Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Élőlánccal próbálják megakadályozni az úzvölgyi román parcella felavatását

Élőlánccal próbálják megakadályozni az úzvölgyi román parcella felavatását Románia

Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva (Dărmănești) polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát és emlékművet.

A székelyföldiek „határozott de békés” tiltakozását Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora jelentette be szerda délután azon a csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyet Korodi Attilával az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével és Borboly Csabával, a Hargita megyei önkormányzat elnökével közösen tartottak.

Tánczos Barna nyomatékosította: addig semmilyen rendezvényt nem szabad tartani a temetőben, míg Románia és Magyarország védelmi minisztériuma a két ország közötti hadisír-gondozási egyezménynek megfelelően meg nem állapodik a temetőről. Az egyezményt Romániában a 2008/300-as törvény léptette életbe.

A szenátor elmondta: a pattanásig feszült helyzetről tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert, és azt kérte tőle, hogy tegyen meg mindent a közrend és a béke biztosítása érdekében. Hozzátette: tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok akarnak részt venni a Dormánfalva által szervezett csütörtöki úzvölgyi rendezvényen.

„Mi békés tiltakozásra megyünk oda. Biztos vagyok abban, hogy a magyar közösség tagjai nem fognak semmilyen incidenst gerjeszteni” – jelentette ki.

Hirdetés
Hirdetés

Dormánfalva rendezvénysorozatot hirdetett

Dormánfalva polgármesteri hivatala hétfőn rendezvénysorozatot hirdetett a hősök napja alkalmából, amelynek keretében négy katonatemetőbe jelentett be vallásos szertartást és koszorúzást. A közzétett program szerint az úzvölgyi szertartás 17 órakor kezdődik. Az önkormányzat korábban ugyanerre az időpontra kilenc civil szervezet úzvölgyi megemlékezését is engedélyezte. A civil szervezetek azt szorgalmazták, hogy a rendezvény keretében katonai tiszteletadással avassák fel a temető áprilisban kialakított román parcelláját. A rendezvényekre a polgármester forgalmi korlátozások bevezetését helyezte kilátásba az Úzvölgyére vezető úton.

Borboly Csaba a sajtótájékoztatón ámokfutásnak minősítette a dormánfalvi polgármester intézkedéseit, amelyek nemcsak a két megye, hanem a román és a magyar közösség, valamint Románia és Magyarország viszonyának is ártanak. Kijelentette: a temető előtt elhaladó út Hargita megye, a temető pedig Csíkszentmárton tulajdonában van, ezért Dormánfalva semmiképpen nem hozhat döntéseket ezekre vonatkozóan. A politikus szerint valamennyi illetékes kormányhivatal megállapította, hogy a dormánfalvi polgármester törvénytelenül járt el a temető közvagyonba vételével, a román parcella építési engedélyének a kiállításával, a román parcellára szánt közpénz felhasználásával, ennek ellenére a polgármester „folytatja ámokfutását”.

A Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a 16 órakor kezdődő tiltakozásra meghívta az önkormányzat tagjait és a csíki polgármestereket.

Korábban a Kovászna megyei tanács jelentette be, hogy csütörtökön délután szimbolikus kihelyezett rendkívüli ülést tart Úzvölgyében.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az RMDSZ Klaus Johannis elnököt is tájékoztatta kedden a katonatemető illetéktelen átalakításával előidézett helyzetről. Szerda reggel pedig a képviselőházban ő maga, a szenátusban pedig Tánczos Barna interpellálta a miniszterelnököt, és kérte, hogy akadályozza meg a csütörtökre tervezett feszültségkeltő dormánfalvi rendezvényt. Hozzátette: ha a román védelmi minisztérium az archívumában megtalálható dokumentumok alapján világossá teszi, hogy a temetőben román katonákat is eltemettek a második világháborúban, lehetővé kell tenni egy román parcella kialakítását. Azt azonban, hogy kiket temettek a katonatemetőbe, Románia és Magyarország védelmi minisztériumának kell tisztáznia.

Semjén: minden közösségnek joga van ahhoz, hogy virágot helyezzen el ősei és halottai sírján

Minden közösségnek joga van ahhoz, hogy virágot helyezzen el ősei és halottai sírján – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, miután szerdán felkereste az úzvölgyi katonatemetőt.

„Egy nagykorú nemzet nem lehet halottgyalázó, minden halottnak joga van ahhoz, hogy az etnikai és vallási identitásának megfelelő jelkép alatt nyugodjék” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.

Semjén Zsolt a Facebookra feltöltött videofelvételen kiemelte: a magyarok tisztelik mindenkinek a halottait, legyenek azok románok, osztrákok, németek vagy oroszok. Kijelentette: a magyarok ugyanígy elvárják, hogy tiszteljék a halottait.

„Nyugodjanak békében!” – zárta szavait a miniszterelnök-helyettes

Péntekig kapott haladékot Dormánfalva polgármestere a prefektustól

Péntekig kapott haladékot Dormánfalva polgármestere a Bákó megyei prefektustól arra, hogy tisztázza az úzvölgyi katonatemető román parcellájának létrehozásához hivatala által kiállított építési engedély vitatott törvényességű részleteit.

A prefektusi hivatal az MTI kérdésére szerdán közölte: ha Constantin Toma polgármester nem küldi meg június 7-éig az építés engedélyeztetésével kapcsolatban hozott intézkedéseit, a közigazgatási bíróságon kérni fogják a dokumentum érvénytelenítését. A kormányt képviselő prefektus közigazgatási bírósági keresete azonnal felfüggeszti a vitatott irat érvényességét.

Az állami építési felügyelet még május elején megállapította, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki önmaga számára az úzvölgyi katonatemető román parcellájának létrehozását lehetővé tevő építési engedélyt, mert nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát és nem kérte a kulturális minisztérium jóváhagyását az emlékmű művészi koncepciójáról.

A hatóság felszólította Bákó megye prefektusát, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon.

A kormány Bákó megyei képviseletét ellátó prefektus hivatala azt is közölte, hogy június 25-ig adott haladékot a dormánfalvai önkormányzatnak, hogy vonja vissza azt a március 29-én hozott határozatát, amelyben a település tulajdoni regiszterébe foglalta a temető területét. Ha ez nem történik meg, ez a határozat is közigazgatási per tárgya lesz.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük