974-es vezetékes telefonszámon, 132-es belső számon kaphatnak az érdeklődők.

Hozzászólások