Piac épül Bereckben

Piac épül Bereckben

A gelencei után a környék egyik legmodernebb piaca épülhet meg Bereckben. A munkálatokat azonnal megkezdik, ahogy az időjárás engedi, és az egykori sörkertet alakítják át.

Bereck Polgármesteri Hivatala már 2014-ben kifizette a helybeli fogyasztási szövetkezethez tartozó egykori sörkert bejáratánál található épület vételárának első részletét, a különbözetet pedig egy évvel később törlesztette. A falunapok helyszínéül szolgáló telep hátsó részét már az előző esztendőkben megvásárolta a községháza. Az önkormányzat a szövetkezettől mint­egy 200 ezer lejért jutott hozzá a sörkerthez, az előtte levő vendéglátóipari egység épületével együtt. A tervek szerint az épületet felújítják, az udvarra pedig egy korszerű piacot létesítenek.
Dimény Zoltán polgármester tájékoztatása szerint a volt sörkert helyén multifunkcionális teret alakítanának ki, ahol uniós előírásoknak megfelelő, korszerű piac is helyet kapna. A majdani piac nemcsak zöldség és gyümölcs, hanem hús- és tejtermék árusítására is alkalmas lesz, de idővel állatvásár is szóba jöhet.
Bereck költségvetéséből 800 ezer lejt fognak elkülöníteni a munkálatokra, így azokat önerőből valósítják meg. Érdekes, hogy az előző kormány által hozott, fejetlen pénzügyi törvény miatt pontosan ekkora összeggel lesz kisebb a nagyközség költségvetése. A sörkert a nevét egy néhai, az udvar végében levő vendéglő után kapta, amely nagy népszerűségnek örvendett a bereckiek körében, szomszédságában valamikor jégverem is volt. 

Hozzászólások
Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az orvosok több mint fele felmondott a sepsiszentgyörgyi neurológián

Az agyér-katasztrófák gyors és hatékony kezeléséért többszörösen díjazott sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az idegosztály kilenc orvosa közül öt felmondott, így július 1-jétől csak négyen maradtak alkalmazásban, akik viszont nem tudják kilenc ember munkáját elvégezni. Ez átszervezését követelt meg, de így is Brassóba kell küldeni majd jó néhány beteget.

Felmérik az igényeket

Felmérik az igényeket

Csütörtökön a kézdivásárhely-kantai Szentháromság templomban rendezték a Szakképzés határok nélkül elnevezésű program keretében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai számára szervezett festő-mázoló, illetve panziós-fogadós képzések résztvevői számára az oklevélátadó ünnepséget. A folytatásban a Minorita rendházban tartott sajtótájékoztatón az illetékesek a program általános céljai mellett az ősztől Kézdivásárhelyen induló képzésekről is szóltak.