Októberi napsütésben

Amint az eső elállt, és egy kicsit kisütött a nap, azonnal csicseregni kezdtek a madarak, a prímet a szajkó vitte. Úgy látszik, még a rettegett vérszajkónak is meghozta a kedvét az őszi napsütés.

Egész nyáron a verebeket rémisztgette a Matyi, mostanra valahogy felhagyott ezzel a szokásával, aminek egyik oka az is lehet, hogy valahonnan megjelent egy szarka, és naphosszat vitáznak. Nem tudom honnan vetődött felénk a hosszú farkú madár. Évekkel korábban gyakran megjárta magát errefelé, sőt, a kertek végében fészket is rakott az egyik fenyőfán, majd egyszer csak eltűnt. Azóta a fészkét elfoglalta egy vörösvércse-pár és minden évben sikeresen költenek, fiókákat nevelnek.

A vércsék rövid távú vonulók, a telet a földközi tenger térségében töltik, de nem mindenik példány megy el. A hímek közt akadnak, melyek a költőterületen maradnak, és védelmezik azt. Annak a vércsepárnak a hím egyede, amelyik nálunk az elhagyott szarkafészekben lakik, szintén nem vonult el. Az elmúlt télen is itthon maradt, és most is úgy látom, hogy ezt fogja tenni. A fiókái már elhagyták a területet, a tojót sem látom, csak egyedül a hímet, amelyik igen harcias. Amikor megjelenik egy csóka vagy varjú a területén, azonnal rátámad, még a légtérben sem tűri meg a fekete madarakat, még a hollóval is kikezd. Vijjogva támadja, üldözi, míg kikergeti a területről a betolakodókat. Próbáltam bemérni, mekkora lehet az a terület, amit magának tart. Ezt abból lehet megtudni, hogy meddig kergeti a varjút, ugyanis addig tart az a láthatatlan határ.

Most, hogy többet kémlelem az eget, látom, hogy azért van madármozgás október derekán is, igaz, a cikázó fecskék elmentek, hiányoznak, de ott vannak a galambok, nincs olyan perc, hogy ne látnék egyet, vagy kisebb csapatot repülni. Hogy honnan jönnek, és hová mennek, nem tudom, ilyen átutazók. Azt sejtem, hogy messze nem járhatnak, nem postagalambok, hanem parlagiak, amelyek lehetséges, hogy a mező és a tömbházak között ingáznak.