Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

EU-s projekt keretében mérik fel és védik meg a romániai medveállományt

EU-s projekt keretében mérik fel és védik meg a romániai medveállományt Románia

A medvék által leginkább veszélyeztetett romániai településen, Tusnádfürdőn indította útjára a környezetvédelmi minisztérium azt az európai uniós alapokból finanszírozott projektet, amely a barnamedve-populáció felmérésére és az országos medvevédelmi akcióterv gyakorlatba ültetésére irányul – közölte csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Hirdetés
Hirdetés

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a projektindítón elmondta: 53,5 millió lejt fordítanak a romániai barnamedve-populáció megfigyelésére és a hosszú távú menedzsmentterv elkészítésére. A projekt elindítása a 2018-ban elfogadott medvevédelmi akcióterv gyakorlatba ültetésének az első jelentős, konkrét lépése.

A miniszter kitért arra, hogy projekt egyik része a medvepopuláció tudományos felmérése és a vadkárok megelőzése. Utóbbi villanypásztorok megvásárlásával és kihelyezésével történik majd. Ugyanakkor olyan menhelyet is létre kívánnak hozni, ahova medvéket lehet áttelepíteni. Úgy vélte, a menhely megnyugtató módon rendezné az áttelepítés problémáját. Korábban ugyanis a legtöbb áttelepített egyed rövid időn belül visszatért, és további gondokat okozott.

Az RMDSZ-es miniszter emlékeztetett arra is, hogy a kormány a közelmúltban olyan sürgősségi rendeletet fogadott el, amely lehetővé teszi a lakott területen történő medvetámadás esetén az azonnali beavatkozást. Ez a jogszabály lehetővé teszi a vadak elűzését, altatását és áthelyezését, illetve eutanáziáját vagy kilövését is. Mint megjegyezte, a jogszabályt a szenátus illetékes szakbizottságai szerdán ellenszavazat nélkül kedvezően véleményezték.

Romániában az elmúlt években túlszaporodott a medveállomány, miután 2016-ban betiltották a medvevadászatot. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére 2018-ban kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók 69 ezer négyzetkilométeres romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. szeptember 3., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Éljen a medvevédelmi akcióterv…mintha eddig is nem a medvéket védték volna…Embervédelmi akcióterv ugye nem kell,mert az ember nem veszélyeztetett faj!Micsoda fonák logika!Szándékosan szívatják a népet!

  • User
    Dátum: 2021. szeptember 3., 11:48
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Olyan etető anyagok kihelyezésére lenne szükség, amelyeket elfogyasztva az anyamedvék meddőségét okozná, s ezt legalább tíz éven keresztül. Mert így, mivel az időjárás is kedvező, a medvék jól élnek a mezőgazdasági termelők kárára, s ezért szül minden anyamedve 3-4 évenként 3-4 bocsot. Szerintem, az utóbbi 20 évben a medveállomány megnégyszereződött. A villanypásztorok felszerelése nem ajánlott, ugyanis még be sem fejeznék a kihelyezésüket, felét már ellopnák. Sajnos, a lopásról mindenki tud, de tehetetlenek a hatóság emberei.