Hirmondo

2022. május 11.

Pászka Lóránd igazi példakép

Pászka Lóránd igazi példakép

A kézdiszentkereszti származású Pászka Lóránd 12 évvel ezelőtt került Magyarországra, ahol a gyulai Grosics Akadémián nevelkedett, tehetségére már ott felfigyeltek, így 2013-ban, mindössze 17 évesen az akkor NB III-as Szeged csapatában fejlődhetett tovább. Utána kölcsönben Gyulán szerepelt, majd visszatért az immáron NB II-ben szereplő Szegedhez. 2019 júliusában szerződtette a „kis Fradi”, a Soroksár, ahol meghatározó tagja lett a csapatnak. Idén januárban teljesült a nagy álma, és próbajátékot követően csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Klub focicsapatához.

Természetes kozmetikumok, mindenkinek

Természetes kozmetikumok, mindenkinek

Egyre elterjedtebb térségünkben is a natúr kozmetikumok használata, többen készítenek kézműves szappant, krémeket, amelyek nem tartalmaznak ártalmas anyagokat. A natúrkozmetikumoknak csak előnyeik vannak, de itt is fontos kiválasztani a bőrtípusnak megfelelő krémeket, kikérni a szakember tanácsát. Fazakas Kata gyógyszerész régi álmát váltotta valóra, amikor saját manufaktúrát nyitott, ahol kozmetikumokat készít, természetes alapanyagokból, megfizethető áron. Az indulásról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Bárány, nem csak húsvétkor

Bárány, nem csak húsvétkor

Habár sok birka legel a környező hegyoldalakon, tehát az esély adott, valahogy soha nem sikerült felkerülnie a Gyergyóban leggyakrabban fogyasztott húsok listájára – közrejátszhat ebben jellegzetes íze, melyet az ember vagy szeret, vagy sem. A tőlünk keletebbre élők tudhatnak valamit, éspedig azt, hogy sokrétegűen jótékony hatással van az emberi egészségre, ezért ott számottevően gyakrabban szerepel a megterített asztalokon.

Egészséges Életmód Akadémia

Egészséges Életmód Akadémia

Közérdekű, ingyenes projekt indul hamarosan útjára Egészséges Életmód Akadémia névvel, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának támogatásával, amelynek célja segíteni azoknak a fiataloknak, akiknél az életviteli szokások miatt már valamilyen fajta egészségügyi probléma lépett fel. Szőcs Enikő, a sepsiszentgyörgyi Change Center Életmód Központ alapítója, a program koordinátora számolt be a részletekről.

Több száz sebességmérő

Több száz sebességmérő

Új stratégiával próbálják szabálykövetésre bírni a hazai járművezetőket. A közvitára bocsátott, 2022–2030 közötti időszakra vonatkozó országos közlekedésbiztonsági stratégia alapja egy 300 sebességmérőre és 500 kamerára épülő rendszer, amely automatikusan kiszűrné a közlekedési kihágások elkövetőit, és automatikusan ki is állítaná a büntetést anélkül, hogy a szabálytalankodót meg kellene állítania a rendőrnek.