Hirmondo

Nyolcszázezer lej hibádzik

Nyolcszázezer lej hibádzik

Az előző évekhez hasonlóan tavaly is kiemelkedően jó évet zárt a berecki önkormányzat. Minden ünnep után azonban böjt következik, s bár ebben az esetben nem lenne törvényszerű, az új pénzügyi törvény miatt mégis főhet a feje a községvezetésnek, hiszen előzetes számítások szerint legalább nyolcszázezer lejjel karcsúsodik az idei költségvetés. Az év elején Dimény Zoltán polgármesterrel beszélgettünk.

A 2017-es esztendő pénzügyi szempontból és megvalósítások tekintetében is normálisnak tekinthető Bereckben – kezdte összefoglalóját Dimény Zoltán polgármester, hangsúlyozva, tavaly is folytatták azokat a munkálatokat, amik az infrastruktúra jobbá tételét segítették. Mindezt úgy tették, hogy ennyi esztendő után megvan a rutinjuk, figyelnek a közösség jelzésére, és hatékonyabban tudnak fejleszteni.

Városiasították a községet
Miután az előző években több kilométer községi utat leaszfaltoztak, betonozott sáncokat alakítottak ki, tavaly a járdahálózat bővítését célozták meg. Így a községközpontból Lemhény irányába több mint egy kilométer járdát építettek. Az utak rendbetartása mellett a martonosi hidat is megerősítették, ugyanis pár évvel ezelőtt a megduzzadt patak megrongálta az alapját.
Az egyházakat sem hanyagolták el, a községhez tartozó Ojtozban a Szent Fábián és Szent Sebestyén római katolikus templomot teljes egészében felújították, és magas rangú vendégek jelenlétében szentelték újra. Ugyanazon alkalommal emléktáblát avattak az első világháborús hősök emlékére. Emellett anyagilag segítették a martonosi római katolikus egyházközséget, a templomon kicserélték a nyílászárókat, az ortodox felekezet részére pedig építőanyagot vásároltak, így újra tudják födni a ravatalozót és a papilakot. A berecki templom óráját megjavították, anyagot vásároltak az új hittanterem építéséhez, ugyanakkor segítették a községközpontban lévő ortodoxokat és reformátusokat is. Továbbá letettek egy pályázatot, ami lehetővé tenné a berecki Comenius-iskola felújítását, elkészítették a martonosi víz- és szennyvízhálózat projektjét.

Szegényesebb lesz az idei év
Ugyan nincs még költségvetésük, de az előzetes számításaik szerint kevesebb pénzük lesz az idén – kezdte az idei évvel kapcsolatos terveinek vázolását a polgármester. Dimény Zoltán és munkatársai úgy kalkulálnak, legkevesebb nyolc­száz­ezer lejjel kevesebb pénzük lesz, mint tavaly, ami egy község viszonylatában jelentős összeg. Ennek ellenére megépítik vagy legalábbis nagyrészt elkészítik az új berecki piacot (lásd írásunkat alább), befejeznék a járdarendszer bővítését, továbbra is támogatják az egyházakat és az oktatási intézményeket.
A polgármester nehezményezi: ha normálisan, jól akarnak gazdálkodni, akkor a kormány bünteti őket, pénzt vesz el a költségvetésből. Így gyakorlatilag azokat a településeket jutalmazzák, ahol semmit nem csinálnak – vélekedik Dimény, aki szerint a jövedelemadó után hat százalékot veszítenek, ráadásul a megemelt fizetések miatt is főhet a fejük. Annak ellenére, hogy a hivatalnál nagyon kevesen dolgoznak, az éves fizetésalapjuk 1,1 millió lej idén, csak ez a tétel egyedül 150 ezer lejjel nőtt. A hivatalnál 25-en dolgozhatnának, de csak 18-an vannak, ebből nyolc az irodai személyzet, a többi munkás (szennyvíztisztítónál stb.). A nehézségek ellenére továbbra is hozzájárulnak a Caritas beteggondozó működéséhez (ennek a székhelye Bereckben van, az önkormányzat bocsátotta rendelkezésükre – szerk.), mivel a polgármester nagyon hasznosnak tartja a tevékenységüket. 

Hozzászólások