Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bejelentették lemondásukat az USR-PLUS miniszterei

Bejelentették lemondásukat az USR-PLUS miniszterei Románia

Az USR PLUS miniszterei kilépnek a Florin Cîţu vezette kabinetből, a tárcavezetők kedd reggel benyújtják lemondásukat – közölte Dan Barna hétfő este.

Hirdetés
Hirdetés

Az USR PLUS társelnöke a párt vezetőtestületének ülése után nyilatkozott a parlament épületében, az alakulat minisztereinek és törvényhozóinak jelenlétében.

„Florin Cîţu teljesen tudatosan robbantotta fel ezt a koalíciót” – fogalmazott Barna.

Mint elmondta, kollégáival egyetértenek abban, hogy Florin Cîţu többé nem maradhat a miniszterelnöki székben, ezért egyhangúlag úgy döntöttek, hogy kedd reggel benyújtják lemondásukat. A döntést az USR PLUS országos bürója is támogatja.

A miniszterelnök-helyettes szerint az USR PLUS képviselőit felháborította, hogy a képviselőház és a szenátus összevont házbizottságának ülésén megkérdőjelezték a bizalmatlansági indítványon levő aláírásaik hitelességét. Erre nem volt példa az utóbbi 30 évben, sőt, valószínűleg egyetlen, magát demokratikusnak valló országban sem volt soha példa, és ez visszaveti Romániát a „pszeudodemokrácia bugyraiba” – vélekedett.

„Be kell vetnünk a B-tervet, a bizalmatlansági indítvány volt ugyanis az A-terv” – fogalmazott Barna.

Az USR PLUS vezetője elmondta, hogy a miniszterek lemondásával a kormánynak a parlament elé kell járulnia egy új beiktatásért. Megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az USR PLUS szeretne a kormány tagja maradni, de azzal a feltétellel, hogy Florin Cîţut másvalaki váltja fel a kormányfői székben.

Arról is beszámolt, hogy a pénteki nap során az USR PLUS miniszterei átláthatóvá tették az egészségügyi minisztérium valamennyi közbeszerzési szerződését; az ingyenes HPV elleni védőoltásra jogosult fiatal nők felső korhatárát 18 évre emelték; az országos helyreállítási tervhez szükséges valamennyi dokumentumot elküldték Brüsszelbe; véglegesítettek két közbeszerzési eljárást két autópályaszakaszra az A1 és az A3-as sztrádán; jóváhagyták a kis- és középvállalkozások számára nyújtott támogatások harmadik részletét; véglegesítették a távközlési törvénykönyv tervezetét.

„Látva, hogy mi történt ma a házbizottságok együttes ülésén, úgy döntöttünk, hogy nem folytathatjuk egy olyan kormányfővel, aki a koalíció együttműködési megállapodására fittyet hányva kormányoz” – mondta Dan Barna.

Részt vesz a Iohannis elnök által kezdeményezett keddi egyeztetésen

Dan Barna azt nyilatkozta, az USR PLUS képviselői elmennek kedden a Cotroceni-palotába, a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett egyeztetésre.

A kormányfőhelyettes megerősítette azt a korábbi sajtóértesülést, miszerint alakulata meghívást kapott kedd délutánra a Cotroceni-palotába.

„Részt veszek az egyeztetésen. (…) Az üzenet, amelynek tolmácsolására megbízatást kaptam, egyértelmű: új miniszterelnököt akarunk, minél rövidebb időn belül” – fogalmazott. Hozzátette, továbbra is meggyőződésük, hogy nincs alternatíva a jelenlegi kormánykoalícióra, de ragaszkodnak ahhoz, hogy más miniszterelnök álljon a kabinet élére. „Néhány nap alatt le lehetne zárni az ügyet” – nyomatékosította.

Dan Barna szerint a jelenlegi válsághelyzetben az államfő ez idáig nem tett eleget közvetítői szerepének. „Sok nap telt el, lett volna ideje közbelépni, de nem tette. A holnapi egyeztetésen egy új kormányfő nevesítésével bebizonyíthatja az országnak, hogy ő az az elnök, akire mindannyiunknak szüksége van, megmutathatja, hogy két-három napon belül magunk mögött tudhatjuk ezt a válságot” – mondta.

Hozzátette, ellene van minden olyan kezdeményezésnek, amely az USR PLUS és az AUR aláírásaival benyújtott bizalmatlansági indítvány „elmismásolására” irányul, ugyanakkor rámutatott, pártjának tagjai készek támogatni minden más bizalmatlansági indítványt, amelynek célja Florin Cîţu félreállítása.

Cîţu: az USR PLUS miniszterei úgy viselkedtek, mint valami elkényeztetett gyerekek

Az USR PLUS miniszterei úgy viselkedtek, „mint valami elkényeztetett gyerekek” – mondta hétfő este Florin Cîţu miniszterelnök.

A kormányfő szerint „normális”, hogy az USR PLUS tárcavezetői lemondanak tisztségükről, miután benyújtottak egy bizalmatlansági indítványt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) közösen. Hozzátette azonban, addig nem kívánja kommentálni a témát, amíg nem kapja kézhez lemondásaikat, a további lépésekről is csak ezt követően döntenek. „Én még nem láttam semmit, előbb látni akarom a papírokat” – fogalmazott.

Cîţu kiemelte, „a legnagyobb rossz” akkor érte az országot, amikor az USR PLUS szövetségre lépett az AUR-ral.

„Több ízben is kijelentettem, hogy a jobboldali koalíciónak kell irányítania Romániát, de ez kissé bonyolulttá válik, amikor a jobboldaliak, vagy legalábbis akiket annak hittünk, egy szélsőséges párttal szövetkeznek, majd maguk mellé akarják állítani a szocialistákat is” – mondta.

A kormányfő hozzáfűzte, számos fontos tervezet vár elfogadásra az elkövetkező időszakban, az ország érdekeit kellene szem előtt tartani, de az USR PLUS miniszterei úgy viselkednek, „mint valami elkényeztetett gyerekek”.

Megkérdezték tőle az újságírók, hajlandó lenne-e vezetni egy olyan kormányt, amelyet a Szociáldemokrata Párt is támogat. „Nem igazán látom, miként lenne ez lehetséges. (…) Én nem alkalmazom a Dragnea módszereit, nem buktatom meg a saját kormányomat” – válaszolt.

Cîţu hozzátette, ha esedékes lesz, tárgyalásokat kezdeményez egy új parlamenti többség kialakítása érdekében, de nem pontosította, hogy kikkel képzeli ezt el.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük