Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra sincs egyetértés a koalícióban a különleges ügyészség felszámolásáról

Továbbra sincs egyetértés a koalícióban a különleges ügyészség felszámolásáról Románia

Az igazságügyi miniszter arról számolt be a kormánykoalíció keddi tanácskozása után, hogy az RMDSZ nem fogadta el az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolására vonatkozó, új javaslatát. Stelian Ion úgy vélekedett, hogy a koalíció a jelek szerint egyelőre nem óhajtja a SIIJ felszámolását.

Hirdetés
Hirdetés

„Úgy tűnik, a koalíció a maga egészében egyelőre nem akarja igazából a SIIJ felszámolását. Új, méltányos javaslattal jöttem, még nem fogadták el” – mondta.

Nyilatkozata szerint javaslata arra vonatkozott, hogy ha egy bíró ellen nyomoz a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vagy a legfőbb ügyészség, illetve valamelyik táblabírósági ügyészség, akkor az érintett bírónak joga legyen kérni az ügy áttételét egy másik, ‘szomszédos’ ügyészséghez ugyanazon a struktúrán belül. Az RMDSZ azonban ezt a változatot is elutasítja – tette hozzá az igazságügyi miniszter.

„Úgy tűnik, az RMDSZ a SIIJ felszámolásának semmiféle változatát nem tartja megfelelőnek. Az, hogy minden gyűlésen feltételeket támasztanak, annak a bizonyítéka, hogy nem voltak őszinték, amikor megegyeztünk a kormányprogramról. A SIIJ feltétel nélküli felszámolását belefoglaltuk a kormányprogramba, a DNA hatásköreinek visszaállításával együtt. Az RMDSZ-nek nem a speciális ügyészséggel van problémája, hanem a DNA-val. Semmiképpen sem akarja a DNA hatásköreit visszaállítani” – fogalmazott Stelian Ion.

Az igazságügyi miniszter szerint a SIIJ más formában történő újbóli megalakítása a korrupcióellenes harc gyengítését jelentené, ami elfogadhatatlan az Európai Bizottság számára.

„Nehéz az RMDSZ-szel együtt kormányozni, amikor igazságügyről van szó, mert íme, nem szabadultak meg attól a politikától, amelyet az elmúlt években a PSD-vel folytattak. Az igazságüggyel kapcsolatban a PSD elképzeléseit osztják, és ugyanazokkal az elvekkel folytatják” – jelentette ki.

Stelian Ion úgy vélekedett: a SIIJ felszámolásának ügye „súlyosan” elakadt a parlamentben.

Csoma Botond: az új javaslat nem biztosít valós garanciákat a bírák függetlenségére

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály felszámolására kidolgozott új javaslat, amelyet az igazságügyi miniszter kedden mutatott be a koalíciónak, nem biztosít valós garanciákat a bírák függetlenségére.

Csoma cáfolta az igazságügyi miniszter azon állítását, miszerint az RMDSZ valójában nem akarja felszámolni a SIIJ-t. „Támogatjuk a speciális ügyészség felszámolását, de az általuk javasolt módosítással együtt” – szögezte le a képviselő, aki szerint az igazságügyi miniszter által bemutatott javaslatnak az az egyik hátulütője, hogy nem nyújt megoldást olyan esetre, amikor a legfelsőbb bíróság egyik bírója ellen folyik eljárás, és az illető bíró kéri az ügy áthelyezését egy másik ügyészséghez. „A legfelsőbb bíróság bírái esetében nincs hova áthelyezni a nyomozást” – mondta.

„Úgy vélem, hogy a román állampolgárok érdeke is az, hogy olyan bírái legyenek, akik a törvény és a saját lelkiismeretük alapján döntenek. Románia érdeke tehát, hogy független bíráink legyenek” – tette hozzá Csoma Botond.

Orban: „komolyan megfontolandó” az igazságügyi miniszter javaslata

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban szerint „komolyan megfontolandó” az a javaslat, amit Stelian Ion igazságügyi miniszter terjeszt be az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség felszámolásáról a koalíció kedd délutáni tanácskozásán.

A politikus a kormánypártok vezetőinek találkozója előtt elmondta, a PNL álláspontja nem változott a SIIJ felszámolásának kérdésében, ám egy olyan megoldást kell találni erre, amit valamennyi koalíciós partner támogat. Ludovic Orban szerint Stelian Ion javaslatát érdemes „nagyon komolyan elemezni”.

Cîţu: támogatni fogok minden megoldást, ami a SIIJ felszámolásának irányába mutat

Florin Cîţu miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott a parlamentben, hogy minden megoldást támogat, amely lehetővé teszi az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály mielőbbi felszámolását.

Cîţu azt mondta, az igazságügyi miniszter által bemutatott új javaslatról csak politikai jellegű tárgyalás folyt a koalícióban, szakértők nem vettek részt benne.

Hozzátette, ő maga a SIIJ felszámolására vonatkozó törvényjavaslatok minden változatára nyitott, de ehhez egyöntetű döntésre van szükség. „Olyan megoldást akarok, amely nem támadható meg az alkotmánybíróságon” – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a SIIJ felszámolásáról folytatott koalíciós tárgyalás „nagyon jó” volt, és az ügyben előrelépés történt.

Barna: a koalíció patthelyzetbe került

Dan Barna kormányfőhelyettes, az USR PLUS társelnöke úgy nyilatkozott kedden az állami televízió műsorában, hogy az igazságszolgáltatásban elkövetett esetleges bűncselekményeket kivizsgáló speciális ügyészi osztály (SIIJ) felszámolása tekintetében a koalíció patthelyzetbe került, mert az igazságügyi miniszter több variánst bemutatott ugyan, de egyiket sem fogadták el, mert az RMDSZ valójában nem akarja a speciális ügyészség felszámolását, a PNL-nek pedig semleges a hozzáállása.

Barna kifejtette, a SIIJ felszámolásának egyszerű, kormány által elfogadott módját, amely alapján a SIIJ hatáskörei visszakerülnének az ügyészségekhez, DNA-hoz, DIICOT-hoz vagy a legfőbb ügyészséghez, az RMDSZ nem támogatja.

„Az RMDSZ-esek gyakorlatilag nem akarják a SIIJ felszámolását. Ők azt akarják, hogy számoljuk fel a jelenlegi SIIJ-t, és költöztessük el, ugyancsak bírákkal foglalkozó speciális részlegként, a legfőbb ügyészségre, vagyis cseréljük ki az ajtón lévő feliratot és a postacímet” – fogalmazott Barna.

Kifejtette, az USR PLUS-nak az a célja, hogy a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság elvárásával összhangban osszák szét a SIIJ hatásköreit. „Vagyis: ha korrupciós ügy – a DNA-hoz, ha szervezett bűnözés – a DIICOT-hoz, ha általános bűncselekmény – az ügyészséghez, ahogy ez mindenki esetében történik. A lényeg az, hogy többé ne foglalkozzon külön ügyészség a bírákkal, és nem az, hogy hova rejtsünk el egy bírákkal foglalkozó speciális ügyészséget” – tette hozzá.

Barna elmondása szerint az igazságügyi miniszter azt javasolta, hogy ha egy bűnvádi kivizsgálás alatt álló bíró úgy véli, hogy az ügyével foglalkozó ügyészek részrehajlóak lehetnek, akkor kérheti a nyomozás áthelyezését egy másik körzetbe. Az RMDSZ azonban ebbe se egyezett bele, mert az RMDSZ nem akarja, hogy a DNA-nak joga legyen bírák kivizsgálására – mondta.

„Azt akarják (az RMDSZ – szerk. megj.), hogy a DNA-nak ne legyen hatásköre ezen a területen, számomra nehezen megindokolható álláspontjuk szerint a bíráknak külön részleget kell fenntartani” – fogalmazott Dan Barna.

Az USR PLUS társelnöke szerint a PNL semleges álláspontra helyezkedett ebben a kérdésben, azt állítva, hogy a tervezet bármilyen változatát elfogadja.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük