A vérátömlesztésre szoruló betegekkel való szolidaritásra szólított fel a kormányfő
A vérátömlesztésre szoruló betegekkel való szolidaritásra szólított fel Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden a véradók világnapja alkalmából kiadott üzenetében.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A vérátömlesztésre szoruló betegekkel való szolidaritásra szólított fel Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden a véradók világnapja alkalmából kiadott üzenetében.
Az ország több pontján tiltakozni kezdtek a járművezetők a magas üzemanyagárak miatt. A tiltakozók minimális mennyiségű benzint vagy gázolajat töltöttek autójukba, ezzel hátráltatva a benzikutatk működését.
A Google amerikai óriásvállalat felfüggesztette azt a vezető szoftvermérnökét, aki azt állította, hogy a vállalat által fejlesztett mesterséges intelligencia érző lényként kezd viselkedni – közölte a cég helyi idő szerint hétfőn.
Az Európai Unió mintegy 110 ezer adag majomhimlő elleni oltóanyag vásárlására vonatkozó megállapodást írt alá – közölte kedden az Európai Bizottság
Romániába érkezik szerdán a francia államfő. Emmanuel Macront a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszponton fogadja Klaus Iohannis államfő – tájékoztatott kedden az Elnöki Hivatal.
Megszünteti június 15-től a Microsoft az Internet Explorer (IE) internetböngésző támogatását, és a böngészőt a Windows 10 legtöbb verziójából el is távolítják – emlékeztett a redmondi székhelyű techóriás kedden.
A brit kormány közzétette hétfőn a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokoll módosítására kidolgozott törvénytervezetét. Az Európai Unió már korábban jelezte, hogy a protokoll egyoldalú megváltoztatását a nemzetközi jog megsértésének tekintené.
Klaus Iohannis államfő Emmanuel Macron francia elnökkel, Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz miniszterelnökkel közösen Kijevbe utazik. Az információt Olekszij Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő tette közzé Twitter-oldalán. A látogatásra várhatóan csütörtökön kerül sor.
II. Erzsébet királynő nem egészen két év múlva megdöntheti az uralkodás történelmi világrekordját; ehhez már csak XIV. Lajos uralkodási idejét kell túllépnie – írta hétfői összeállításában a BBC.
Férje megöléséért életfogytiglanra ítélte hétfőn egy portlandi bíróság Nancy Crampton Brophy írónőt, aki egyebek közt Hogyan öljük meg a férjünket? címmel publikált online esszét.
A sírkereszt alakú bóják szerepe, hogy jól láthatóan jelezzék azokat a veszélyes helyeket, amelyeken a legtöbb vízbefúlás történt az elmúlt években – közölte hétfőn a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője.
155.820 nyolcadik osztályt végzett diák iratkozott fel a június 14-e és 30-között zajló képességvizsgára – tájékoztat az oktatási minisztérium.
Azonosították az első majomhimlős esetet Romániában – közölte az egészségügyi minisztérium.
Mint az a minap, Barót közelében készült felvételünkön is látható, a 122-es megyei utat, Barót és Bibarcfalva között szarvascsorda szeli át, ami nem ritka látvány a környéken.
Egyre jobban belakja Sepsiszentgyörgy a nemrég birtokba vett dohánygyárat, a havi látogatások mellett most a magyar feltalálók napja jelent jó alkalmat arra, hogy a nagy csarnokok tereibe élet költözzön: a Székelyföldi Örökség Hírközlési Egyesület szervezésében, a városi és megyei önkormányzat támogatásával június 13-án kiállítás nyílt, mely bemutatja a magyar tudósok e tudományterületen született innovációit, a helyszínen jólesően számba vehetjük a magyar, vagy magyar származású Nobel-díjasokat is.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Az év eleje óta 31 esetben volt szükség a Kovászna megyei csendőrök beavatkozására, hogy lakott területről medvét űzzenek el. Az 112-es sürgősségi hívószámra a megye közel 20 településéről érkeztek be az ezzel kapcsolatos segélyhívások.
Tanácsülést tartottak Zágon községben június 7-én, ahol újabb nyolc napirendi pontról döntött a testület, ezek között szerepel a negyedévi költségvetés záró beszámolója, egyházak támogatása, a községi napok megszervezése és sporttevékenységek támogatása is.
Mint azt már több sajtókiadvány is megírta, a parlamentbe került egy olyan törvénytervezet, amelyet a hazai titkosszolgálatok, valamint a belügy- és hadügyminisztérium alkottak meg, úgymond a nemzetbiztonság érdekében. Ennek azonban több pontján is visszaköszön a kommunista diktatúra. Az intézkedéscsomag ellen petíciót fogalmazott meg a civil társadalom hangját kihangosító Declic csoport is, múlt heti sajtótájékoztatóján pedig Antal Árpád véleményét is kikértük.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Czetz 200 emlékév keretén belül megszervezett rendezvénysorozat csütörtökön szabadtéri kiállítással folytatódott Sepsiszentgyörgy főterén.
A Gidófalván tartott, istentisztelettel, könyvbemutatóval és szoboravatással egybekötött múlt szerdai rendezvény után, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön folytatódott a Czetz János születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) augusztus 17–20. között Székelyudvarhelyen szervezi meg a Határok nélkül nevet viselő kézilabda és kulturális fesztivált. Az eredetileg 2020 júliusára tervezett nagyszabású sport- és kulturális eseményt a jól ismert járványügyi korlátozások végett kényszerültek elhalasztani.
A francia Clément Turpin vezeti a magyar labdarúgó-válogatott angolok elleni, mai Nemzetek Ligája-mérkőzését. Biztató előjel, hogy a magyar válogatott eddig két összecsapáson irányított, mindkét találkozó magyar sikerrel végződött
A GSP sportmédiacsoport (Gazeta Sporturilor, gsp.ro, GSP Live) elemzősorozatot indított a romániai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok stadionjairól. A Matchday Experience jeligével meghirdetett és indult felmérések során elsősorban a Sepsi OSK, az FCSB, a Dinamo Bukarest (most 2. Liga), a CFR Kolozsvár, a Rapid Bukarest, a CS Mioveni, az Universitatea Kolozsvár, a Petrolul Ploiesti, a Farul Konstanca és az Universitatea Craiova stadionjai kerültek, kerülnek fókuszba.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ezentúl csak hetente közöl járványadatokat az egészségügyi minisztérium