Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki sikerek

Háromszéki sikerek Cseperedő

„Nem vagyok népdalénekes, csak a magyar népdal szerelmese!” – Kallós Zoltán sokszor hangoztatott hitvallása volt a jelmondata a november 9–11. között a Kolozs megyei Válaszúton megrendezett, Férfiének nevű népdalfesztiválnak és -versenynek, melyet a Kallós Zoltán Alapítvány indított útjára idén első ízben az elhunyt néprajzkutató, népzenegyűjtő emlékére. Háromszéket kézdivásárhelyi és kézdiszentkereszti diákok képviselték, akik egy első, két második díjjal és egy dicsérettel tértek haza.

Ezen a rendhagyó vetélkedőn kizárólag csak 6–10 éves korú fiúk, 11–14 éves legénykék, ifjú legények, férfiak és szépkorúak vehettek részt egyéni, illetve csoportos produkciókkal. A rendezvényre Erdélyből, Moldvából, Gyimesből és Magyarországról érkeztek versenyzők, akik 3 kategóriában indultak: szólóének, szólóének hangszerkísérettel és csoportos éneklés. A vetélkedő másik érdekessége, hogy a zsűri tagjai mindannyian nők voltak, népdalénekesek, néptáncoktatók.

Kovászna megye is képviseltette magát két kategóriában. A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium négy IV. A osztályos diákja: Gáll Attila, Gergely Botond Zalán, Laczkó Aba Botond és Prunel Krisztián, valamint a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd Általános Iskola három tanulója: Gáspár Adorján, Gáspár Zalán és Szöllősi Roland közösen léptek színpadra a csoportos ének kategóriában. A hét fiú alkotta csapat öt népdalból álló népdalcsokrot mutatott be, amely a versenykiírás értelmében tartalmazott egy Kallós Zoltán által gyűjtött népdalt is. Sikeres szereplésüket a zsűri első díjjal jutalmazta.

A kézdiszentkereszti fiúk szólóénekesként is felléptek, mindhárman 3–3 népdalból álló népdalcsokrot énekeltek, s mindannyian elismerésben részesültek. A zsűri döntése alapján második díjban részesültek: Gáspár Adorján második osztályos és Gáspár Zalán negyedikes diákok, Szöllősi Roland V. osztályos tanuló pedig dicséretben.
A házigazdák mindent megtettek azért, hogy minden résztvevő jól érezze magát, és élményekkel gazdagodva, a népdaléneklésben megerősödve, feltöltődve térjen haza. A seregszemle után a versenyzők és hozzátartozóik múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt. Ezzel egy időben, Németh István előadásában, Zoli bácsi adatközlőiről is fontos információkat tudhattak meg. Az eredményhirdetés után közös vacsorával és táncházzal zárták a fesztivált.

Füleki Katalin és Gábor Judit tanítónők úgy szervezték meg a versenyre való utazást, hogy sor kerülhessen egy rövid kolozsvári városnézésre is, melynek során Mátyás király szülőházát, lovas szobrát és a Szent Mihály-templomot is megtekintették. A városban való séta is nagy élményt jelentett a gyerekeknek, akárcsak a vonattal való utazás.
A felkészítők, a gyerekek és szüleik hálásan köszönik a New Fashion nadrággyár vezetőségének a versenyre való utazás költségeinek fedezését.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük