Felhívás!

Így készülnek az ünnepekre

Így készülnek az ünnepekre

December 6-án, Szent Miklós napján ünnepelték a községközpontban található római katolikus templom védőszentjét, a búcsú mellett a piros ruhás öregúr is megajándékozta a legkisebbeket. Ünnepre hangolódik Gábor Áron szülőfaluja.

Gábor Áron egészalakos szobra mellett található a szépen feldíszített fenyőfa és a négy „gyertyával” ellátott adventi koszorú, itt találkoznak az érdeklődők, hogy minden hétvégén, szombaton közösen gyújtsák meg a várakozás gyertyáit.

Az elmúlt napokban Bereckben búcsú volt, a Szent Miklós-templomban megtartott ünnepi szentmisére a házigazda Csomós László plébános a hargitafürdői Bátor Botond pálos szerzetest hívta meg a környékbeli paptársai mellett. A pálos szerzetes beszédében elsősorban Szent Miklós jótékonykodásait domborította ki, de arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenkinek küldetése van, nem vagyunk hiába ezen a világon, szükség van mindenkire. „Keressük meg, mi a feladatunk. Az emberek javára kell élni, bármit is végzünk az életben” – hangsúlyozta a szentmise díszszónoka.

A szentmise után – a hívek és a vállalkozók nagylelkű felajánlásának köszönhetően – nem maradt el a Mikulás-járás sem, a gyermekek pedig versekkel köszönték meg az ajándékokat.

Csomós László plébános egy érdekes, Háromszéken talán egyedinek számító kezdeményezésről is beszámolt: perselyezéssel gyűjtenek arra, hogy karácsonyra ember nagyságú betlehemest állítsanak fel. „A hívek elkezdtek adományozni, így a templomunk terén az ünnepek során megtekinthető lesz egy 1,6 méter magas figurákból álló szoborcsoport” – magyarázta a plébános.

Karácsony éjszakáján immár ötödik éve, hagyományosnak számít az „élő” betlehemezés is. „Azok a családok szokták ezt felvállalni, akik ebben az évben kereszteltek, közülük egyet kiválasztunk” – mondotta Csomós László, aki az ünnepi szentmisék időpontját is ismertette kérésünkre.

Így december 24-én 17 órakor lesz a gyermekek betlehemezése és az angyaljárás, 21 órától tartják a szentmisét, karácsony másodnapján köszöntik a születésnaposokat. „Idén bevezettük, hogy minden hónap utolsó vasárnapján köszöntjük azokat, akik ezt ünneplik, ennek közösségformáló és -összetartó ereje van, a szentmisén értük imádkozunk, majd egy szerény agapén veszünk részt” – fejtette ki a plébános. Hozzáfűzte: „gyakorlatiasabb” oldalon is lesz idén történés, szeretnénk még felújítani a ravatalozó kápolna tetőszerkezetét. Ezt az önkormányzat, a berecki közbirtokosság és a Koszta Társtulajdon támogatja. Csomós László hosszabb beszámolóját következő körképünkben olvashatják.

Hozzászólások