Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb év autonómia nélkül

Ha azt halljuk, hogy Afrikában pár díszes tollba öltözött férfi esőért veri a dobokat, elmosolyodunk, és primitívnek tartjuk őket. De ha a „civilizált” Európában a székely kimegy az erdő alá őrtüzet gyújtani, közben meg az autonómért imádkozik, az teljesen elfogadott, rendben van. Pedig az eredményesség szempontjából az afrikai esővarázslás hamarább eléri célját, mert egyszer biztosan esni fog.

Hirdetés
Hirdetés

Attól sem lesz autonómia, hogy az SZNT levelezést folytat a kormánnyal, az államfővel, és az SZNT honlapját nézve az impotens férfi esete jut eszembe, aki szívesen menne csinálni, csak nincs amivel. Ehhez hasonlatos az ő tevékenységük is: kérik az autonómiát, de nem adják, még a leveleikre sem válaszolnak.

Amúgy semmi bajom a szervezettel, csak a tevékenységével, mert nevetségesnek tartom, hogy egy ilyen szélmalomharcra hány embert felültetnek. Érett, felnőtt emberek csinálnak magukból bohócot azzal, hogy különböző, jelentéktelen rituálékat végeznek, annak reményében, hogy ebből majd autonómia lesz… És mindezt a székely közösségünk elfogadja. Bár ha nagyon őszinték akarunk lenni, azért fogadja el, mert úgy érzi, más alternatívája nincs…

Szerintem inkább a közös együttélésen kellene gondolkodni, és nem pedig évente „esőtáncot” járni, mert mint láthatjuk, 2019-cel sem jött el a várva várt „eső”. Abba kellene hagyni a felesleges népvezetést, mind román, mind magyar részről, mert attól, hogy kimegyünk az utcára, kimegyünk a terekre, kimegyünk az erdő alá, zászlókat lengetünk, őrtüzeket gyújtunk, súlyos beszédeket mondunk, nem érünk el vele semmit. Csak statiszták vagyunk egy paródiában, aminek a rendezőit jól megfizetik.

H. Botond, Kézdivásárhely

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások