Felhívás!

Bode: kedvezően fogom véleményezni az Anghel Saligny programot

Bode: kedvezően fogom véleményezni az Anghel Saligny programot Románia

Az igazságügyi minisztérium vezetésével ideiglenesen megbízott Lucian Bode úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy kedvezően fogja véleményezni az Anghel Saligny beruházási tervet.

Bode rámutatott, az erről szóló tervezetet három héttel ezelőtt első olvasatban tárgyalta a kormány, a kabinet tagjaként nagyvonalakban már ismeri a projektet, de egyeztetett az igazságügyi minisztérium szakembereivel, tárgyalni fognak róla a programot kezdeményező fejlesztési tárca illetékeseivel is, és “minden bizonnyal” jóváhagyását adja a tervezethez.

Lucian Bode nyomatékosította, az igazságügyi minisztériumnak ilyen esetekben kizárólag a jogszabályok jogszerűségét kell megvizsgálnia, nem az időszerűségüket. “Egy program vagy kormányzati intézkedés időszerűségével kapcsolatban a kormányprogram összeállításakor kell dönteni” – fogalmazott az ügyvivő igazságügyi miniszter.

Fel kellene függeszteni az ügyészségi vezetők kiválasztási eljárását

Az ügyészségi vezetői tisztségek betöltésére kiírt pályázati eljárás nem folytatható mindaddig, amíg ügyvivő miniszter vezeti az igazságügyi tárcát – véli Lucian Bode.

Bode rámutatott, annak a híve, hogy a versenyvizsgáknak átláthatóknak kell lenniük, és a szakmailag legjobban felkészült pályázóknak kell nyerniük. Hozzátette, az ügyészségi vezetők kinevezése meghatározó fontosságú a vádhatóságok jó működése tekintetében, és úgy véli, az erre irányuló eljárás nem folytatódhat ügyvivő miniszter mandátuma alatt. Ezért kért egy álláspontot a humánerőforrás-osztálytól, és meggyőződése, hogy a minisztérium illetékes struktúrái rövidesen közzéteszik a döntést ezzel kapcsolatban.

Az igazságügyi tárca csütörtökön közölte, hogy összesen tizenegyen jelentkeztek a főügyészség, a korrupcióellenes ügyészség (DNA), valamint a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) megüresedett vezető tisztségeire.

A legfőbb ügyészség humánerőforrás-osztályának vezetésére Cătălin Andrei Popescu pályázik, a DIICOT főügyészi tisztségére pedig a vádhatóságot 2015 és 2018 között vezető Daniel Horodniceanu, továbbá Oana Daniela Pâţu és Ioana Bogdana Albani jelentkezett.

Ioana Bogdana Albani a DIICOT helyettes főügyészi tisztségét is megpályázta, Mihaela Larisa Iosipescu mellett.

A DNA helyettes főügyészi tisztségére Codrin Gavra nyújtotta be jelentkezését, Andreea Oana Nica, Ioan Amariei, Silviu Paul Dimitriu és Monica Erika Danciu pedig a DNA osztályvezető ügyészi tisztségeire pályázik.

Az eredetileg megszabott menetrend szerint a jelentkezőket szeptember 6-a és 9-e között hallgatná meg az igazságügyi miniszter vezette bizottság.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.