Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ha ma fagy, negyven napig el nem hagy

Ha ma fagy, negyven napig el nem hagy Életmód

Ma van Piroska, valamint IV. Béla királyunk lánya, Margit napja, utóbbit éppen 80 évvel ezelőtt, 1943-ban avatták szentté, és Székelyföldön négy templomot ajánlottak az oltalmába. Emellett érdekes szokások, időjárási regula is fűződik e naphoz.

Piroska, más néven Prisca ókeresztény vértanú, római nemes lánya volt, akit Claudius császár bálványimádásra akart kényszeríteni. Mivel Prisca ezt megtagadta, a császár lefejeztette. Emlékére templomot emeltek a római Aventinus-hegyen. Tiszteletét a Kárpát-medencében főként az mélyítette el, hogy Szent László lányát is Piroskának hívták. Egyes vélemények szerint a Piroska ősi magyar név, és csak később azonosították a Priscával.

Ismert időjárási regula szerint: „Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy.” A magyar nyelvterület egyes vidékein a régi parasztok úgy tisztelték az ünnepet, hogy nem fogtak be se lovat, se marhát ezen a napon. Egy másik, házasságjósló szokás szerint, ha a lányok piros kendőt kötnek a nyakukba Piroska-napon, még abban az évben férjhez mennek. Ezt ugyan nem Székelyföldön, hanem a Csongrád megyei Kiszomborban jegyezték le, de mifelénk is ki lehet próbálni, veszteni semmit nem veszítünk vele!

Árpád-házi Szent Margit ((1242–1271) ünnepe ugyancsak január 18-án van. Életét és halálát a domonkos apáca, Ráskay Lea írta le 1510 táján. Margit tízéves korában került a Nyulak szigetén (ma Margit-sziget) épített domonkos kolostorba, és ott is temették el. Sírjánál csodákat jegyeztek föl, a magyar ifjúság védőszentjeként tartják számon. Számos közkedvelt irodalmi alkotás, így Gárdonyi Géza Isten rabjai, Kodolányi János Boldog Margit vagy Krúdy Gyula Szent Margit című művének főszereplője; utóbbi szerző imigyen ajánlotta olvasói figyelmébe: „Meggyógyulásomért térdepelve ajánlom e könyvemet Szent Margitnak. 1927. Nagyboldogasszony napján.”

Székelyföldön négy településen, Csutakfalván (Gyergyóremete), Kiskászonban, Marosfőn és Csíkszentdomokoson (az Árpád-házi Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház kápolnája) szenteltek templomot vagy kápolnát a tiszteletére. A marosfői, 1999. november 13-án, a magyar szentek és boldogok emléknapján felszentelt plébániatemplomban a szobra is megtalálható, Csorvássy István (1912–1986) szobrászművész alkotása, amely a marosvásárhelyi belvárosi plébániatemplomból került oda.

 

A kiskászoni új templomot pontosan egy évvel ezelőtt szentelték fel

 

A kézdiszéki, de 1877-ig tulajdonképpen Felső–Fehér megyéhez tartozó Kiskászon új, 2016 óta épülő katolikus templomát pontosan egy évvel ezelőtt szentelte fel Kovács Gergely érsek. Az 1978 és 1984 között egy régi lakóház átalakítása, bővítése révén épült régit tavaly augusztusban bontották le. A faluban, a templom közelében található az 1996-ban felavatott Búcsújárók Emlékháza, amely egy, a 18. század végéről származó, fából készült Mária-szobrot és egy, a 19. század elején készült és fára festett Krisztus-feszületet is őriz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások