Hirmondo

Zajlik a munka a kertészetben

Zajlik a munka a kertészetben

Ugyan semmi jel mutatja, hogy hamarosan kitavaszodnánk, de ez nem jelenti azt, hogy az önkormányzat kertészetében állna a munka: a hölgyek javában szorgoskodnak, készítik elő a virágokat, növényeket a kiültetésre.

Kézdivásárhely köztereit, parkjait a városháza kertészete szépíti minden évben, több alkalommal ültetnek ki virágokat, dísznövényeket, az időszaknak megfelelően. E mögött persze folyamatos háttérmunka húzódik meg, ami az Orbán Balázs utcában található kertészetben zajlik.

Tegnapi látogatásunk során is javában szorgoskodtak a kertészetben dolgozó asszonyok: ültették, dugványozták és pikérozták a különböző növényeket, több hatalmas asztalt pedig gyönyörű színkavalkádban pompázó virágok borítottak be, a másik soron magot vetettek. Péter Gyöngyi Ilona, a kertészetet vezetője érdeklődésünkre elmondta: a nyárra készülnek, a kitelepítés előtt azonban megvárják, hogy a fagyosszentek időszaka járjon le. Legkorábban az árvácskákat ültetik ki – magyarázta.

Hozzászólások