Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A pénz a legkevesebb

Rebeka nem aggódott az anyagiak miatt. Habár szüleinél lakhatásra, közköltségre, élelmiszerre költenie szinte semmit nem kellett, kölcsön sosem kért édesanyjától. Tudott spórolni amellett is, hogy néha egészen haszontalannak tűnő cuccokat is megvásárolt. Miután munkába állt, vett új telefont, TV-t a szobájába az esti netflixezéshez, de gyakoriak voltak nála a ruhavásárlások, az elalvás előtti meggondolatlan online rendelések. Gyűjtögetett nyaralásra, na meg céltalanul is spórolt minden hónapban kisebb-nagyobb összegeket.

Egyszer aztán úgy csapott le a sors keze az infláció kellős közepén, hogy párjával együtt rábukkantak álomlakásukra, amit akkor és azonnal meg kellett venni, nehogy lemaradjanak róla. Addigi közös életük legjobb döntése volt ez talán, de a következményeit akkor még nem fogta fel. Első hónapokban folytatódtak az impulzív rendelések, éjjel-nappal bújta a weboldalakat, csak ezúttal nem a nadrágokat, leárazott pólókat kereste, hanem a szebbnél szebb lakásdekorációkat. A ház talán még ki sem volt teljesen fizetve, de az újdonsült élettársaknak volt már szennyestartójuk és virágmintás ágyneműjük, aztán csakhamar lett zöld fakanál és malacformájú váza is.

A konyhabútor álomkép volt még csupán, amikor már minden kütyü össze volt csomagolva az egykori gyermekszobájából kialakított raktár sarkaiban. Egyszerűen lehetetlennek bizonyult úgy kijönnie egy üzletből, hogy ne vegyen valami szépet, ami bizonyosan praktikus is lesz egyszer, a távoli jövőben. Csakhogy ezzel véget ért a spórolás, a gyűjtögetés, azt gondolta a lány azonban, nincs is, amire már félretenni.

Rebeka vásárolgatásaival, rengeteg munkával, szülők végtelen segítségével aztán befordultak az utolsó kanyarba. Egyik napról a másikra telik meg gyönyörű bútorokkal a ház, egyik napról a másikra bővül a lista, amelyik a még megvásárolandó dolgokat sorjázza.

A hónap elején még azt hitte Rebeka, sima-liba, van pénze ezekre is. Aztán jött a telefon: az autóbiztosítás lejárt. Sípolt a biztosítatlan autó: tankolni kell. Pikk-pakk, a kölcsönpénz is elkelt, konyharobot már van, a kutyának kennel még nincs. Boldogan élnek, amíg kihúzzák…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások