Hirmondo

Búzaszentelés Zágonban

Búzaszentelés Zágonban

Április végén tartották a hagyományos határkerülés és búzaszentelés ünnepét Zágon községben, a régi székely és magyar szokás szerint, ezzel kérve az Úr áldását a vetésekre, és védelmet a természeti csapások ellen. A szokás már nagyon kevés helyen létezik, Zágonban is most elevenítették fel újra az egykori búzaszentelési szertartást. Az ünneplés a járványhelyzetre való tekintettel szigorú előírások szerint zajlott.

A Székely Gazdaszervezetek és Zágon Önkormányzata közösen teremtették újra a hagyományt Zágon határában, Joós Árpád búzatábláján, de a könyörgések és a szentelés nem csak erre a búzaföldre vonatkozott, egész Székelyföld termését megáldották.

Az eseményen a gazdák mellett Tamás Sándor megyetanácselnök is jelen volt, illetve Becze István, a Székely Gazdaszervezet Egyesületének elnöke, valamint Könczei Csaba RMDSZ-es parlamenti képviselő, Kozma Béla, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Zágon községét a polgármesterük, Kiss Gusztáv képviselte. A búzaszentelési szertartást Mihály Imre plébános és Berszán László református lelkész végezte.

A szertartás után felszólalt Becze István és Tamás Sándor is, akik beszédükben áldást kértek Székelyföldre, otthonunkra, családjainkra, és egy kiszámítható jövőt kívántak mindannyiunk számára. Az esemény zárásaként Kiss Gusztáv polgármester pohárköszöntő mellett mondta el, hogy a továbbiakban is számíthat a SZGE Zágon község segítségére, adakozni fognak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtéséhez.

Az ünnepség végén a résztvevők megáldott búzacsokrokat vehettek át, aki ezeket megőrzi, egész éven át szerencse kíséri, bízhat a gazdag termésben, legalábbis régi hagyományaink szerint.

Hozzászólások