Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban: valószínűleg elhalasztjuk a gyermekpénz megduplázását

Orban: valószínűleg elhalasztjuk a gyermekpénz megduplázását Románia

Valószínűleg elhalasztják a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró törvény hatályba lépését, jelentette be Ludovic Orban kormányfő pénteken.

Hirdetés
Hirdetés

„Az államelnök álláspontja természetes. Azt mondta, hogy szándékában áll kihirdetni a törvényt. Mi azonban abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarnánk se tudnánk növelni a gyermelnevelési pótlékot. A legnagyobb valószínűséggel a törvény hatályba lépésének az elhalasztását fogjuk választani megoldásként egészen addig, amíg lehetőségünk nem lesz az állami büdzsében elkülöníteni a szükséges pénzforrásokat, és azt nagyon jól tudják, hogy ezt csak költségvetés-kiigazításkor lehet megtenni, amelyet azonban csak július elseje után lehet eszközölni” – állította Orban a Klaus Johannis államfővel pénteken folytatott egyeztetést követően, amelyen ez a téma is napirenden volt.

A vakációs utalványok kiutalásáról való esetleges lemondásról, mint a gyerekpénz megduplázásának lehetséges megoldásáról a kormányfő leszögezte: „a költségvetést úgy építették fel, ahogyan az a büdzsétörvényben megjelenik”, és a költségvetés-kiigazításig nincs lehetőség máshonnan átutalni az összegeket a megemelt értékű pótlék kifizetésére, „a legkevésbé a vakációs utalványokra kiutalt büdzséból”.

Senkinek nem áll szándékában felszámolni a vakációs jegyeket, nyomatékosította még Orban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás