Az igazság jászla és bölcsője

Nem kellett még napokig se töprengenem, megéri vagy nem ideidéznem a 19. század második feléből báró Orbán Balázs (1829–1890) románokat istápoló, jogaikat magyarázó szavait. A szabadság és az érette való küzdelem mindenek fölött áll az udvarhelyszéki, lengyelfalvi székely tudós szemében. Ezért nem lehet idegen tőlünk.

A haza minden előtt. Török, Habsburg, másmilyen népek sok évszázadnyi ellenségeskedése, gyűlölete verte s csókolta belénk eme élettartást. Emez oltár felől írja Kossuth Lajosnak többek között ezt is: „Előttem csak egyetlen oltár létezik, amely előtt leborulni tudok: a hazafi érdemnek és nemesen használt szellemi erőnek oltára. Ez oltárnak csúcsán áll ön, Kormányzó Úr. Ki a Magyar hazáért annyit tett, mint soha senki. Utjainkat nem a szabadság ragyogó napja világítja, hanem némely vészes csillagok kétes homálya veszi körül.”

És mindezt vallja 1871-ben is, Sztambulban meg angliai száműzetésben, nem törődve, hogy rajta is csattanhat a Habsburg-ostor a szóért. És belefér a román nép szabadságáért megélt aggodalom is! Hadd szóljon „a legnagyobb székely” az elnyomott magyar nép felől, a románok érdekében, a 19. század végéről!
„A román nép végre kezd tisztán látni, a szerb kapzsiság – mely a szabadságot akként értelmezi, hogy a nála ötszörte nagyobb Romániát csak úgy reggelire be akarja falatozni; mely a testvériséget akként értelmezi, hogy a Szerbiában élő több százezernyi románnak anyanyelvét az iskolából, sőt az Isten házából is kitiltja – végre öntudatra ébreszté ezen népet, mely nem akarja és nem akarhatja Muszkaország nagyobb dicsőségére a szerb vadság és erőszak karmai közé vetni magát.” – Egyáltalán nem nehéz, nem nehézkes a sok évvel ezelőtti okfejtést megérteni bárkinek, ma is. És mindezt a mi bőrünkön élni száz éven túl is.

A Szerbiába szorult románok nyelvéért küzd a székely báró úr a 19. század vége felé. Jogot követel, anyanyelvet Szerbia elnyomott románjainak. Az írás címe: Románia a helyes úton. Idézem: „Romániában kezdenek – az utóbbi időben felkapott utópiák mellőzésével – visszatérni azon józan politikához (…), melynek mostani létüket, s csaknem teljes önállóságukat köszönhetik: ez a Magyarországgal való őszinte barátság.”

Akkor már állt úgy, ahogy Románia, a szerbek abszolút fölénnyel és kegyetlenséggel bántak a román néppel, ahogy azt már írta Orbán Balázs. A továbbiakban elemzi az egyesített két román fejedelemség gazdasági helyzetét, „elég termékeny annak talaja, csak tudják azt megművelni, s a terjedelmes ország nemzetgazdászati fejlődését eszközölni.” A román nép elhanyagolt értelmiségéért aggódik. És tovább olvasva, szinte helyben vagyunk, ami a nemzetbeni gondolkodást illeti. Idézem: „Nincs szükségük, nincs okuk tehát más országok feldarabolásából gyarapodni akarni, mert az csak ellenségük számát szaporítaná” – mármint a románoknak.

Magam is arra gondoltam, vátesz volt ám a mi Orbán Balázsunk, nemcsak zseni, jövőbe látott, el a mai napig. Viszont – a mai napból a román politikusok már nem látják a tegnapot! Orbán Balázs a szabadság fogalomrendszerében, annak megteremtéséért gondolkodik, a szerbiai elnyomott románság kenyere, anyanyelve, egyháza érdekében. Miért tagadnám, magunkhoz idézem Románia a helyes úton cím alatt közölt írásának gondolatait, melyek úgy találnak a mi romániai mostani állapotunkra, mint kujak a szemre.

Miért nem találkozunk az eszmebarikádokon, megműveletlen szántóföldeken, műveletlen tömegek mellett? Mert odaát, messze az igazmondástól, Romániában nem sürgeti más a politikusokat, politikai pártokat, mint a zaba, a pénz és annak hatalma. Erőt nem ad, csak esetleges reményt hozzátennem, ma már vannak román történészek, akik az igazság magasságában keresik s lelik a szabadság bölcsőjét s jászlát, a zászlórengeteg meddő földjein.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.