Hirmondo

RÖVIDEN

Vízhiány miatti árengedmény

Amint arról már beszámoltunk, november végén a fürdőváros magasabban fekvő utcáiban és a tömbházak felsőbb emeletein lakók jelentős része közel három napon keresztül ivóvíz nélkül maradt. A szolgáltatás hiányát két műszaki probléma okozta, egyrészt Vajnafalván, a Iustinian Teculescu utcában meghibásodott az úgynevezett nyomóvezeték, másrészt elromlott a Cserésben lévő víztároló egyik szelepe, ami miatt nem tudott a víz megfelelő nyomással kifolyni. A Közüzemek Rt. képviselői még akkor elismerték, hogy egy többnapos kimaradás rengeteg kellemetlenséget okoz, és árengedményről biztosították a fogyasztókat. Lapunk ezzel kapcsolatosan a napokban ismét felkereste Kozsokár Attilát, a regionális vízszolgáltató vállalat vezérigazgatóját, aki arról tájékoztatott, hogy megtörtént az érintett ügyfelek azonosítása, ők a decemberi számlájukon kapják meg a tízszázalékos árkedvezményt. 

Francia diákok a Kőrösiben

Az Erasmus+ program keretében a felletini és Bort-les-Orgues-i szakközépiskolák hat diákja és két oktatómestere háromhetes szakmai gyakorlaton vett részt megyénkben. Az időszak első két hetét egy sepsiszentgyörgyi magánvállalkozásnál töltötték, az utolsó héten pedig a Kőrösi Csoma Sándor Líceum famegmunkáló műhelyében tanultak bele a fafaragásba. Ezen kívül a kovásznai tartózkodásuk alatt megnézték a fürdőváros turisztikai látványosságait, meglátogattak egy fa- és egy tejfeldolgozó üzemet, továbbá a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményét is megtekintették. A közel egyhónapos tapasztalatcsere végén a líceum három évig érvényes partnerségi egyezményt írt alá a franciaországi szakiskolákkal.

Teremfoci bajnokság

December 17-én, szombaton a vajnafalvi sportcsarnokban rendezik meg a  Fikosz Kupa téli kiadását. A Fiatalok Kovásznáért Szervezet elnöke, Sinka Norbert érdeklődésünkre elmondta, a megyei szintű eseményre tizenkét csapat jelentkezett, többek között Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről, a győzteseknek kupát és érméket adnak át.

Hozzászólások