Hirmondo

2022. július 12.

Merre tovább, Dinamo?

Merre tovább, Dinamo?

A Dinamo fennállása 74. évében először esett ki a hazai labdarúgó élvonalból. Ám a tizennyolcszoros bajnok „vörös kutyák” vesszőfutása ezzel korántsem ért véget, hiszen amint a Gazeta Sporturilor írja, az anyagi összeomlás szélén álló, harmatgyenge játékoskerettel rendelkező csapat identitása is kérdőjelessé vált, és jövőre megtörténhet, hogy nem kevesebb, mint három Bukaresti Dinamo játszik majd ugyanazon csoportban…

„Megdolgoztam mindazért, amit elértem az életben”

„Megdolgoztam mindazért, amit elértem az életben”

Helmuth Duckadam neve 1986. május 7-én vonult be a futballtörténelembe, miután az FC Barcelona elleni BEK-(Bajnokcsapatok Európa Kupája, ma Bajnokok Ligája – szerk.) döntőben az általa hárított négy tizenegyesnek is köszönhetően a bukaresti Steaua elnyerte a trófeát. A „sevillai hőssel” a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA – International Police Association) égisze alatt a közelmúltban Kézdivásárhelyen rendezett országos minifoci-bajokságon beszélgettünk.