Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Törvény és törvényfölöttiség

Emlékszik-e még a kedves olvasó, miért mentettek fel nem egy korrupción kapott közéleti vagy üzletembert még a Laura Kövesi főügyész és Băsescu elnök idejében? Bizony azért, mert a nyomozás, a titkosszolgálatok segítségéhez folyamodva, olyan lehallgatott beszélgetéseket hozott fel a vádak megalapozásához, melyeket maga a SRI készített saját speciális eszközeivel.
Szóval a bűnösség napnál világosabban bizonyítva volt, de a bizonyíték nem lévén egy jogállamban szalonképes, ejtették a vádat, és elmaradt a felelősségre vonás. Magyarán: a törvényszegő röhögött a markába.

Most tessék ehhez hozzáadni, amit a napokban jelentettek a román képviselőházból. „Jogalkotás-kezdeményezési joga is lehet Romániában a két legnagyobb titkosszolgálatnak. Sajtóértesülések szerint a parlament elé kerülő törvénytervezetek kiszélesítenék a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) sokak által eddig is szerteágazónak tartott jogköreit. Nicolae Ciucă miniszterelnök korábban azt mondta, a SRI, valamint a SIE jogköreit bővíteni kívánó törvénytervezetek elkészítésében az érintett szolgálatok is részt vettek.

A tervezet egyik legtöbbet idézett kitétele szerint a magán- és a jogi személyeknek, valamint az állami intézményeknek kötelességük segíteni a SRI munkatársait, ha azok támogatást kérnek tőlük egy művelettel kapcsolatban. Ráadásul az illető köteles titokban tartani a segítség tényét. A SRI válna továbbá a lehallgatásokért felelős országos hatósággá, a hírszerzés tisztjeinek esetleges peres ügyeiben pedig erre külön kijelölt ügyészek járhatnának el.”

Azaz a két hírszerző szolgálat, amiket korábban kidobtak az ajtón, most visszajönne az ablakon.
Ludovic Orban egykori miniszterelnök is nyilatkozott a kérdésről és a titkosszolgálatok láthatatlan kezéről, mely ott munkál a pártokban. „Ha megnézzük, hány politikusnak van diplomája a különféle oktatási intézményektől, mint amilyen a SRI Akadémia vagy hasonló intézmények, ha megnézzük, hogy vannak nem természetes karrierek, amelyeket nyilvánvalóan »szponzoráltak«, akkor azt látjuk, hogy ezek a karrierek nem olyan embereké, akik beléptek egy pártba, és természetesen, fokról fokra lépve, érdemeik alapján futnak be egy pályát. (…) Üstökösként tűnnek fel emberek mindenféle fontos köztisztségekben, a semmiből érkeznek, és a semmiben tűnnek el. Egészen biztos, hogy egyes titkosszolgálatoknak ráhatásuk van a politikai döntéshozatalra. Efelől nincs kétség” – fogalmazott Orban. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük