Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb törvény a családokért

Újabb törvény a családokért Románia

„Újabb törvénykezdeményezéssel segítjük a családokat. Lehetőséget teremtünk a szülőknek arra, hogy ezentúl 7 éves kor helyett gyermekük 12 éves koráig igényelhessenek betegszabadságot beteg gyerekük felügyeletére. A ma megszavazott törvénykezdeményezéssel megteremtjük a körülményeket arra, hogy a gyerekek megfelelő gondozásban részesülhessenek, amikor betegség miatt nem mehetnek iskolába, és biztonságban érezhessék magukat valamelyik szülő felügyelete alatt” – nyilatkozta Csép Éva-Andrea Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénymódosítás társkezdeményezője.

Az eddig érvényben levő rendelkezések szerint csak akkor igényelhetett a szülő gyerekfelügyeleti betegszabadságot, ha gyereke nem múlt el 7 éves. Gyerekpszichológusok szakvéleménye szerint azonban csak 12 éves kor után lehet magukra hagyni a gyerekeket, hogy magukat ellássák. Ezáltal is indokolt volt a korosztály 7 évről 12 évre való növelése, mivel a 7 éves gyereknek még szüksége van felügyeletre, nem lehet egyedül otthon hagyni, hogy bevegye a gyógyszereit és kezelje magát.

Hirdetés
Hirdetés

A szülőknek 45 nap áll a rendelkezésünkre egy évben, amelyet gyerekfelügyeleti betegszabadságra használhatnak fel, kivéve azokat az eseteket, ha a gyereket fertőző betegséggel diagnosztizálják vagy műtéten esik át, amikor a betegszabadság időtartamát a kezelőorvos határozza meg. A gyerekfelügyeleti betegszabadság alatt a szülők a bruttó jövedelmük 85 százalékát kapják meg, amelyet teljes egészében az államkaszából fizetnek, tehát a munkáltatót nem terheli semmilyen költség, neki csupán az adminisztratív teendőkkel kell foglalkoznia.

„A gyerekfelügyelet külön kihívást jelent a szülőknek, főleg az egyszülős családoknak. Számos esetben a szülő arra kényszerül, hogy pihenőszabadságát használja fel a gyermeke gondozására vagy éppenséggel fizetés nélküli szabadságra menjen emiatt. Ez nincs rendjén, mivel a gyerekek egészségügyi állapota nem kellene a szülők pihenőszabadságát csorbítsa, hiszen mindez a kikapcsolódást és feltöltődést kell szolgálja, nem pedig a beteg gyermek gondozását” – nyilatkozta Csép Éva-Andrea, az RMDSZ munkaügyi szakpolitikusa. Csép Éva-Andrea továbbá azt is elmondta, hogy az RMDSZ az elmúlt időszakban számos olyan intézkedést kezdeményezett, amely a gyerekek és családok biztonságát helyezték előtérbe, felügyeletet, gondoskodási lehetőséget biztosítottak:

  • családi vészhelyzet miatt 10 nap/év szabadnapra jogosult a szülő, amit utólag pótolni kell
  • 5 nap gondozói szabadság igényelhető beteg hozzátartozó ápolására
  • egy év helyett két évig terjedő összeszokási szabadságra lett jogosult a gyereket örökbefogadó egyik szülő.

A törvénykezdeményezésről döntőházként szavazott a képviselőház, az államelnöki kihirdetést követően lép hatályba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 24., 9:42
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Azért egy 13 éves gyereket is magára hagyni lázasan…..😢
    Apropó!!! 1. Ingyenes egészségügy, de mégis sok beteg több tízezer eurót kell gyűjtsön a gyógyuláshoz?! Hogy is van ez?! Mond a kórház 1 tarifát és ha nem fizetek megdöglök?!
    2. Mi hír az ukrajnai sugárzásról?! Igaz, hogy javallott lenne a gyerekek jódtabletta szedése? Vagy ez is csak ugratás?