Hirmondo

Újabb szelektív gyűjtőakció

Újabb szelektív gyűjtőakció

A hulladékgazdálkodással foglalkozó Gosp-Com Kft. időről időre szelektív hulladékgyűjtési akciót szervez. Szeptember 23-án több gyűjtőponton fogadják a lakosságtól a hulladékot.

A kihelyezett gyűjtőpontok a régi kaszárnya előtti téren és a sportcsarnoknál lesznek, ugyanakkor a cég Budai Nagy Antal utcai székhelyén is fogadják a szelektíven gyűjtött szemetet. Ezúttal is meg lehet szabadulni a fölösleges elektromos háztartási készülékektől, de szelektíven gyűjtött újrahasznosítható hulladékot, így papírt, műanyagot, üveget, alumínium dobozokat és használt olajat is le lehet adni. Ahogy azt megszokhattuk, minden öt kilogramm leadott üveg ellenében egy üveg sör a „jutalom”. Az újrahasznosítható üveg kategóriájába a palackok, befőttesüvegek és üvegedények tartoznak, akár törött állapotban is. Továbbra sem tudják elfogadni a síküvegeket, gépkocsik szélvédőit és tükröket. Az akció pénteken 10 és 18 óra között zajlik.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Gosp-Com Kft. idén bevezette az elhasznált étolaj gyűjtését is, a gyűjtőpontok a Margaréta, Építők, Hóvirág, Szabadság (az inkubátorházzal szemben) és az Achim András utcákban található szemétgyűjtő szigeteknél találhatóak, illetve van egy a Millennium Park háta mögötti lezárt hulladékgyűjtő szigetnél is.

Hozzászólások