Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan embert küld az űrbe Elon Musk

Hamarosan embert küld az űrbe Elon Musk Tech-Tudomány

Már tavasszal végrehajthatja első emberes repülését a SpaceX – számol be a Space.com. A Crew Dragon kapszula vasárnap vett részt egy sikeres teszten, előbb levált a hordozórakétájáról, majd az Atlanti-óceánban landolt.

A kísérlet eredményei azt bizonyítják, hogy az űrhajó indítási vészhelyzet esetén is biztonságos. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója a sikeres teszt után gratulált a vállalatnak.

Fontos azonban kiemelni, hogy még sok feladata lesz a SpaceX-nek, mielőtt a Crew Dragon Bob Behnken és Doug Hurley asztronautákat eljuttatná a Nemzetközi Űrállomásra.

A mostani teszt során begyűjtött adatokat például még elemezni kell.

Elon Musk, a SpaceX alapítója szerint február végére vagy márciusra készen állhat a Crew Dragon a Demo-2 kísérleti, emberes repülésre, a tesztet pedig 2020 második negyedévében hajthatják végre. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Demo-2 missziója mennyi ideig fog tartani. A NASA eredetileg azt tervezte, hogy az űrhajósok egy-két hetet töltenek majd az űrállomáson, mielőtt visszautaznának az űrhajó segítségével, az űrhivatalnál ugyanakkor már hosszabb küldetéssel számolnak.

A Demo-2 fontos küldetés lesz a NASA számára, hiszen az Egyesült Államok 2011 óta nem használt amerikai űrhajókat. A NASA asztronautái évek óta orosz űreszközökön utaznak a Nemzetközi Űrállomáshoz, ez pedig kiszolgáltatottsággal jár.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások