Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: törvénytelenül építkezett Dormánfalva önkormányzata

Úzvölgyi katonatemető: törvénytelenül építkezett Dormánfalva önkormányzata Románia

Az Állami Építkezési Felügyelőség szerint Dormánfalva (Dărmănesti) polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki az úzvölgyi katonatemető román parcellájának a létrehozását lehetővé tevő építési engedélyt.

A hatósági döntésről Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője tájékoztatta az MTI-t. Amint a politikus közölte: az Állami Építkezési Felügyelőség megállapította, hogy a dormánfalvi polgármesteri hivatal olyan dokumentáció alapján állította ki a katonatemető román parcellájának a létrehozásához az építési engedélyt, amely nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát.

A hatóság felszólította Bákó megye prefektusát, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon. A közigazgatási per automatikusan felfüggesztené az építési engedély hatályát, és a jogerős ítéletig érvénytelenítené az okmányt.

A hatóság felsorolta azokat a dokumentumokat, amelyekkel a dormánfalvi önkormányzat saját vagyonába vette a temetőt, de azt is megállapította, hogy egy 2010-es kormányhatározat a területet Csíkszentmárton közterületeként határozza meg. A hatóság azt is törvényellenesnek találta, hogy a dormánfalvi önkormányzat nem kérte a Kulturális tárca jóváhagyását az emlékmű művészi koncepciójára vonatkozóan.

Korodi Attila arról is beszámolt, hogy Tánczos Barna csíki szenátorral és Gergely András csíkszentmártoni polgármesterrel csütörtökön ellátogattak a temetőbe, ahol ágakból készített rögtönzött keresztekkel megjelölték azokat a magyar katonasírokat, amelyekre a Dormánfalva a román parcella keresztjeit tette. A politikus elmondta, a bécsi katonai levéltárból megszerezték a temető pontos rajzait, és név szerint azonosították azokat a magyar katonákat, akiknek a sírjára a román parcella betonkeresztjeit állították.

Hirdetés
Hirdetés

A kulturális minisztérium szerint nem avatható fel az emlékmű

A Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma szerint nem avatható fel az úzvölgyi katonatemetőben a román katonák emlékműve és parcellája.

A minisztérium erről Constantin Toma dormánfalvi polgármesternek küldött levelet, melynek másolatát Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke juttatta el csütörtökön az MTI-nek.

A minisztérium közölte: a polgármester elmulasztotta a kérni a kulturális tárcának az emlékmű művészi koncepciójára vonatkozó jóváhagyását, ezért a törvény kihágásokra vonatkozó cikkelyének a hatálya alá esik. A megjelölt törvénycikkely azt mondja ki, hogy köztéri emlékművek állításánál a vonatkozó minisztériumi jóváhagyás elmulasztása – ha nem minősül bűnügynek – 10 ezer és 20 ezer lej (700 ezer és 1,4 millió forint) közötti bírsággal büntetendő.

A minisztérium közölte a polgármesterrel, hogy miként kell eljárnia a törvényesség helyreállítása érdekében, és nyomatékosította: „a minisztériumi jóváhagyás hiányában nincsen törvényes lehetősége a köztéri emlékmű felavatására”.

Az úzvölgyi katonatemető ügyében szerdán székelyföldi civilekből és hatóságokból kezdeményező bizottság alakult, amely vasárnap délután 15 órára nagyszabású ökumenikus istentiszteletre hívta a temetőbe mindazokat, „akik szívükön viselik hősi halottaink nyugalmát, ki akarják fejezni tiltakozásukat, és közös imában együtt akarnak erőt felmutatni”.

Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki az első világháborús osztrák-magyar sírkertben, melyen félszáz beton keresztet és egy emlékművet állított fel, ezek felavatását május 17-re hirdette meg. Mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai, mind Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere a temető átalakítási munkálatainak a leállítását kérte a jogi helyzet tisztázásáig.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük