Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A részeredmények alapján öt párt jutott parlamenti képviselethez

A részeredmények alapján öt párt jutott parlamenti képviselethez Románia

Öt politikai alakulatnak lehet parlamenti képviselete a következő négy évben a vasárnapi választásokat követően – közölte a Digi24 hírtelevízió hétfő reggel a voksok több mint 95 százalékának összesítésére alapozva.

Hirdetés
Hirdetés

A választásokat a részeredmények szerint a jelenlegi parlamentben is legnagyobb frakcióval rendelkező, de tavaly óta ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt nyerte 30 százalék körüli eredménnyel, vagyis az exit poll által előre vetített másfél százalékpontnál meggyőzőbb, öt százalékpontos előnnyel.

Második helyen a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt végzett, mely az eddig megszámolt voksok valamivel kevesebb mint 25,5 százalékát kapta.

A harmadik helyen a rendszerkritikus USR-PLUS szövetség végzett, amely a részeredmények alapján 15 százalékot összesített.

A választások legnagyobb meglepetéseként egy tavaly alakult ultranacionalista párt, a koronavírus-járvány idején vírustagadó összeesküvés-elméleteket terjesztő Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) is bejutott a parlamentbe, 8,8 százalékos eredménnyel.

Rajtuk kívül a 6,2 százalékon álló Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) lesz biztosan parlamenti képviselete.

Az exit poll becslésnek ellentmondva a részeredmények szerint sem 4,2 százalékos eredményre taksált Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania párt, sem a 4,8 százalékon álló Traian Băsescu volt államfő által alapított konzervatív Népi Mozgalom Pártját (PMP) nem lépi át az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Az öt párton kívül – amelynek mind a képviselőházban, mind a szenátusban lesznek törvényhozói – 17 nemzeti kisebbségi szervezet könnyített eljárással juttatott egy-egy képviselőt a kétkamarás parlament alsóházába.

A vasárnapi parlamenti választásokon csaknem 5,8 millióan szavaztak, ami a belföldi névjegyzékben szereplők kevesebb mint 32 százalékát teszi ki. Külföldön, ahol kétnapos volt a szavazás 265 ezren voksoltak.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások